Reform és rendszerváltás Magyarországon

A ma­gyaror­szá­gi rend­szer­vál­tás sa­já­tos gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi kör­nye­ze­tét az or­szág sú­lyos kül­ső eladó­so­dott­sá­ga és az eb­ből fa­ka­dó kény­sze­rek jel­le­mez­ték. Elő­ször a ma­gyar gaz­da­ság eladó­so­dás­ra va­ló haj­la­má­nak főbb okait és az 1970-es évek­ben vég­ze­tes­nek bi­zo­nyult eladó­so­dás né­hány spe­ciá­lis össze­füg­gé­sét te­kint­jük át. 

Az előz­mé­nyek Tria­no­nig nyúl­nak vissza, ami­kor is az or­szág nem csu­pán ha­tal­mas te­rü­let- és né­pes­ség­vesz­te­sé­get szen­ve­dett, de szét­zi­lá­lód­tak azok a szer­ve­sen kiépült ter­me­lé­si, lo­gisz­ti­kai és pia­ci há­ló­za­tok, ame­lyek a Mo­nar­chia ke­re­tei kö­zöt­ti gyors gaz­da­sá­gi fej­lő­dés kö­vet­kez­mé­nyei és fel­té­te­lei is vol­tak egy­ben. Tria­no­nig az or­szág egy re­gio­ná­lis gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció és ezen be­lül egy va­lu­ta­öve­zet ré­sze­ként mű­kö­dött. Az ér­de­kes­ség ked­véért ér­de­mes je­lez­ni, hogy 1909-ben – rosszul ér­tel­me­zett ma­gyar füg­get­len­sé­gi meg­gon­do­lá­sok­ból – tör­tént kí­sér­let az eb­ből va­ló ki­lé­pés­re, de We­ker­le Sán­dor mi­nisz­ter­el­nök és pén­zügy­mi­nisz­ter ezt megaka­dá­lyoz­ta. Az 1920-as évek­től a ma­gyar gaz­da­ság olyan kis és nyi­tott gaz­da­ság­gá vált, amely mind a ki­vi­tel, mind a be­ho­za­tal szem­pont­já­ból je­len­tős mó­don füg­gött ke­res­ke­del­mi part­ne­rei­től. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött ez a né­met „nagy­tér­gaz­da­ság”-tól, az 1945 utá­ni idő­szak­ban for­mai­lag a KGST-től, de lé­nye­gé­ben a Szov­jetunió­tól va­ló egy­ol­da­lú füg­gést ered­mé­nyez­te. 

Eladó­so­dás

A Ká­dár-fé­le po­li­ti­kai ve­ze­tés az SZKP XXI. kong­resszu­sa után je­len­tős gaz­da­ság­po­li­ti­kai vál­tás­ra szán­ta el ma­gát. Az idő­zí­tés an­nak szólt, hogy az em­lí­tett, 1962-ben tar­tott kong­resszu­son a szov­jet ve­ze­tés az USA rö­vid időn be­lü­li gaz­da­sá­gi utoléré­sé­nek és a kom­mu­nis­ta bő­ség tár­sa­dal­má­nak né­hány év­ti­ze­den be­lü­li meg­te­rem­té­sé­nek erő­sen vo­lun­ta­ris­ta és utó­pisz­ti­kus prog­ram­ját hir­det­te meg. A ma­gyar ve­ze­tés a hely­ze­tet úgy ér­té­kel­te, hogy szük­sé­ges a Szov­jetunió­tól va­ló egy­ol­da­lú gaz­da­sá­gi füg­gé­sen la­zí­ta­ni, meg kell va­ló­sí­ta­ni a gaz­da­ság „két láb­ra ál­lí­tá­sát”. A le­vél­tá­ri for­rá­sok és a ko­ra­be­li sze­rep­lők­kel 1989 és 1991 kö­zött ké­szí­tett in­ter­júk alap­ján ki­raj­zo­ló­dik az a kép, hogy e cél meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben az il­le­té­kes ál­la­mi szer­vek a nyu­gat-­eu­ró­pai or­szá­gok­ba szak­em­be­re­ket küld­tek, és ez­zel meg­kez­dőd­tek a fej­lett nyu­ga­ti tech­no­ló­gia kü­lön­bö­ző for­mák­ban tör­té­nő át­vé­te­lé­nek elő­ké­szü­le­tei. Ez a fo­lya­mat fel­gyor­sult, ami­kor idő­köz­ben be­kö­vet­ke­zett az eny­hü­lés. A KSH ada­tai sze­rint az 1970-es évek­ben a ma­gyar ipar­vál­la­la­tok ál­tal vá­sá­rolt li­cen­ce­ken be­lül a fej­lett tő­kés or­szá­gok­ból szár­ma­zók ará­nya egyik év­ben sem süllyedt 70% alá. 

