Proscriptiók, politikai gyilkosságok a római köztársaságban

A ró­mai bel­po­li­ti­ka – el­len­tét­ben a kez­de­tek­től rend­kí­vül ag­resszív, hó­dí­tó kül­po­li­ti­ká­val – a tör­té­net­írók sze­rint hosszú ideig meg­le­he­tő­sen bé­kés­nek szá­mí­tott. A ha­gyo­mány fon­tos ré­szét je­len­tet­te, hogy az erő­sza­kos­ko­dó ki­rályt, Tarquinius Superbust nem öl­ték meg, ha­nem csu­pán csa­lád­já­val együtt elül­döz­ték a vá­ros­ból. A köz­tár­sa­ság vé­gé­nek ret­te­ne­tes, mintegy száz esz­ten­deig tar­tó pol­gár­há­bo­rú­ja Ti­be­rius Grac­chus meg­gyil­ko­lá­sá­val kez­dő­dött el. Appianosz, a köz­tár­sa­ság­kort megörö­kí­tő, csá­szár­ko­ri gö­rög tör­té­net­író meg­kü­lön­böz­te­ti egy­más­tól a bel­vi­szá­lyok, a po­li­ti­kai gyil­kos­sá­gok és a pol­gár­há­bo­rúk idő­sza­kát, és az öl­dök­lés kez­dő­pont­ját ő is Ti­be­rius Grac­chus megölé­sé­ben lát­ja (Kr. e. 132). Ez a kép azon­ban kis­sé idea­li­zált. A ki­rá­lyok ko­rá­nak egyet­len sze­mé­lye és tör­té­ne­te sem te­kint­he­tő tör­té­ne­ti­leg hi­te­les­nek, így az utol­só ki­rály vér­te­len meg­buk­ta­tá­sa is in­kább a jö­vő­nek szó­ló ta­ní­tás, mint­sem tör­té­nel­mi va­ló­ság: elég elűz­ni a zsar­no­kot, nem kell, hogy a pol­gá­rok ke­zé­hez vér ta­pad­jon.

E már-már idil­li múlt­fel­fo­gást kér­dő­je­le­zi meg Ci­ce­ro egyik be­szé­de, amit a köz­tár­sa­ság el­len Kr. e. 63-ban fel­lá­zadt Ca­ti­li­na el­len tar­tott a se­na­tus előtt mint az év egyik con­sul­ja. A je­les szó­nok Ca­ti­li­na je­len­lé­té­ben be­szélt, sza­vait a ti­tok­ban szer­vez­ke­dő po­li­ti­kus­hoz in­téz­ve. Ne­hez­mé­nyez­te, hogy Ca­ti­li­na – bű­nei el­le­né­re – még egyál­ta­lán élet­ben van, és felidéz­te, hogy Kr. e. 439-ben Ca­i­us Ser­vi­li­us Aha­la a fel­for­ga­tó Spu­ri­us Ma­e­li­ust sa­ját ke­zű­leg szúr­ta le. Mi is volt a dús­gaz­dag ple­bei­us, Ma­e­li­us bű­ne? A Ró­mát súj­tó éh­ín­ség ide­jén, Li­vius sze­rint, sa­ját költ­sé­gén ga­bo­nát osz­tott a nép­nek. A sa­ját zse­bük­be nyúl­ni nem aka­ró pat­ri­ci­u­sok ezért az­zal vá­dol­ták, hogy ki­rály­ság­ra tör, és az idős had­ve­zér, Cin­cin­na­tus sze­mé­lyé­ben dic­ta­tort vá­lasz­tot­tak, hogy a vészt elűz­ze. A lo­vas­ság fő­pa­rancs­no­ka, Ser­vi­li­us Aha­la le akar­ta tar­tóz­tat­ni az ada­ko­zó ple­bei­ust, aki a Forumra se­reg­lő nép­hez kiál­to­zott se­gít­sé­gért. Aha­la azon­ban egy­sze­rűen le­döf­te őt, Cin­cin­na­tus pe­dig meg­je­gyez­te: Ma­e­li­us ak­kor is jo­go­san halt meg, ha nem kö­ve­tett el