Párthadseregek. Paramilitáris szervezetek a német utcákon

Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után Né­metor­szág min­den­nap­jait a több mint öt­mil­lió ha­za­té­rő ka­to­na is meg­ha­tá­roz­ta. So­raik­ban spe­ciá­lis front­har­cos-kul­tú­ra ala­kult ki, amely a min­den­ko­ri po­li­ti­kai irány­zat­tól füg­get­le­nül azo­nos ri­tuá­lét és önér­ze­tet je­len­tett. A hú­szas évek ele­jéig in­kább tit­kos szer­ve­ze­tek il­le­gá­lis ak­ciók­kal és me­rény­le­tek­kel rom­bol­ták az ál­lam te­kin­té­lyét, míg a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben a köz­tár­sa­ság­hoz hű Reichsbanner és a jobb­ol­da­li ha­gyo­má­nyo­kat ápo­ló Stahlhelm le­gá­lis de­monst­rá­ciói mel­lett már egy­re in­kább a nem­ze­ti­szo­cia­lis­ták ro­ham­osz­ta­ga, az SA, va­la­mint a kom­mu­nis­ták har­ci szer­ve­ze­te, a Vö­rös Front­har­cos Szö­vet­ség ural­ta az ut­cá­kat pro­vo­ka­tív ak­ciók­kal. Szin­te min­den párt­nak meg­volt a ma­ga párt­had­se­re­ge. Ezek a fél­ka­to­nai szer­ve­ze­tek ugyanúgy szö­vet­kez­tek és har­col­tak egy­más­sal, mint anya­párt­jaik. A har­min­cas évek ele­jén az el­len­zé­ki Harzburgi Front állt szem­ben a kor­mány­pár­ti Vas­front­tal. Nem két­sé­ges, hogy a paramilitáris szer­ve­ző­dé­sek a wei­ma­ri köz­tár­sa­ság rob­ba­nóele­gyét al­kot­ták.