rubicon

Mozgástér és kényszerpálya 1867-ben

25 perc olvasás

A magyarok 1848-ban forradalommal és szabadságharccal próbálták elhárítani a polgári átalakulás és a nemzeti fejlődés útjában álló akadályokat. A nemzetközi erőviszonyok alakulása azonban nem tette lehetővé a küzdelem sikeres befejezését. A magyar politika mozgásterét alapvetően a nemzetközi erőviszonyok határozták meg 1867-ben is. Magyarország nem légüres térben élt, ahol tetszés sze­rint lehetett választani függetlenség, kiegyezés vagy más megoldás között. S ezt a mozgásteret tovább szűkítette az, hogy a magyar politikai elit már semmiképpen nem akart forradalmat.

A vázlatos áttekintésben a kiegyezés és a vele kapcsolatos kritikai viták elemzésével próbálkozunk. A politikai eseményeket, a részleteket az érdeklődők az összefoglaló munkákban találhatják meg. Így a legújabb egyetemi tankönyvben, amely 19. századi magyar történelem címmel nemrég (1998) látott napvilágot. En­nek hasznos, jó megoldásai közé tartozik, hogy egy-egy főbb szakasznál némi áttekintést ad a kutatások, viták jelen állásáról is. A kiegyezésről Csorba László készített ilyen ismertetőt, aki – érezhető jó szándékkal, ha nem is egészen semlegesen – az élesebb vitát úgy kívánja elkerülni, hogy a „végleges” lezárást (ha van ilyen) a későbbi jövőre hagyja. Szerinte ugyanis ez „ma még azért nem lehetséges, mert évszázados távlatból nézve még mindig a kiegyezéssel közös történelmi korszakban élünk, tehát mai világunk alakulásával együtt szükségképpen változnak azok a szempontok is, amik alapján a deáki békemű előnyeinek és hátrányainak listáját időről

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.