rubicon

Szepes

Egy sajátos megyeszerveződés
5 perc olvasás

A középkori Magyarország legtöbb megyéjét minden nehézség nélkül be tudjuk sorolni a királyi vármegyék vagy az erdőispánságokból kialakult megyék csoportjába. A ritka kivételek közé tartozik az ország északi részen fekvő Szepes megye, melynek bizonyos jellemzői a királyi vármegyék, mások ellenben az erdőispánságok irányába mutatnak, s ennek megfelelően korai történetéről megoszlanak a vélemények.

Szepest – ellentétben a bizonyosan erdőuradalomból kifejlődő megyékkel – egyetlen ismert forrásunk sem említi királyi „birtokként”. A legközelebb ehhez az Anonymus által használt „Szepeserdő” kifejezés áll, csakhogy a Névtelen a Mátrát is így nevezi meg, s a Mátrában nem jött létre a zólyomihoz vagy a beregihez hasonló erdőuradalom. A szepesi terület élén álló személyt rendre ispánként emlegetik forrásaink, ellenben egyszer sem nevezik „gondnoknak”, miként az erdőuradalmak elöljáróit. Ráadásul előfordul – a 13. század végén többször is –, hogy a szepesi ispán várispánként kerül elénk az oklevelekben. Mindezek a jelenségek azt a vélekedést látszanak inkább támogatni, hogy Szepes királyi vármegye volt.

A szepesi vár földjei

Ez az elgondolás értelemszerűen vonja maga után, hogy szepesi várispánságnak is lennie kellett. Ennek legfontosabb kelléke, a szepesi vár minden­esetre nem hiányzik: első ízben 1249-ben említik, építése azonban – régészeti érvek alapján – a 12. század utolsó negyedére keltezhető. Az viszont már elgondolkodtató, hogy szinte teljesen hiányoznak azok az adatok, amelyek a vár mint központ körül kialakított várispánság létét bizonyíthatnák. Nem

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.