Rang és a hatalom a 18. században

A magyarországi rendiség politikai, katonai és gazdasági szerepe a Rákóczi szabadságharc kompromisszumos befejezését követő három nemzedéknyi, békés korszakban lényegesen átalakult. Az ősi előjogokat, a teljes jogképességet továbbra is kizárólag a társadalom szűk kisebbségét kitevő fő- és köznemesség élvezte – a túlnyomó többséget alkotó, jogfosztott „nyomorult adózó nép” ellenben ki volt rekesztve a földtulajdon és a közhatalom élvezetéből.

A társadalom e dichotómiájának „ideológiai alapját” változatlanul Werbőczy Hármaskönyve fogalmazta meg, amikor szembeállította egymással a katonai érdemeiért és a király hűséges szolgálataiért „egy és ugyanazon szabadságot” élvező nemeseket, illetve az ősök bűneiért „teljes és örök szolgaságra” ítélt parasztságot.

A felvilágosulás filozófiája a tudás, az értelem nevében természetellenesnek minősítette az emberek ilyen megkülönböztetését. Ez az eszme azonban a Habsburg birodalomban elsődlegesen az uralkodók hatalmának növelése, a felvilágosult abszolutizmus számára jelentett erkölcsi alapot. A szegény népet tanulatlanságából, vagyontalanságából előbb fel kell emelni, ami a teljhatalmú uralkodó és az őt hűségesen szolgáló papság, katonaság, hivatalnoksereg feladata, majd ez után kaphatnak jogokat is az alattvalók.

A merkantilista majd fiziokrata elveket valló reformerek a jobban működő államapparátus és az erős katonaság fenntartása érdekében növelni akarták az állami jövedelmeket, egyben a méltányossá és tűrhetővé tenni az adózást. Maguk az uralkodók álltak az örökös tartományaik állami és jogrendjétől egyre inkább eltérő, virtuálisan önálló Magyarország államszervezete és alkotmánya átalakítási törekvései élére. Saját hatalmukat a rendek – az egyház és a nemesség – rovására akarták növelni.

Az 1711 és 1790 közötti korszak Habsburg uralkodói – III. Károly, lánya Mária Terézia és unokája II. József – fontos reformok sorát vezették be. Csak a legfőbbeket említve létrehozták az állandó hadsereget (1715), felállították a Helytartótanácsot (1723), megreformálták a bírósági szervezetet, királynői rendelettel szabályozták az úrbéri viszonyokat (1765), átszervezték, új alapításokkal fejlesztették a középfokú és akadémiai oktatás rendszerét. Az új állami intézményekben és a szakszerűsödő vármegyei, városi szervekben egyre több képzett hivatalnokra volt szükség. A hivatalviselés terhes és háborúk idején veszélyes kötelességből jól honorált és magas presztízsű életpályává vált.

Míg a másfélszáz éves török uralom idején a mágnások a végvári védővonal katonai parancsnoki feladatait is el