Türkenhilfe

Már az ókortól kezdve tudott, hogy háborút viselni költséges vállalkozás, nem véletlen, hogy már Cicero is használta „a háború éltető ereje a pénz” (pecunai nervus belli) latin mondást, amely aforizma a 16. századtól széles körben elterjedt az európai államokban. A mohácsi csata idősza­kában a magyar elit számára is ismert volt az Oszmán Birodalom anyagi, emberekben, hadfelszerelésben és pénzben mutatkozó erőfölénye, amely a mohácsi csatában is kiütközött. Szulejmán birodalmának erejével ugyanis legfeljebb két európai nagyhatalom, a Habsburgok uralta Né­met-római Birodalmat, Spanyolországot, valamint az újvilági gyarmatokat magában foglaló birodalom, illetve tőle kissé elmaradva a Francia Királyság lehetett volna képes felvenni a versenyt. Ugyan a Habsburgok és Valois-k egymással küzdöttek, a Habsburg Monarchia lehetőségei még így is lehetővé tették a török elleni sikeres védelem anyagi alapjainak megteremtését. Azzal, hogy Szulejmán Mohácsnál túlnyerte magát és II. Lajos halálával sikerült a Habsburgokat a magyar és a cseh trónra „juttatnia”, egy folyamatosan gyengülő, erőforrásait felélő magyar középhatalom helyett a korszak másik szuperhatalmával kellett szembenéznie, mégpedig a Mediterráneumtól a magyar végvidékig. A magyar hadszíntéren folyó küzdelem egyúttal a két szuperhatalom anyagi forrásainak összecsapását is jelentette. A magyar elit így – Szapolyai I. János halála után – nem véletlenül tette le a voksát a Habsburgok mellett: ők nemcsak saját országaik, hanem a császári cím révén a Német-római Birodalom erőforrásaira is támaszkodhattak.