Ez a fo­lya­mat az or­szág kül­gaz­da­sá­gi szer­ke­ze­té­nek nyi­tott­sá­gát erő­sí­tet­te, de a kül­ke­res­ke­del­mi for­ga­lom te­kin­te­té­ben kie­gyen­sú­lyoz­ta a KGST-re­lá­ció és az ún. ke­mény­va­lu­tás re­lá­ció ará­nyát. Ez a hely­zet min­den ér­de­kelt fél­nek tar­to­ga­tott elő­nyö­ket. Ma­gyaror­szág a fej­lett tech­no­ló­gia tran­zit­or­szá­ga volt a KGST fe­lé. Eu­ró­pa nyu­ga­ti fe­le ke­let fe­lé bő­ví­tet­te fel­ve­vő­pia­cait. Ma­gyaror­szág pe­dig a KGST-ből ol­csón im­por­tált anya­gok fel­dol­go­zá­sán ala­pu­ló ki­vi­te­lért tu­dott fej­lett tech­ni­kát és kor­sze­rű fo­gyasz­tá­si cik­ke­ket im­por­tál­ni. Ez a sa­já­tos kons­tel­lá­ció volt a ká­dá­ri arany­kor gaz­da­sá­gi alapja. A szo­cia­lis­ta or­szá­go­kon be­lül kiug­ró­nak te­kint­he­tő fo­gyasz­tá­si szín­vo­nal (gu­lyás­kom­mu­niz­mus) biz­to­sí­tot­ta a rend­szer le­gi­ti­mi­tá­sát. Ezen vál­to­zá­so­kat szim­bo­li­zál­ja a Co­ca Co­la, majd nem sok­kal ké­sőbb a Pep­si ma­gyaror­szá­gi meg­je­le­né­se. A ko­ráb­bi pro­pa­gan­dá­ban a Co­ca Co­la volt a bű­nös fo­gyasz­tás egyik me­ta­fo­rá­ja. 

A kül­gaz­da­sá­gi nyi­tás kö­vet­kez­té­ben azon­ban je­len­tő­sen nőtt az or­szág im­port­füg­gő­sé­ge. Amíg adott volt az ol­csó szov­jet olaj ál­tal mű­köd­te­tett ma­gyar kon­ver­ti­bi­lis áru­ex­port-a­lap, ad­dig a tő­kés im­port­tól va­ló füg­gés nem lát­szott ag­gasz­tó­nak. Az el­ső olaj­ár­rob­ba­nás azon­ban ezt a sta­tus qu­ót fel­bo­rí­tot­ta. 

Új gaz­da­sá­gi me­cha­niz­mus

A gaz­da­sá­gi irány­vál­tás­nak lát­vá­nyo­sabb ele­me volt az új gaz­da­sá­gi me­cha­niz­mus 40 éve tör­tént be­ve­ze­té­se. En­nek elő­sze­le volt Nyers Re­zső­nek a leg­fel­sőbb po­li­ti­kai ve­ze­tés­be eme­lé­se, ő lett a gaz­da­ság­po­li­ti­káért fe­le­lős el­ső szá­mú po­li­ti­kus. A kor­mány­ban Fock Je­nő és Fe­hér La­jos fém­je­lez­ték a vál­to­zá­so­kat. A kül­gaz­da­sá­gi két lá­bon ál­lás – amely egy­ben a szö­vet­sé­gi kö­te­lé­kek la­zí­tá­sát is szol­gál­ta – megerő­sí­té­se fel­gyor­sult ak­kor, ami­kor a ma­gyar ve­ze­tés szá­má­ra is meg­le­pő mó­don el­tá­vo­lí­tot­ták a Szov­jetunió élé­ről Hrus­cso­vot, aki bel­po­li­ti­kai­lag a desz­ta­li­ni­zá­lás, kül­po­li­ti­kai ér­te­lem­ben pe­dig az eny­hü­lés elő­ké­szí­tő­je volt. 1964 őszén fel­gyor­sul­tak a fo­lya­ma­tok: az MSZMP Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga ha­tá­ro­zott a re­form elő­ké­szí­té­sé­nek megin­dí­tá­sá­ról. 

A re­form kon­cep­ció­ját lé­nye­gé­ben más­fél éves mun­ká­val ké­szí­tet­te el Nyers Re­zső ve­ze­té­sé­vel egy szak­po­li­ti­ku­si kör, amely ve­ze­tő tu­dó­sok és köz­igaz­ga­tá­si szak­em­be­rek szak­mai se­gít­sé­gé­vel mű­kö­dött. Könnyí­tet­te a hely­ze­tet, hogy ez­zel szin­te pár­hu­za­mo­san a Szov­jetunió­ban, Cseh­szlo­vá­kiá­ban és Len­gyelor­szág­ban is foly­tak gaz­da­ság­irá­nyí­tá­si kor­sze­rű­sí­té­si mun­kák. A for­má­ló­dó ha­zai el­kép­ze­lé­sek ugyan ki­zá­ró­lag a cseh­szlo­vák tö­rek­vé­sek­kel mu­tat­tak ro­kon vo­nást, mint hi­vat­ko­zá­si alap mégis „jól jött” a töb­bi vál­to­zás is. A kon­cep­ciót 1966 má­ju­sá­ban a Köz­pon­ti Bi­zott­ság ha­tá­ro­zat­tal szen­te­sí­tet­te. Ek­kor kez­dő­dött a be­ve­ze­tés­hez tar­to­zó „ap­ró­mun­ka”. 

