rubicon

Megjött a Mikulás, itt a reggeli kávé!

1 perc olvasás

A családfő háziköntösben, hálósipkában ül a begyújtott kandalló mellett, kezében olvasnivalót tart, de tekintete a gyermekekre siklik. Mögötte áll a felesége, már felöltözve, főkötősen, nyakában egyszerű kendő. Előttük a kerek asztalon a reggeli kávé, illata betölti a szobát. Vidám ünnep reggelije ez: megjött a Mikulás! A legidősebb lány virgácsot mutat a kisebb, pityergő fiúnak: „Bizony, csak ezt érdemled!” A kicsi lány örvendezve mutatja az ajándék babát, a legkisebb fiú meg négykézláb csodálja a szőnyegen a játékokat és a mézeskalácsot.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy valami jobb módú, de egyszerű polgár életébe pillanthatunk be. Ám a hálósipkás, slafrokos, papucsos úr nem más, mint a Német Nemzet Római Szent Birodalmának császára, I. Ferenc, felesége pedig Mária Terézia, Magyarország királynője. A császári pár tizenhat gyermekéből ekkor tizenegy van életben, a képen azonban csak négy látható.

A nagylány, egyben ennek az 1763-ban keletkezett, tojástemperával festett kis képecskének az alkotója, Mária Krisztina főhercegnő, Mária Terézia kedvenc lánya. Három évvel a jelenet után Albert szász-tescheni hercegnek, Magyarország helytatójának a felesége, s mint ilyen, a budai Krisztinaváros névadója is. A kislány a babával Mária Antónia főhercegnő, vagy ahogy jobban ismerjük, Marie Antoinette. Ekkor nyolcéves, hét év múlva a francia trónörökös neje, harminc év múlva pedig a párizsi Greve tér nyaktilója alatt végzi az életét. Mária Krisztina nyilván nem minden célzás nélkül festett az egyik fiúnak virgácsot. A kilencéves Ferdinánd a császári pár legtehetségtelenebb gyermeke. 1771-ben Modenában az Este-család utolsó örökösének férjeként az 1875-ben kihalt Habsburg–Lotharingiai–Este ág megalapítója.

A hétéves apróság, a 16. és egyben legkisebb gyermek, Miksa Ferenc viszont megérdemli a mézeskalács szívet. Ő lesz a kötelesség mintaképe. Anyja ekkor még katonai pályára szánná, de törékeny egészsége miatt az egyházi hivatást választatják vele. 17 év múlva a Német Lovagrend nagymestere, egy évre rá pedig kölni érsek, a bonni egyetem alapítója, akit mérsékelt reformátorként tartanak számon. 45 évesen távozik az élők sorából.

1763 Mikulás napjának reggelén mindez még a jövő titka. A családias meleg, a kávéillat azonban nem tudja feledtetni ezt a nehéz esztendőt. Bár a hétéves háború végre lezárult, a februárban kötött hubertusburgi békében odaveszett Szilézia. A sorscsapások a családot sem kerülték el: nyolc nappal Szent Miklós előtt meghalt József trónörökös ifjú felesége, Pármai Izabella. Talán ezért is ilyen gondterheltek a szülők Mikulás

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.