Szabadság és tulajdon

Ami­kor Deák Fe­renc 1833 ta­va­szán megér­ke­zett Po­zsony­ba, hogy újonc­ként ki­lép­jen az or­szá­gos po­li­ti­ka szín­pa­dá­ra, ép­pen az úr­bé­ri vi­szo­nyo­kat sza­bá­lyo­zó tör­vény ter­ve­ze­tét tár­gyal­ta a dié­ta. Az if­jú kö­vet e tárgy­ban mond­ta el or­szág­gyű­lé­si szűz­be­szé­dét má­jus 2-án, amely­ben a bot­bün­te­tés kor­lá­to­zá­sát in­dít­vá­nyoz­ta. Köz­pá­lyá­ja és egy­ben éle­te vé­ge fe­lé, 1871-ben még min­dig a tör­vény­ho­zás leg­fon­to­sabb tar­to­zá­sai kö­zött em­lí­tet­te az úr­bé­ri vi­szo­nyok ma­rad­vá­nyait fel­szá­mo­ló tör­vé­nyek megal­ko­tá­sát, s ma­ga is bá­bás­ko­dott szü­le­té­sük kö­rül. Deák po­li­ti­kai pá­lyá­ját így vé­gig­kí­sér­te a job­bágy­vi­szo­nyok fel­szá­mo­lá­sá­nak prob­le­ma­ti­ká­ja. A fo­lya­mat csúcs­pont­ján, 1848-ban pe­dig igaz­ság­ügy-mi­nisz­ter­ként kulcs­sze­rep ju­tott ne­ki az új­ko­ri ma­gyar tár­sa­da­lom­tör­té­net leg­na­gyobb for­du­la­tá­nak vég­re­haj­tá­sá­ban.