Miért nem szeretem?

1956 őszé­re az Iro­dal­mi Új­ság az or­szág leg­ke­re­set­tebb saj­tó­ter­mé­ke lett. Nem cso­da, hi­szen a ha­ta­lom kép­vi­se­lőit tá­ma­dó írá­sok je­len­tek meg ben­ne, ami az azt megelő­ző évek­ben el­kép­zel­he­tet­len volt. A cik­ke­ket több­nyi­re azok a kom­mu­nis­ták ír­ták, akik ad­dig­ra már kiáb­rán­dul­tak a párt­ál­la­mi dik­ta­tú­rá­ból, és a szo­cia­liz­mus de­mok­ra­ti­zá­lá­sa ér­de­ké­ben vit­rio­los stí­lus­ban lep­lez­ték le a ha­ta­lom gya­kor­lá­sá­hoz hoz­zá­szo­kott, elem­ber­te­le­ne­dett bü­rok­ra­tá­kat. Az ok­tó­ber 6-ai szám, amely Rajk Lász­lóék új­ra­te­me­té­se nap­ján je­lent meg, kü­lö­nö­sen fel­bor­zol­ta a köz­vé­le­ményt: az elé­ge­det­len­ke­dő­ket fel­vil­la­nyoz­ta, re­ménnyel töl­töt­te el, a ma­gu­kat ta­lál­va érző párt- és ál­la­mi tiszt­ség­vi­se­lő­ket pe­dig fel­há­bo­rí­tot­ta. A Háy-cikk­ben toll­hegy­re tű­zött Kucsera elv­társ a fel­fu­val­ko­dott hi­va­tal­no­kok, a „kucserák” szim­bó­lu­ma lett. Háy Gyu­lát töb­bek kö­zött ezért a cik­kéért ítél­ték hat év bör­tön­bün­te­tés­re a „nagy író­per­ben”, ame­lyet Dé­ry Ti­bor és há­rom író­tár­sa – az em­lí­tet­te­ken kí­vül Zelk Zol­tán és Tardos Ti­bor – el­len in­dí­tot­tak 1957-ben.