Modernizációs paradoxon

Az ör­mé­nyek új­ko­ri tör­té­nel­mé­ről al­ko­tott fel­fo­gá­so­kat szin­te tel­je­sen beár­nyé­kol­ják az 1915–16-os ese­mé­nyek. En­nek so­rán az ör­mény nép mellett ezer­éves kul­tú­rá­ját is kiir­tot­ták Kis-Á­zsiá­ban. Az ör­mény szak­rá­lis épí­té­szet ki­ma­gas­ló épít­mé­nyei kö­zül a mai Tö­rökor­szág te­rü­le­tén csak na­gyon ke­vés ke­rül­te el a pusz­tu­lást. Ho­gyan tel­tek az ör­mé­nyek szá­má­ra a hét­köz­na­pok, mi­lyen kul­tu­rá­lis kö­zeg­ben él­tek az Osz­mán Biro­da­lom te­rü­le­tén, mie­lőtt el­pusz­tí­tot­ták őket? Mi­lyen he­lyet töl­töt­tek be az ör­mé­nyek az osz­mán tár­sa­dal­mon és az osz­mán ál­la­mon be­lül, ahol mintegy 400 éven keresz­tül él­tek a szul­tán fenn­ha­tó­sá­ga alatt? Va­jon mi­lyen re­mé­nyek él­tet­ték őket a mo­der­ni­zá­ció kor­sza­ká­ban, a 20. szá­zad kü­szö­bén?