rubicon

Révai a kultúrdiktátor

12 perc olvasás

„Néhány évvel ezelőtt, még 1948 körül, művészeti életünk tele volt mindenféle burzsoá szeméttel. Burjánzott a formalizmus, a nyugati dekadens művészet utánzása. A szocialista realizmus hívei, a felszabadult dolgozó nép, a munkásosztály művészetének képviselői kisebbségben vagy defenzívában voltak” – állította Révai József 1951-ben arról az időszakról, amelyikben még nem ő határozta meg a kulturális élet jellegét.

A kommunista rendszerekben mindig a pártvezér volt a „nagy tanító”, s a kommunista pártok szervezeti szabályzatában nem szerepelt külön főideológusi funkció. Mégis, a kommunista pártok történetében igen hamar megjelent a vezető ideológus alakja, aki rendszerint a párt kulturális politikájának legfőbb irányítója is volt. Az SZKP történetének lenini szakaszában ezt a feladatkört Lunacsarszkij látta el, aki eredetileg irodalmár és filozófus volt. A sztálini korszakban a pártfunkcionáriusból elméleti ítésszé emelkedett Zsdanov irányította és fegyelmezte a szovjet tudományos és művészeti életet. A második világháború után hatalomra jutott kelet-európai kommunista pártokban megtaláljuk a tudós típusú kulturális főnököt, Zdenek Nejedlyt a csehszlovák kommunistáknál vagy a festőművészből teoretikussá lett Mosa Pijadét a jugoszláv pártban, aki a háború alatt természetesen partizánvezér is volt.

A kulturális forradalom irányítójának lenni igen fontos funkciót jelentett a pártvezetésben. Betöltése a marxizmus-leninizmusban – és Sztálin műveiben – való kiemelkedő tájékozottságot s többnyire a vezető politikusgárdáénál nagyobb általános műveltséget feltételezett. (S ami még jellemző: nem volt szokás a kulturális élet pártirányítását családi vállalkozásban

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.