rubicon

Kardos László

30 perc olvasás

Kardos László neve szorosan összefonódik a népi kollégisták nagy generációs élményével, a Jancsó Miklós emblematikus filmjében, a Fényes szelekben is megörökített NÉKOSZ-szal. Az azonban már kevéssé ismert, hogy a kommunista hatalom csúcsaihoz közel jutó, majd fiatalon kegyvesztetté váló politikus ’56 után óriási kockázatot vállalva Göncz Árpáddal és Regéczy-Nagy Lászlóval együtt kulcsszerepet játszott Nagy Imre vitairatainak külföldre juttatásában. A Nagy Imre-per mellékpereinek egyikében ezért 15 hónap magánzárka után életfogytiglanra ítélték. Megragadó személyisége, segítőkészsége, a NÉKOSZ-legenda és ’56-os börtönviseltsége a Kádár-korszak különböző értelmiségi csoportjainak kedvelt személyiségévé tette. Széles kapcsolati hálója a magyar értelmiség 20. századi történetének is tükre. Halálakor Csoóri Sándor versben búcsúzott el az általa a „haza kifutófiújaként” aposztrofált Kardostól.

Nagy Imre „bűntársa”

1958. június 17-én az Igazságügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy lezárult Nagy Imre és társai büntetőpere. A közvéleményt, amely a forradalom és szabadságharc bukása után lényegében semmit sem tudhatott a miniszterelnök sorsáról, sokkolta a nyil­vánosságra hozott kivégzések híre. A sorok között olvasni tudók számára azonban a beszámoló a megtorlás további alakulására nézve is fontos információkkal szolgálhatott. A gondosan megszerkesztett tudósítás ugyanis öt, a Nagy Imre-perben nem szereplő politikus nevét is beleszőtte az „ellenforradalmi összeesküvésről” szóló híradásba: Bibó Istvánét, B. Szabó Istvánét, Tán­czos Gáborét, Haraszti Sándorét és Kardos Lászlóét.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.