rubicon

Szenpétervártól Moszkváig

4 perc olvasás
Egy főváros különböző elnevezései jelzik a történelem változásait, még inkább érvényes ez a helyének megváltoztatására. Különösen igaz ez Oroszország esetében. Amikor 1918-ban ismét Moszkva lett a főváros, két évszázados Európa felé nyitás folyamata zárult le. Oroszország ismét ázsiai hatalom lett.

A szűk pétervári ablakon vajon mi szivárgott át 1712-től a cárok birodalmába, mit hozott a „babiloni örömlány” – ahogy a szépirodalmi művek Nagy Péter városát nevezték – az orosz fejlődésnek? Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Nem könnyű, mert például a 20. század elején Európa egyik legragyogóbb értelmisége az orosz volt, miközben az ország lakosságának 70–80 százaléka se írni, se olvasni nem tudott. Az Egyesült Államok után ez a birodalom a világ második legnagyobb gabonaexportőre, miközben az éhínség vissza-visszatérő jelenség volt. Az „egyél kevesebbet, és exportálj többet” jelszót itt szó szerint vették.

Keleti vonások

Merre haladt Oroszország, amikor uralkodóiban még az ázsiai vonások domináltak? I. Sándort apagyilkosság juttatta hatalomra, I. Miklós a „botos”, III. Sándor a „zsaru”, II. Miklós pedig a „véres” jelzőt kapta a történelemtől. Ravasz, kegyetlen és alattomos hatalmi apparátust mozgattak, mint egykori nagy ellenfeleik, a tatárok. A legfélelmetesebb intézmények egyike volt az Ohrana, amely bárkit tartós megőrzésre foghatott. A dekabrista Batyenkovot például I. Miklós húsz évre felejtette magánzárkában, ahol a fogoly még beszélni is elfelejtett.

A társadalom elitjét ugyancsak keleti vonások jellemezték, mindenekelőtt a fényűzés, a pompaszeretet. Számukra az élet ünnepek, szórakozások véget nem érő láncolata volt. Seremetyev gróf Moszkva melletti kastélyát velencei üveg, carrarai márvány és urali malachit

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.