rubicon

Miért ő?

Habsburg József főherceg az Akadémia élén, 1936–1944
6 perc olvasás

Az MTA eddigi elnökeinek során végigtekintve talán sokak számára meglepően hat, hogy a tekintélyes listán 1936 és 1944 között a már trónfosztott uralkodócsalád egyik tagja, Habsburg József Ágost főherceg is szerepel. A lassan két évszázados múltra visszatekintő testület élén számos óriási tudós egyéniség állt már, példaként elég csak Eötvös Loránd vagy Kodály Zoltán nevét megemlíteni. Ugyanakkor az is észrevehető, hogy az elnöki tisztet nem mindig a tudományos eredmények alapján töltötték be, hiszen Dessewffy Emil a Konzervatív Párt vezéralakjaként lett közismert, míg Trefort Ágoston vagy Lónyai Menyhért miniszterek voltak, sőt utóbbi egyenesen miniszterelnök. Ennek fényében tehát nem tekinthető egyedi jelenségnek, hogy egy kevésbé a tudományos eredményeiről, sokkal inkább a társadalmi státuszáról és közéleti szerepéről nevezetes személyt választottak meg elnöknek.

A Magyar Tudományos Akadémia 1936. március 10-én tartotta Berzeviczy Albert lemondása után esedékes elnökválasztó közgyűlését. József főherceg ekkor már harminc éve (1906 óta) volt az MTA igazgatósági tagja, 1917 óta pedig tiszteleti tagként is részt vett a testület munkájában, illetve ellátta a Hadtörténeti Bizottság elnöki feladatait. Ugyanakkor komoly tudományos munkásság nem fűződött a nevéhez, bár A világháború, amilyennek én láttam című hétkötetes munkája kivívta a hadtörténészszakma elismerését,

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.