A kon­cep­ció és a mo­dell vé­gül is egy sza­bá­lyo­san mű­kö­dő és a sza­bá­lyo­zást jól tű­rő pia­ci me­cha­niz­must kép­zelt el. A köz­pon­ti terv­le­bon­tás he­lyett a Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban el­ter­jedt in­di­ka­tív ter­ve­zés­re tér­tek át. A ma­gyar re­form­kon­cep­ció szá­mos erős­sé­ge mel­lett az­zal a te­her­té­tel­lel szü­le­tett, hogy ki­dol­go­zói a piac mű­kö­dé­sét dokt­ri­ner mó­don ke­zel­ték, mintegy fe­ti­si­zál­ták. 

Na­gyon ér­de­kes, hogy Pé­ter György – aki ak­ko­ri­ban a KSH el­nö­ke és egy­ben a re­for­mok egyik szür­ke emi­nen­ciá­sa volt – Nyers Re­zső ké­ré­sé­re 1968 szep­tem­be­ré­ben írt fel­jegy­zé­sé­ben óv­ta a ve­ze­tést at­tól, hogy min­den fo­lya­ma­tot a pia­ci me­cha­niz­mus­ra ha­gyat­koz­va ke­zel­je­nek. Mint rá­mu­ta­tott, ah­hoz, hogy meg­ma­rad­jon a kül­gaz­da­sá­gi egyen­súly, ne ro­mol­jon a kül­ke­res­ke­del­mi mér­leg, szük­ség van a be­ve­ze­tett sza­bá­lyo­zó­rend­szer kö­vet­kez­té­ben vesz­te­sé­ges­nek mu­tat­ko­zó vál­la­la­ti szek­tor ex­port­ter­me­lé­sé­re. 

Az or­szág a nyu­ga­ti tech­no­ló­gia al­kal­ma­zá­sa miatt nyers­anya­gok, de fő­leg fél­kész ter­mé­kek vo­nat­ko­zá­sá­ban egy­re in­kább füg­gő­vé vált a nyu­ga­ti im­port­tól. En­nek el­len­té­te­le­zé­sé­hez szük­ség volt a vesz­te­sé­ges­nek lát­szó ter­me­lés­re és/vagy ra­di­ká­lis szer­ke­ze­ti átala­kí­tá­sok­ra. Tud­juk, hogy ez utób­bit a piac csak las­san vég­zi el. A mély­ben te­hát az 1970-es évek ele­jén már ér­zé­kel­he­tőek vol­tak az al­kal­ma­zott új irá­nyí­tá­si mód­sze­rek gyen­ge pont­jai. A köz­vé­le­mény­nek szánt ada­tok még az 1970-es évek ele­jén a fo­lyó fi­ze­té­si mér­leg ja­vu­lá­sát je­lez­ték, csak ar­ról az „ap­ró­ság­ról” fe­led­kez­tek meg, hogy ezt a nyu­gat­né­met kor­mány ál­tal a ma­gyar zsi­dó kö­zös­ség­nek nyúj­tott kár­pót­lás ered­mé­nyez­te. 

Az 1968-as ha­zai re­form leg­na­gyobb hiá­nyos­sá­ga­ként ki­dol­go­zói nem szá­mol­tak elég­gé az­zal, hogy a ma­gyar gaz­da­ság sa­já­tos szer­ke­ze­te je­len­ti a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás alap­ját, és túl­sá­go­san is a pia­ci ön­sza­bá­lyo­zás mű­kö­dé­sé­ben bí­ztak. E fo­lya­ma­tok ép­pen a sta­bi­li­tá­si té­nye­zőt ás­ták alá. 

Az 1968 nya­rán le­zaj­lott cseh­szlo­vá­kiai in­vá­zió to­vább erő­sí­tet­te a ve­ze­tés­ben a Szov­jetunió­tól va­ló tá­vo­lo­dás szán­dé­kát. Ezt ér­zé­kel­ték a szov­jet kap­cso­la­to­kat pre­fe­rá­ló po­li­ti­ku­sok (Ko­mó­csin Zol­tán, Bisz­ku Bé­la), és a re­for­mok ked­ve­zőt­len ta­pasz­ta­la­tait fel­na­gyít­va, a re­for­mok mun­kás­el­le­nes­sé­gé­nek ürü­gyén a két lá­bon ál­lás po­li­ti­ká­ja el­len tá­mad­tak. Tet­ték ezt azért is, mert 1968-ban az or­szág meg­pró­bált be­lép­ni az IMF-be és a Vi­lág­bank­ba, ami a két lá­bon ál­lást in­téz­mé­nye­sí­tet­te vol­na. Er­re a leg­jobb ürü­gyet az amúgy is disz­funk­cio­ná­li­san mű­kö­dő új me­cha­niz­mus ad­ta. Fel­hasz­nál­ták, sőt ma­ni­pu­lál­ták a kiala­ku­ló jö­ve­del­mi egyen­lőt­len­sé­ge­ket. 

