rubicon

Patyomkin-ország

4 perc olvasás
Milyennek látta egy francia arisztokrata a 19. századi Oroszországot? Ez derül ki azokból a részletekből, melyeket Custine márki oroszországi benyomásait rögzítő útibeszámolójából választottunk. A mű Oroszországi levelek (Oroszország 1839-ben) címmel jelent meg 1843-ban. Az apját és nagyapját a jakobinus terror alatt elveszítő márki a rend és a felfordulásmentes, fegyelmezett, jól működő társadalom ideáltípusát keresi Oroszországban, de csalódottan és kiábrándulva menekül el politikai vonzalmainak földjéről. A fiktív levelek formájában íródott könyv külön érdekessége, hogy az általa leírt politikai szisztéma működési mechanizmusai, illetve ezeknek a társadalomra gyakorolt hatásai kísértetiesen emlékeztetnek Sztálin Szovjetuniójára.

„Hatvanmillió embert keleti módon kormányozni, de profitálni az európai közigazgatás fejlődéséből – I. Péter óta megoldatlan probléma ez Oroszország kormányzói számára. Nagy Katalin és Sándor uralma meghosszabbította az akkor még csak nevében létező nemzet gyermekkorát.

Katalin iskolákat alapított, hogy elégedetté tegye a francia filozófusokat, akiknek a dicséretére annyira áhítozott. Moszkva kormányzója, egyik régi kegyeltje, akit pompázatos száműzetéssel kárpótolt a birodalom egykori fővárosába, arról írt neki, hogy senki sem küldi gyermekeit az iskolába. A cárnő körülbelül ezekkel a szavakkal válaszolt: Drága hercegem, ne panaszkodjék, hogy az oroszoknak nincs kedvük művelődni. Amikor iskolákat alapítok, nem magunkért, hanem Európa kedvéért teszem, melynek közvéleménye szemében meg kell őriznünk a pozíciónkat. Ám attól a naptól fogva, hogy parasztjaink felvilágosodni óhajtanának, sem Ön, sem pedig én nem maradnánk a helyünkön. (...)

Az európai közvélemény olyan fantom, mely legtitkosabb gondolataik mélyén üldözi őket, és a civilizációt

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.