Az első világháború után Németország mindennapjait a több mint ötmillió hazatérő katona is meghatározta. Soraikban speciális frontharcos-kultúra alakult ki, amely a mindenkori politikai irányzattól függetlenül azonos rituálét és önérzetet jelentett. A húszas évek elejéig inkább titkos szervezetek illegális akciókkal és merényletekkel rombolták az állam tekintélyét, míg a húszas évek második felében a köztársasághoz hű Reichsbanner és a jobboldali hagyományokat ápoló Stahlhelm legális demonstrációi mellett már egyre inkább a nemzetiszocialisták rohamosztaga, az SA, valamint a kommunisták harci szervezete, a Vörös Frontharcos Szövetség uralta az utcákat provokatív akciókkal. Szinte minden pártnak megvolt a maga párthadserege. Ezek a félkatonai szervezetek ugyanúgy szövetkeztek és harcoltak egymással, mint anyapártjaik. A harmincas évek elején az ellenzéki Harzburgi Front állt szemben a kormánypárti Vasfronttal. Nem kétséges, hogy a paramilitáris szerveződések a weimari köztársaság robbanóelegyét alkották.
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta