Kossuth, Petőfi, Táncsics öröksége

Kossuth Lajos a liberális reform-nemesség vezére is volt, de ennél egyben sokkal több: a nemzet vezére, a forradalomban, a polgári átalakulásban, a nemzeti függetlenség kivívásában érdekelt valamennyi osztály egységének, a szabadságáért felkelt magyarság nemzeti összefogásának megszemélyesítője. Igaz, Kossuth céltudatosan és határozottan képviselte a szabadságharc, a polgári átalakulás nemesi vezetését, és sokszor szembefordult azokkal a népi erőkkel, amelyek a forradalom fejlődése közben vitatták a nemesi vezetés szükségességét és helyességét. De politikai egyéniségének ez csak egyik oldala, és keveset lát belőle az, aki csak ezt látja. Ha Kossuth Lajos csak a nemesség vezére lett volna, nem lehetett volna a magyar szabadságharc lelkévé és államférfijává, néptribunjává és szervezőjévé, Dantonjává és Carnot-jává egy személyben. Azzá lett, mert túl tudott lépni osztályának korlátain és össze mert fogni a népi erőkkel, szembefordulva saját osztályának a forradalom kérlelhetetlen logikájától megriadó, a visszavonulás és a megalkuvás útjait keresgélő elemeivel is.

És mégis: annak a nemzeti egységnek, melyet Kossuth testesített meg és amely múlhatatlan feltétele volt annak, hogy a magyarság egy álló esztendeig diadalmasan helytálljon a feudális reakció túlerejével szemben, és győztes csaták sorában verje ki az országból a betolakodott osztrák hadakat, annak a nemzeti egységnek, melynek köszönhető, hogy a szabadság zászlaja Magyarországon még győztesen loboghatott, amikor szerte Európában már véresen lehanyatlott: komoly rései, repedései voltak.

A szabadságharc nemzeti egységfrontjának vezető ereje a liberális középnemesség volt, azért nem lehetett az egység szilárd, felül a nemesség ingadozásai, alul a néptömegek, elsősorban a paraszttömegek elégedetlensége bomlasztotta. A száz év előtti Magyarországon a függetlenségi harchoz múlhatatlanul szükséges volt, hogy a nemzeti egység a liberális nemességtől a parasztságig terjedjen, de ez volt egyben 1848 alapvető és megoldhatatlan belső ellentmondása is. 1848-nak nemesség és parasztság „érdekegyesítése” volt a programja, nemzet és nép azonosulása, de a feladatot nem sikerült teljesen megoldani, a nemzeti egységfronton belül folyt a harc a parasztság és a felső osztályok között.

Ezért nem elég a magyar szabadságharc századik évfordulóján csak Kossuth Lajosra emlékeznünk, csak benne látnunk a forradalom valamennyi haladó törekvésének megtestesülését.

A magyar parasztoknak nem Kossuth Lajos, hanem Táncsics Mihály volt a vezére. A magyar polgári átalakulás demokratikus népi radikalizmusának, következetességének Petőfi Sándor volt a megszemélyesítője, nem Kossuth. És ha a szabadságharc három legnagyobb alakját a centenáriumon egymás mellé