Rend­szer­vál­tó re­for­mok

Az 1968-ban elin­dult gaz­da­ság­irá­nyí­tá­si re­for­mok – az 1972 és 1979 kö­zöt­ti in­ter­mez­zót kö­ve­tően – az 1980-as évek­re új sza­ka­szuk­hoz ér­kez­tek. A hát­tér­ben az hú­zó­dott meg, hogy az el­ső, majd má­so­dik olaj­ár­rob­ba­nás a KGST-n be­lü­li vi­szo­nyo­kat is fel­bo­rí­tot­ta, to­váb­bá az eladó­so­dás ki­ter­jedt a kö­ze­pe­sen fej­lett or­szá­gok szé­les kö­ré­re. Az olaj­árak emel­ke­dé­se és a szov­jet fegy­ver­ke­zés új­bó­li erő­sö­dé­se új hely­ze­tet te­rem­tett a szo­cia­lis­ta tá­bo­ron be­lül. Meg­je­lent a KGST-n kí­vü­li, dol­lár­el­szá­mo­lá­sú ke­res­ke­de­lem. Nagy­já­ból ezen a pon­ton vált fenn­tart­ha­tat­lan­ná az az ipa­ri struk­tú­ra, amely a szo­cia­lis­ta ipa­ro­sí­tás ered­mé­nye­ként ala­kult ki. A vi­lág­pia­ci túl­kí­ná­lat és az eladó­so­dott or­szá­gok­ra ne­he­ze­dő ex­port­nyo­más sú­lyos ered­mé­nyek­re ve­ze­tett. 

Összes­sé­gé­ben te­hát meg­szűnt az a gaz­da­sá­gi kons­tel­lá­ció, amely a rend­szer fenn­ma­ra­dá­sát erő­sít­het­te vol­na. A for­rás­hiányt kül­föl­di köl­csö­nök­kel hi­dal­ták át. Ezek a nem­zet­kö­zi hi­tel­kí­ná­lat miatt ol­csók vol­tak, azon­ban az el­ső ne­héz­sé­gek után nem­zet­kö­zi mé­re­tek­ben meg­nőtt a koc­ká­za­ti felár, drá­gább lett a hi­tel. Szin­te „ész­re­vét­le­nül” 1979-re már tart­ha­tat­lan és ne­he­zen me­ne­dzsel­he­tő adós­ság­ál­lo­mány ala­kult ki. A szín­fa­lak mö­gött a szak­em­be­rek kö­zött szak­mai és po­li­ti­kai vi­ta zaj­lott. A hi­tel­fel­vé­telt pár­to­lók az elő­re me­ne­kü­lés le­he­tő­sé­gé­ben bíz­tak, míg a to­váb­bi eladó­so­dás leál­lí­tá­sát és ra­di­ká­lis szer­ke­zet­vál­tást kö­ve­te­lők az eladó­so­dás­ban sú­lyos ve­szélyt lát­tak. Az élet utó­lag a két­ke­dő­ket (pl. Lász­ló An­dor ak­ko­ri MNB-el­nö­köt) iga­zol­ta. 

Az MSZMP KB 1979-ben drá­kói sta­bi­li­zá­ciós in­téz­ke­dé­se­ket ho­zott, és a gaz­da­sá­gi ve­ze­tés­ben meg­je­lent „új tech­nok­ra­ták” ta­ná­csá­ra a még ré­gi ge­ne­rá­ciós po­li­ti­kai elit lá­za­san ke­res­te a hely­zet­ből ki­ve­ze­tő utat. Az adós­ság­csap­dá­ban ver­gő­dő or­szág ve­ze­té­se a tár­sa­dal­mi el­lent­mon­dá­sok kiéle­ző­dé­sét – ma már nyu­god­tan mond­hat­juk – rend­szer­vál­tó re­for­mok­kal igye­ke­zett megelőz­ni. 1984-ben az „ön­kor­mány­zó” vál­la­lat­irá­nyí­tás be­ve­ze­té­sé­vel és a „má­so­dik gaz­da­ság” le­ga­li­zá­lá­sá­val nem­csak a kül­ső hi­te­le­zői el­vá­rá­sok­nak va­ló meg­fe­le­lést biz­to­sí­tot­ták, ha­nem el­ve­tet­ték egy új ma­gán­tu­laj­do­no­si osz­tály mag­ját. Ugyanak­kor min­den­fé­le kény­szert mel­lőz­ve si­ke­rült nö­vel­ni az em­be­rek mun­ka­ide­jét. A re­form má­so­dik hul­lá­ma so­rán 1987–89-ben lét­re­hoz­ták a piac­gaz­da­ság alap­ve­tő in­téz­mé­nyeit (adó­rend­szer, két­szin­tű bank­rend­szer), és a fi­ze­té­si mér­leg egyen­sú­lyát a gaz­da­ság li­be­ra­li­zá­lá­sá­val biz­to­sí­tot­ták. A „békés át­me­net” miatt a gaz­da­sá­gie­lit-­vál­tás dön­tően nem erő­sza­kos úton, ha­nem ép­pen a pri­va­ti­zá­ció­nak is ne­ve­zett fo­lya­ma­tok ré­vén zaj­lott. 

