rubicon

Műkincsmentő alakulat az amerikai hadseregben

11 perc olvasás

A nyugati szövetségesek az európai háború utolsó fázisait amerikai parancsnokság alatt harcolták végig. Az egyesített szövetséges hadseregek európai főparancsnoka (Supreme Allied Commander for Europe, SACEUR) is amerikai volt, Dwight D. Eisenhower tábornok, a későbbi elnök. 

A nyugati szövetséges haderők katonái is fosztogattak, és nyilvánvalóan nőkkel szembeni erőszakra is sor került az általuk megszállt és felszabadított területeken. Mindezt elintézhetnénk annyival,hogy a fosztogatás és a nőkkel szembeni erőszak a háborúk velejárója, vagy azzal, hogy az amerikaiak sem különbek a szovjeteknél. 

Az amerikai hadsereg azonban főszerepet játszott az európai műkincsek és műemlékek megőrzésében és visszaszolgáltatásában, s ezért mindenképpen elismerést érdemel. Számunkra ez azért különösen érdekes, mert ez az alakulat igen sokat tett a magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek őrzéséért és állagvédelméért is.

A második világháború az egyik legnépszerűbb és legtöbbet tárgyalt történelmi téma napjainkban. Azt hihetnénk, hogy a második világégés történetének minden részletét ismerjük és kellően elemeztük is már. Ez azonban nincs így, ékes bizonyíték erre annak az amerikai műkincsmentő alakulatnak a története, amelyről néhány évvel ezelőtt George Clooney forgatott nagyjátékfilmet, melynek címét a magyar forgalmazó szenzációhajhász módon Műkincsvadászoknak fordította. 

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.