Nagy-Britannia és Nyugat-Európa

A kár tör­té­nel­mi pa­ra­do­xon­nak is te­kint­het­jük, hogy a nem­ze­ti ri­va­li­zá­lás kö­vet­kez­mé­nyeit meg­ta­pasz­ta­ló Nyu­gat-­Eu­ró­pa épp az Eu­ró­pán kí­vü­li­ség – vagy in­kább fe­let­ti­ség – ön­tu­da­tát táp­lá­ló Nagy-B­ri­tan­niá­tól vár­ta az eu­ró­pai egy­ség­re irá­nyu­ló erő­fe­szí­té­sek fel­ka­ro­lá­sát. „Ang­liá­nak most le­he­tő­sé­ge van ar­ra, hogy a de­mok­ra­ti­kus for­ra­da­lom ve­ze­tő­je le­gyen Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban” – fo­gal­maz­ta meg so­kak vé­le­mé­nyét a ne­ves olasz író, Si­lo­ne. A ké­sőb­bi in­teg­rá­ciós fo­lya­mat egyik kez­de­mé­nye­ző­je és szel­le­mi aty­ja, a fran­cia Jean Mon­net ugyan­csak a szi­get­or­szág­ban lát­ta a leen­dő Eu­ró­pai Kö­zös­ség mo­tor­ját.