Művészek a háborúban

„Jaj a mű­vész­nek, ki­nek ma nin­cse­nek él­mé­nyei” – idéz­te Ju­li­us Me­i­er-­Gra­e­fét a Szép­mű­vé­sze­ti Mú­zeum mu­zeo­ló­gu­sa, Fel­vin­czi Ta­kács Zol­tán 1914 szep­tem­be­ré­ben a Nyu­gat­ban meg­­je­lent, há­bo­rús mű­­vé­szet­ről szó­ló cik­ké­ben. 

Mei­er-­Gra­e­fe vé­le­ke­dé­sét, mely sze­rint a kiüre­se­dett mű­vé­szi prog­ra­mo­kat a há­bo­rú tar­ta­lom­mal töl­ti meg – a „tü­zes ör­vé­nyek, nyo­mo­rú­ság és vér, sze­re­tet és szent gyű­lö­let vál­nak él­mé­nyek­ké” –, töb­ben osz­tot­ták, s a há­bo­rú­tól a mű­vé­szet meg­úju­lá­sát vár­­ták. „A vi­lág­há­bo­rú bor­zal­mas vér­für­dő­jé­ből már mint­ha egy más, egy új mű­vé­szet haj­na­la de­ren­gne”– ír­ta pro­fe­ti­kus hév­vel Fó­nagy Bé­la 1915-ben a kor­szak leg­je­len­tő­sebb kép­ző­mű­vé­sze­ti lap­já­ban, a Mű­vé­szet­ben. 

Az ér­tel­mi­ség szel­le­mi mo­bi­li­zá­ció­ja je­gyé­ben a há­bo­rú el­ső évei­ben írók, köl­tők, pub­li­cis­ták a leg­ran­go­sabb és leg­mo­der­nebb­nek te­kin­tett fo­lyó­ira­tok­ban pro­pa­gál­ták a há­bo­rút mint olyan ele­men­tá­ris ha­tá­sú él­ményt, amely fo­koz­za az al­ko­tók krea­ti­vi­tá­sát. 

Az „él­mény­szer­zés” ké­zen­fek­vő mód­ja az ak­tív rész­vé­tel volt, amely­re a mű­vé­szek­nek több­fé­le le­he­tő­sé­gük nyílt. Szá­mos mű­vész ön­kén­tes­ként vo­nult be, má­so­kat be­so­roz­tak, de a leg­töb­ben a saj­tó­ha­di­szál­lás tag­ja­ként vet­tek részt a há­bo­rús szol­gá­lat­ban. Mű­veik meg­szü­le­té­sét a megélt ta­pasz­ta­la­tok, a le­he­tő­sé­gek, az el­vá­rás­rend­szer és a kö­rül­mé­nyek egyaránt be­fo­lyá­sol­ták.