rubicon

Szent László

Csillagok közül támadt új csillag
7 perc olvasás
I. László király egyike volt legsikeresebb uralkodóinknak. Hősiességét már királlyá kiáltásakor országszerte ismerték: még herceg volt, amikor életét kockáztatva kimentett egy magyar leányt a rabló kun kezéből. Katonai erényeit koronás főként is gyarapította, az utókor igazi lovagkirályként emlékezik rá. Egy Magyarországra érkezett francia szerzetes egyenesen a legelegánsabb királynak nevezte, de vallásos buzgalmáról is híres. Ki volt László? Sikeres hadvezér, szigorú törvényalkotó, okos és türelmes diplomata, szorgos egyházgyarapító – a második magyar szent király.

Szent István országlása óta eltelt évtizedekben állandó külpolitikai támadások, belviszályok, trónharcok sorozata és a régi rend híveinek, valamint az új kárvallottjainak lázongásai taszították tartós válságba Magyarországot. A trónharcokban érdekelt felek olykor az örökös német fenyegetettséget, máskor a belvillongásokat igyekeztek kihasználni céljaik eléréséhez.

E „lázas” periódus vége felé lépett a magyar politika színpadára I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő fia, László. 1064-től kezdve testvérével, Gézával közösen intézték a hercegség (dukátus) ügyeit, László feltehetőleg a bihari részt irányította. Jeles tulajdonságai egyike, hadvezéri képessége és bátorsága először 1068-ban mutatkozott meg, amikor is Kerlésnél Salamon királlyal és Géza herceggel közösen részt vett a betörő besenyők és úzok szétverésében. 1071-ben, a Szerémséget feldúló besenyők elleni megtorláskor ismét ott volt az egyesített királyi és hercegi seregben. A következő évi bizánci hadjáratban azonban már felszínre tört a válságperiódus egyik jellegzetessége, a hatalomért és a trónért folytatott harc: Géza – és oldalán László is – szembekerült Salamonnal, a törvényes uralkodóval. A végső összecsapásban, az 1074-es

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.