rubicon

Női szerepek a második világháborúban

32 perc olvasás

A nőket egyetlen háború sem kímélte a történelemben. Az ő fiaik és férjeik estek el, ők váltak özveggyé vagy árvává, őket rabolták ki, őket alázták meg, végül pedig ők gyászolták meg a halottakat, és ők próbáltak elviselhető életkörülményeket teremteni gyermekeik számára a romokon. De még sohasem vártak rájuk olyan feladatok, mint amilyenekkel a második világháborúban kerültek szembe. A ravensbrücki tábor egyik túlélője ki is jelentette: „Ha férfiak lettünk volna, nem bírtuk volna ki.” 

A totális diktatúrák, az autokratikus és a konzervatív rendszerek irányítói a nők szerepét a háztartás vezetésére és a gyermekek nevelésére próbálták korlátozni. Talán csak a sporteseményeken és a felvonulásokon nézték jó szemmel a nők tömeges részvételét. A francia sportbizottság 1943-ban még azt is hangsúlyozta, hogy a lányok testnevelésével „a hajlékonyságot, a simulékonyságot, a kerekdedséget” kell fejleszteni, vagyis a sporttal is az anyaságra kell felkészíteni őket. S miközben a politikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a nő szerepét korlátozzák, a háború kirobbantásával olyan óriási nehézségeket zúdítottak a társadalomra, hogy ha­marosan valamennyi országban kénytelenek voltak egyre több nőt mozgósítani s egyre aktívabb gazdasági, társadalmi és po­litikai tevékenységet követelni tőlük. A második világháborút azok az államok nyerték meg, amelyek képesek voltak kiaknázni a nők energiáját, tettvágyát, segítőkészségét, vállalkozó szellemét és harciasságát.

Konyha, gyermek,

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.