Miért vállalkozott reformokra a magyar nemesség?

Is­me­re­tes, hogy a ma­gyar ne­mes­ség a 19. szá­zad má­so­dik ne­gye­dé­ben az or­szág pol­gá­ri átala­ku­lá­sá­nak prog­ram­ját fo­gad­ta el, azt kép­vi­sel­te, és több­nyi­re ezt jut­tat­ta több­ség­re a me­gye­gyű­lé­se­ken vá­lasz­tott kö­ve­tek ré­vén az or­szág­gyű­lés al­só­táb­lá­ján is. Som­más­nak tű­nő megál­la­pí­tá­sunk­hoz rög­tön kér­dő­je­let le­het il­lesz­te­ni: a ne­mes­ség több­sé­ge csakugyan a re­for­mok hí­ve lett? S ha mindez töb­bé-ke­vés­bé így volt, rög­tön meg­fo­gal­maz­ha­tó a má­sik kér­dés: ho­gyan ke­rül­he­tett er­re sor? Mert egye­dül Ma­gyaror­szá­gon tör­tént meg az, hogy a ne­mes­ség több­sé­ge „re­for­mer” lett. A ma­gyar ren­di vi­lág utol­só két év­ti­ze­dé­ben, úgy 1830–1848 kö­zött tel­jes jog­gal be­szél­he­tünk „re­form­kor­ról”, mely­nek hor­do­zó­ja, tár­sa­dal­mi bá­zi­sa két­ség­kí­vül a ma­gyar ne­mes­ség volt.