Tábornokok ereklyéi

Arad ne­ve kü­lö­nös ér­ze­te­ket kelt a ma­gyar em­ber­ben. Ha csak ol­vas­má­nyai­ból is­me­ri, ak­kor egyér­tel­műen az 1848–49-es sza­bad­ság­har­cot kö­ve­tő meg­tor­lás, az ara­di vér­ta­núk, a sza­bad­ság­harc vég­nap­jai jut­nak eszé­be. 

Aki járt is Ara­don, az megis­mer­ked­het a gyö­nyö­rű vá­ros­mag­gal, a szá­zad­for­du­ló pol­gá­ri fej­lő­dé­sé­nek megannyi em­lé­ké­vel, az ún. boldog bé­ke­idők dí­szes épü­le­tei­vel, de lép­ten-nyo­mon 1848 nyo­mai­ra buk­kan. Az egy­ko­ri Fe­hér Ke­reszt Szál­lo­dá­ra, az erőd föld­sán­cok mö­gé búj­ta­tott fa­lai­ra, a vesz­tő­hely­re, az ara­di vér­ta­núk em­lék­osz­lop alat­ti vég­ső nyug­he­lyé­re, a most már új­ra ré­gi mél­tó­sá­gá­ban emel­ke­dő Sza­bad­ság-szo­bor­cso­port­ra és a Kul­túr­pa­lo­tá­ra, amely a sza­bad­ság­har­cos em­lék­tár­gyak, az eb­ben a té­ma­kör­ben az el­ső iga­zi mú­zeu­mi köz­gyűj­te­mény­nek mi­nő­sít­he­tő gyűj­te­mény be­fo­ga­dá­sá­ra emel­te­tett. A fen­sé­ges épít­mény azon­ban – bár mind­máig be­fo­gad­ja – nem tár­ja a kö­zön­ség elé a szá­zad­for­du­ló ide­jén össze­gyűj­tött kul­túr­kin­cse­ket. 

Pe­dig túl­zás nél­kül mond­ha­tó, az 1848–49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc egyik leg­na­gyobb, de min­den­kép­pen a leg­ré­gibb és az össze­gyűj­té­se óta legin­kább ál­lan­dó­nak te­kint­he­tő gyűj­te­mé­nyé­ről van szó.