Pax sovietica

A második háború lezárását – közelebbről a német feltétel nélküli kapitulációt – nem követte átfogó rendezésre törekvő békekonferencia. A győztes nagyhatalmak a legfőbb ellenséggel, Németországgal nem kötöttek versailles-i típusú békeszerződést, amely mintaként szolgálhatott volna az olasz, a román, a bolgár, a magyar és a finn béke szövegéhez. A Külügyminiszterek Tanácsa 1945–46-ban úgy dolgozta ki ezeket a „másodrendű” szerződéseket, hogy az európai békerendezés egészét meghatározó német (és osztrák) kérdés megvitatását 1947 tavaszára halasztották. A háború „főbűnösét”, Németországot a szövetséges nagyhatalmak sohasem ültették a „vádlottak” padjára, a 21 győztes párizsi konferenciája meg sem tárgyalta a német békeszerződést. Az európai béke központi kérdésének rendezése közel fél évszázadig húzódott. Az osztrák államszerződés megkötésére egy évtizedet (1955), a végleges német rendezésre – s nem békeszerződésre – pedig 1990-ig, a hidegháború végéig kellett várni.