rubicon

Mussolini bukása

14 perc olvasás

1943 kora nyarára a fasiszta Olaszország gyakorlatilag már csak a szövetségesek kegyelemdöfésére várt. 1942–1943 fordulóján az olasz haderő két hadszíntéren is katasztrofális vereséget szenvedett. A tengely afrikai erőit tökéletesen felmorzsolta az angolszász harapófogó, a keleti frontra küldött 8. olasz hadsereg pusztulásában pedig nemcsak az óriási létszám- és technikai fölényben lévő Vörös Hadsereg, hanem a hihetetlenül kemény tél is közrejátszott.

Noha Mussolini bízott a németek segítségében, még pártjának józanabb vezetői is tisztában voltak azzal, hogy Hitler nem Olaszországot kívánja megvédeni, hanem Németországot – olasz földön. Az olasz politikai vezetés zöme nem kívánta csatatérré változtatni az országot, tudták: hazájuk már mindenképpen elveszítette a háborút, azt tehát így vagy úgy, de mielőbb be kell fejezni. Ezt a véleményt osztotta a Duce számos korábbi minisztere is, köztük Ciano, Grandi és Bottai, valamint Badoglio és Caviglia marsallok, Castellano és Carboni tábornokok, továbbá Orlando és Bonomini korábbi miniszterelnökök.

Mindenki tudta, hogy Mussolini soha sem fogadná el a kapitulációt és a tengelyből való kilépést, ezért fontolóra vették letartóztatását. Mind Chieri tábornok, a rendőrség parancsnoka, mind pedig Hazon tábornok, a carabinieri- (csendőr-) hadtest parancsnoka jelezte, hogy hajlandó e feladat végrehajtására. A király azonban habozott, attól tartott, Mussolini félreállítása káoszba, polgárháborúba dönti az országot, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a diktátor eltávolítása „alkotmányosan” menjen végbe.

A szövetségesek szicíliai partraszállása

A tengelyhatalmak Szardínia felől várták a támadást, hiszen amennyiben e sziget az angolszászok birtokába kerül, akkor a La Spezia–Ancona-vonaltól délre az Appennini-félsziget védhetetlenné válik. A szövetségesek elsődleges célja azonban nem Olaszország gyors elfoglalása volt, hanem a földközi-tengeri hajózás mielőbbi biztosítása, illetve egy olyan Nápoly és Foggia környéki hídfő biztosítása, ahonnan repülőgépeik elérhetik a romániai olajmezőket.

A Szicília elleni támadást Alexander 15. hadseregcsoportjának keretén belül Patton 7. amerikai (egy hadtest három gyalogoshadosztályával, valamint egy-egy páncélos-, illetve légideszant-hadosztály tartalékkal), továbbá Montgomery 8. brit hadseregének (két hadtest négy gyalogoshadosztályával és egy dandárjával, valamint egy-egy páncélos-, illetve légideszant-hadosztály tartalékkal) kellett végrehajtania. A szövetséges erőknek Siracusa és Lycata között, a sziget délkeleti oldalán kellett partra szállniuk.

Olvassa a teljes cikket INGYENES regisztrációval!

Csatlakozzon több mint 30.000 Rubicon Online olvasóhoz és fedezze fel a történelmet! Ingyenes regisztrációval:

  • Prémium tartalmaink közül hármat ingyen olvashat
  • Korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunk tartalmához
  • Kedvenc cikkeit elmentheti olvasói fiókjába és könyvjelzők segítségével ott folytathatja az olvasást, ahol félbehagyta