Ve­lünk élő tör­té­ne­lem

A ma­gyar gaz­da­sá­gi rend­szer az adós­ság­szol­gá­la­ti ter­hek tel­je­sí­té­se ér­de­ké­ben je­len­tő­sen átala­kult. Meg­vál­toz­tak az erő­vi­szo­nyok a kü­lön­bö­ző gaz­da­ság­irá­nyí­tó ha­tó­sá­gok (ága­za­ti mi­nisz­té­riu­mok, Or­szá­gos Terv­hi­va­tal, Pén­zügy­mi­nisz­té­rium és Ma­gyar Nem­ze­ti Bank) kö­zött. A fis­ká­lis szem­pon­tok ural­ták el a gaz­da­ság­irá­nyí­tást. A jö­ve­de­lem ki­vo­ná­sát a terv­gaz­da­ság ke­re­tei kö­zött a költ­ség­ve­tés vé­gez­te el. A ma­gas adók és já­ru­lé­kok, a sá­vo­san prog­resszív sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adók sáv­ha­tá­rai­nak vál­to­zat­la­nul tar­tá­sa – a ma­gas inf­lá­ció kö­rül­mé­nyei kö­zött – je­len­tős jö­ve­de­lem­ki­vo­nást ered­mé­nyez­tek. 

Az 1980-as évek­ben ala­kult ki a költ­ség­ve­té­si szek­tor­ban az a gya­kor­lat, amely nem adott elég pénzt e szer­ve­ze­tek felada­tai­nak el­lá­tá­sá­ra, de „cse­ré­be” e szer­ve­ze­tek vál­lal­ko­zá­si te­vé­keny­ség­re (értsd: sa­ját be­vé­tel­szer­zés­re) kap­tak fel­ha­tal­ma­zást. Ez bi­zo­nyos ese­tek­ben nem baj (pl. ha egy is­ko­la tor­na­csar­no­kát más sport­cél­ra is hasz­nál­ják). A ba­jok ott kez­dőd­nek, ami­kor ha­tó­sá­gi jog­kört gya­kor­ló szer­ve­ze­tek is be­vé­te­lér­de­kel­tek. Ek­kor a bo­nyo­lult, mun­ka­igé­nyes ha­tó­sá­gi el­já­rás a kö­vet­kez­mény. Az 1980-as évek vé­gén az ak­ko­ri ta­ná­csok meg­kap­ták azt a jo­got, hogy a ko­ráb­ban kü­lön mű­kö­dé­si és fel­hal­mo­zá­si pénz­alap­pal egy­sé­ge­sen gaz­dál­kod­ja­nak. Ez a lát­szó­la­gos sza­bad­ság oda ve­ze­tett, hogy az alul­fi­nan­szí­ro­zott ta­ná­csok, majd he­lyi ön­kor­mány­za­tok felél­ték, felél­het­ték va­gyo­nu­kat. 

Fon­tos to­váb­bi „örök­ség”, hogy a min­den­ko­ri kor­mány­zat, amely lé­nye­gé­ben az 1970-es évek vé­gé­től a kül­ső adós­ság ke­ze­lé­sé­vel és a pén­zü­gyi egyen­súly meg­te­rem­té­sé­vel volt el­fog­lal­va, mind a mai na­pig nem a gaz­da­ság sta­bi­li­zá­ló­ja, ha­nem kény­sze­rű és/vagy át nem gon­dolt in­téz­ke­dé­sei­vel (adó­po­li­ti­ka, ka­mat­po­li­ti­ka, rosszul megal­ko­tott tör­vé­nyek és foly­tat­hat­nánk a sort) a gaz­da­sá­gi sze­rep­lők bi­zony­ta­lan­sá­gát nö­ve­lő té­nye­ző. Az ál­lam ma­ga is szám­ta­lan­szor sze­gi meg a ál­ta­la al­ko­tott tör­vé­nye­ket, aka­rat­la­nul is azt üzen­ve a ma­gán­szek­tor sze­rep­lői­nek, hogy eze­ket nem fel­tét­le­nül szük­sé­ges be­tar­ta­ni. 

Szin­tén a rend­szer­vál­tó re­for­mok nyo­masz­tó örök­sé­ge az or­vo­si há­la­pénz és az ál­la­mi esz­kö­zök­kel foly­ta­tott ma­gán­pra­xis el­ha­ra­pó­zá­sa, va­la­mint az il­le­gá­lis fog­lal­koz­ta­tás. Az 1980-as évek vál­la­la­ti gaz­da­sá­gi mun­ka­kö­zös­sé­gei el­vi­leg a si­ke­res ma­gyar ház­tá­ji gaz­dál­ko­dás min­tá­ját kí­ván­ták kö­vet­ni. Ám amed­dig a ház­tá­ji­ban vi­lá­go­sab­bak vol­tak a vi­szo­nyok, ad­dig az ipar­ban és szol­gál­ta­tás­ban in­gyen hasz­nált vál­la­la­ti esz­kö­zök je­len­tet­ték a plusz jö­ve­de­lem for­rá­sát. A vál­lal­ko­zá­sok ilye­tén ge­ne­zi­se szin­te ész­re­vét­le­nül in­téz­mé­nye­sí­tet­te a szür­ke gaz­da­sá­got. 

