„Jaj a művésznek, kinek ma nincsenek élményei” – idézte Julius Meier-Graefét a Szépművészeti Múzeum muzeológusa, Felvinczi Takács Zoltán 1914 szeptemberében a Nyugatban megjelent, háborús művészetről szóló cikkében.
Meier-Graefe vélekedését, mely szerint a kiüresedett művészi programokat a háború tartalommal tölti meg – a „tüzes örvények, nyomorúság és vér, szeretet és szent gyűlölet válnak élményekké” –, többen osztották, s a háborútól a művészet megújulását várták. „A világháború borzalmas vérfürdőjéből már mintha egy más, egy új művészet hajnala derengne”– írta profetikus hévvel Fónagy Béla 1915-ben a korszak legjelentősebb képzőművészeti lapjában, a Művészetben.
Az értelmiség szellemi mobilizációja jegyében a háború első éveiben írók, költők, publicisták a legrangosabb és legmodernebbnek tekintett folyóiratokban propagálták a háborút mint olyan elementáris hatású élményt, amely fokozza az alkotók kreativitását.
Az „élményszerzés” kézenfekvő módja az aktív részvétel volt, amelyre a művészeknek többféle lehetőségük nyílt. Számos művész önkéntesként vonult be, másokat besoroztak, de a legtöbben a sajtóhadiszállás tagjaként vettek részt a háborús szolgálatban. Műveik megszületését a megélt tapasztalatok, a lehetőségek, az elvárásrendszer és a körülmények egyaránt befolyásolták.
Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!
Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:- Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
- Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
- Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta