rubicon

Rendkívüli bíráskodás Magyarországon

Statárium, forradalmi törvényszék, népbíráskodás…
16 perc olvasás

A rögtönbíráskodás olyan büntetőeljárási forma, melynek során a büntetőjogi felelősségre vonás garanciális elemei nem érvényesülnek. Célja a bűncselekmények elharapózásának gyors és hatékony megakadályozása a rend helyreállítása érdekében. 

A statárium során a rögtönbíráskodás alá vont deliktumok – rendszerint tetten ért – elkövetőit azonnal bíróság elé állítják, és döntenek arról, hogy a vád tárgyává tett cselekményt elkövették-e. Ha igen, az elrettentés érdekében általában halálra kell, hogy ítéljék és rövid időn belül nyilvánosan ki is végzik őket. 

Magyarországon a statárium szokásjogi alapon alakult ki; a 19. században azonban a köztörvényes, a 20. században pedig mind a köztörvényes, mind a politikai jellegű bűncselekmények elkövetőivel szembeni statáriális eljárásokat már törvényi felhatalmazás alapján folytatták le. 

Bár a rendkívüli bíráskodás egyik – statáriumon kívüli – formáját jelentő népbíráskodás egészen a múlt század ’60-as éveinek elejéig tartott, a rögtönbíráskodás lehetősége Magyarországon 1957-ben véget ért.

A

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.