[sub_article=4778]

Dilemmák

A rend­szer­vál­tás­hoz a ma­gyar gaz­da­ság – szem­ben más kö­rü­löt­tünk lé­vő or­szá­gok­kal – a piac­gaz­da­ság in­téz­mény­rend­sze­ré­nek vi­szony­la­gos kiala­kult­sá­gá­val (eb­ben vol­tunk él­lo­va­sok), de rend­kí­vül sú­lyos kül­ső adós­ság­ál­lo­mánnyal ér­ke­zett. A brut­tó mintegy 20 mil­liárd dol­lár­nyi kon­ver­ti­bi­lis hi­tel­ál­lo­mány nyo­mán évi 3,5 mil­liárd dol­lár­ra rú­gott az adós­ság­szol­gá­lat, amin be­lül kiemel­ke­dően ma­gas, 1,5 mil­liárd dol­lá­ros, a GDP 5 szá­za­lé­kát ki­te­vő volt a ka­mat­te­her. A hely­zet sú­lyos­sá­gát jól mu­tat­ja, hogy 1990-ben volt olyan nap, ami­kor az or­szág de­vi­za­tar­ta­lé­kai az utol­só dol­lá­rig kiapad­tak. A nem­zet­kö­zi ban­kok és más tő­ke­pia­ci sze­rep­lők vál­sá­gos­nak ítél­ték az or­szág gaz­da­sá­gi hely­ze­tét, és 1990 kö­ze­pén meg­kezd­ték a tő­ke­ki­vo­nást. A kor­mány egy­szer­re volt kény­te­len megol­da­ni a gaz­da­sá­gi vál­ság ke­ze­lé­sét, a fi­ze­tő­ké­pes­ség fenn­tar­tá­sát és foly­tat­ni a ko­ráb­ban már el­kez­dett átala­kí­tá­si és in­téz­mény­épí­té­si fo­lya­ma­to­kat. 

A gaz­da­ság­po­li­ti­ka di­lem­mái a kö­vet­ke­zők vol­tak. Egy­fe­lől az a kér­dés me­rült föl, hogy sokk­te­rá­piát al­kal­maz­zon a ve­ze­tés, vagy a meg­lé­vő in­téz­mé­nyek­re épít­ve te­remt­sék meg a most már tel­je­sen tő­kés gaz­da­sá­got. A má­sik kér­dés az volt, hogy a rend­szer­vál­tás vég­re­haj­tá­sá­nak „ju­tal­ma­ként” el le­het-e ér­ni va­la­mi­lyen adós­ság­könnyí­tést. 

Az el­ső kér­dés­re – he­lye­sen – a fo­ko­za­tos­ság volt a vá­lasz. Az adós­ság­könnyí­tés­sel kap­cso­la­tos ter­vek il­lú­zió­nak bi­zo­nyul­tak, az­zal együtt, hogy az el­ső sza­ba­don vá­lasz­tott kor­mány és te­kin­té­lyes ma­gyar szár­ma­zá­sú pénz­em­be­rek is lat­ba vet­ették te­kin­té­lyü­ket. So­ros György, majd And­rew Sar­lós tet­tek ja­vas­la­tot a kor­mány­nak egy vál­la­la­ti rész­vé­nyek átadá­sán ala­pu­ló adós­ság­ki­vál­tó konst­ruk­ció­ra, amely a nyu­ga­ti pénz­vi­lág tel­jes eluta­sí­tá­sá­val ta­lál­ko­zott. 

Az or­szág ak­ko­ri geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­ge pe­dig ki­zár­ta, hogy e tö­rek­vé­se­ket a nagy­ha­tal­mak ve­ze­tői tá­mo­gas­sák. Ehe­lyett kiéle­zett fi­ze­té­si hely­ze­te miatt az or­szág kény­te­len volt a wa­shing­to­ni kon­szen­zus­nak ne­ve­zett gaz­da­ság­po­li­ti­kai irányt kö­vet­ni, ami az „éle­tet je­len­tő” IMF-­hi­te­lek fo­lyó­sí­tá­sá­nak fel­té­te­le volt. A rend­szer­vál­tást megelő­ző két esz­ten­dő utol­só két kor­má­nya már lé­nye­gé­ben a wa­shing­to­ni kon­szen­zus el­veit vál­tot­ta gya­kor­lat­ra, ez­zel meg­tet­te a rend­szer­vál­tás el­ső lé­pé­seit. A tár­sa­sá­gi tör­vény, a be­fek­te­tés­vé­del­mi tör­vény, a vám­kor­lá­to­zá­sok meg­szün­te­té­se a gaz­da­ság nyu­ga­ti ex­port és be­fek­te­té­sek előt­ti tel­jes meg­nyi­tá­sát szol­gál­ták. Grósz Ká­roly mi­nisz­ter­el­nök egye­sült ál­la­mok­be­li lá­to­ga­tá­sán egy McDo­nalds ét­te­rem­ben ham­bur­gert fo­gyasz­tott és ke­zet fo­gott Mi­ckey Mo­u­se-­szal – ez­zel ér­zé­kel­tet­ték a ven­dég­lá­tók or­szá­gunk he­lyét. 

Az itt nem tár­gya­lan­dó po­li­ti­kai en­ged­mé­nyek­nél sok­kal fon­to­sabb volt az a tény, hogy az or­szág gaz­da­sá­gá­nak átala­kí­tá­sát dön­tően a fej­lett or­szá­gok piac­bő­ví­té­si szán­dé­kai ve­zé­rel­ték. Az ak­kor már jócs­kán glo­ba­li­zált vi­lág­gaz­da­ság­ban nyil­ván­va­lóan nem volt le­het­sé­ges, sőt nem is lett vol­na éssze­rű ma­ga­tar­tás be­zár­kóz­ni. Az eladó­so­dott­ság azon­ban nem biz­to­sí­tott meg­fe­le­lő moz­gás­te­ret a ha­zai ér­de­kek ér­vé­nye­sí­té­sé­hez. Jól mu­tat­ta ezt a kül­ke­res­ke­de­lem re­o­rien­tá­lá­sa is. A rend­szer­vál­tó he­vü­let és a ma­gyaror­szá­gi ál­la­mi vál­la­la­tok pén­zü­gyi ne­héz­sé­gei azt ered­mé­nyez­ték, hogy a ma­gyar gaz­da­ság szin­te tel­je­sen felad­ta a KGST-pia­co­kat, he­lyet­te a kül­gaz­da­sá­gi egy lá­bon ál­lás kö­vet­ke­zett be. Ám a gaz­da­ság­ban sincs lég­üres tér, a feladott pia­cok­ra zöm­mel nyu­gat-­eu­ró­pai szál­lí­tók nyo­mul­tak be. 

Pri­va­ti­zá­ció

A pri­va­ti­zá­ció­nak ne­ve­zett fo­lya­mat komp­lex és kor­sza­kos ér­vé­nyű vál­to­zá­so­kat ered­mé­nye­zett nem­csak a gaz­da­ság­ban, ha­nem a tár­sa­dal­mi szer­ke­zet­ben és a po­li­ti­kai rend­szer­ben is. A tu­laj­do­ni és gaz­da­sá­gi szer­ke­zet átala­kí­tá­sa mel­lett ez biz­to­sí­tot­ta a ha­zai új tu­laj­do­no­si osz­tály lét­re­jöt­tét, az új „ere­de­ti tő­ke­fel­hal­mo­zás”-t. En­nek kö­szön­he­tő, hogy a pri­va­ti­zá­ció ha­zai meg­va­ló­su­lá­sa is for­du­la­tok­ban gaz­dag tör­té­net volt. 

1990-ben az ál­lam vál­lal­ko­zói va­gyo­na kö­ré­be so­rolt 1859 cég, ak­ko­ri nyil­ván­tar­tá­si ér­té­ken kö­zel 1700 mil­liár­dos, szá­mí­tá­saink sze­rint ak­kor kö­rül­be­lül 2600 mil­liár­dos nagy­ság­ren­dű, vál­lal­ko­zá­sok­ban mű­kö­dő va­gyo­nát ér­té­ke­sí­tet­ték jel­lem­zően az ún. kész­pén­zes pri­va­ti­zá­ció tech­ni­ká­já­val kül­föl­di tu­laj­do­no­sok­nak. E fo­lya­mat pénz­ü­gyi szem­pont­ból egy adós­ság-va­gyon cse­re volt, ami azt je­len­tet­te, hogy a kül­ső adós­ság tör­lesz­té­sé­nek for­rá­sa az ál­la­mi vál­la­la­tok ér­té­ke­sí­té­se volt. 

A ma­gyar ál­lam szá­má­ra az ak­tuá­lis kor­má­nyok­tól füg­get­len el­ső szá­mú cél a pri­va­ti­zá­ció­ban a kész­pén­zes de­vi­za­be­vé­te­lek ma­xi­ma­li­zá­lá­sa volt. A pri­va­ti­zá­ció má­sik cél­ja – ez már kor­mány­füg­gő, sőt, kor­mány­za­ti cik­lu­so­kon be­lü­li erő­vi­szony-vál­to­zá­sok­tól füg­gő el­já­rá­so­kat is ered­mé­nye­zett – az adott po­li­ti­kai erő­höz lo­já­lis gaz­da­sá­gi elit lét­re­ho­zá­sa, más­kép­pen a kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai tá­bo­rok gaz­da­sá­gi hát­te­ré­nek meg­te­rem­té­se volt. A po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi elit szü­le­té­si kö­rül­mé­nyei, szo­cia­li­zá­ció­ja mind a mai na­pig ve­lünk élő tör­té­ne­lem. 

Az 1970-es és 1980-as évek leg­ma­ra­dan­dóbb­nak lát­szó gaz­da­ság­po­li­ti­kai si­ke­re a me­ző­gaz­da­ság és élel­mi­szer­ipar ak­ko­ri tel­je­sít­mé­nye. A gaz­da­ság eme te­rü­le­te a kü­lön­bö­ző tel­je­sít­mény­mu­ta­tók alap­ján néz­ve gaz­da­sá­gi­lag ver­seny­ké­pes volt, mű­kö­dé­se vi­szony­la­gos jó­lé­tet ered­mé­nye­zett. En­nek az egye­dül­ál­ló si­ker­nek az oka az volt, hogy a po­li­ti­kai cé­lok kö­ve­té­se, gaz­da­ság­po­li­ti­kai jó­zan­ság, a ha­zai adott­sá­gok és a nem­zet­kö­zi meg­ha­tá­ro­zott­sá­gok egy­mást erő­sí­tően ha­tot­tak. Akár a GDP-hez va­ló hoz­zá­já­ru­lást, akár a fog­lal­koz­ta­tást, akár a faj­la­gos ter­me­lé­si ered­mé­nye­ket, a jö­ve­del­me­ző­sé­get, az ex­port-im­port arányt, a ru­gal­mas üzem­szer­ve­zé­si és koo­pe­rá­ciós for­má­kat te­kint­jük, nem ta­gad­ha­tó, hogy az ága­zat egé­sze a ma­gyar gaz­da­ság erős­sé­ge volt. 

A rend­szer­vál­tás előtt a kü­lön­bö­ző cél­függ­vé­nyek e ki­vé­te­les „együtt­ál­lá­sa” meg­szűnt. A li­be­ra­li­zá­ció és az adós­ság­szol­gá­lat fi­nan­szí­ro­zá­si kény­sze­re kö­vet­kez­té­ben a ha­gyo­má­nyos pia­cok el­ha­gyá­sá­ra kény­sze­rült az ága­zat, a te­vé­keny­ség fi­nan­szí­ro­zá­sa egy­re drá­gább lett, ráadá­sul a po­li­ti­ka pre­fe­ren­ciái is meg­vál­toz­tak. Az 1980-as évek vé­gén a Kö­zös Piac­hoz (Eu­ró­pai Kö­zös­sé­gek­hez) tör­té­nő gyors csat­la­ko­zás re­mé­nyé­ben el­kez­dő­dött az ag­rár­tá­mo­ga­tá­sok le­fa­ra­gá­sa. Az ága­zat ver­seny­ké­pes­sé­gét to­vább csök­ken­tet­te az, hogy az An­tall-kor­mány vi­szony­lag könnyen en­ge­dett a res­ti­tú­ció rész­le­ges ér­vé­nye­sí­té­sén ala­pu­ló bir­tok­po­li­ti­ká­nak, amely mind a mai na­pig le­he­tet­len­né te­szi az éssze­rű üzem­mé­re­tek kiala­ku­lá­sát. A nem­zet­kö­zi ér­te­lem­ben is ver­seny­ké­pes­nek szá­mí­tó, de a KGST szétesé­se miatt je­len­tős piac­vesz­tést el­szen­ve­dő élel­mi­szer-gaz­da­ság sor­sát a me­ző­gaz­da­sá­gi nagy­üze­mek szétesé­sén túl az élel­mi­szer­ipar meg­ha­tá­ro­zó ága­za­tai­nak gyors pri­va­ti­zá­ció­ja pe­csé­tel­te meg. 

Nem foly­tat­juk a pél­dák és a rend­szer­vál­tá­son át­nyú­ló foly­to­nos­sá­gok be­mu­ta­tá­sát. Össze­fog­la­lá­sul azt a vé­le­mé­nye­met sze­ret­ném meg­fo­gal­maz­ni, hogy az „él­lo­vas­ból se­reg­haj­tó” szind­ró­ma nem te­kint­he­tő meg­le­pe­tés­nek. Azok az or­szá­gok (Szlo­vá­kia, Ro­má­nia és a bal­ti ál­la­mok), ame­lyek a köz­be­széd­ben ma „bez­zeg or­szá­gok”-ként sze­re­pel­nek, most ju­tot­tak olyan egy­sze­ri nö­ve­ke­dé­si le­he­tő­ség­hez, amely­hez a ma­gyar gaz­da­ság az 1990-es évek kö­ze­pén. Ezt túl­be­csül­ni hi­ba, le­be­csül­ni bűn vol­na. Ez per­sze nem je­lent fel­men­tést a rossz kor­mány­za­ti po­li­ti­ka fe­le­lős­sé­ge alól, bár­me­lyik kor­mány­za­ti cik­lus­ban tör­tént is az. Ezt hang­sú­lyo­zan­dó írá­sun­kat az­zal az in­diai gon­do­lat­tal zár­juk, hogy aki nem is­me­ri a tör­té­nel­met, az ar­ra a sors­ra jut­hat, hogy új­ból átél­je azt.