rubicon

Josip Broz Tito

14 perc olvasás
Tito három és fél évtizeden keresztül megtestesítette és összetartotta Jugoszláviát, ám rendszere, a titoizmus a hetvenes évekre túlélte önmagát, belső leszámolásokkal önsorvasztásba kezdett, s a nagy öreg halála után Jugoszlávia menthetetlenül szétesett.

Tito – eredeti nevén Josip Broz – 1892-ben született a Horvátország és Szlovénia határán levő Kumrovec faluban, amely akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. Jozsa a Broz család 15 gyermeke közül a hetedik volt. Már 15 éves korában elkerült otthonról, és a közeli városban, Sziszakban pincérként, majd lakatosként kereste meg a kenyérre valót. Ezután több munka- és lakóhellyel próbálkozott, még Bécsben a Daimler cégnél is dolgozott. Belépett a fémmunkások szakszervezetébe, tagja volt a Horvátországi Szociáldemokrata Pártnak, de önálló politikai tevékenységet ekkor nem végzett.

Éppen sorkatona volt a Monarchia hadseregében, amikor kitört az első világháború, így altisztként részt vett a Szerbia elleni támadásban. Mivel felemelte szavát a háború ellen, rövid időre az Újvidék melletti péterváradi börtönbe zárták. Ezt az eseményt Tito hivatalos jugoszláviai életrajzírói kulcsfontosságúvá léptették elő: valamivel ellensúlyozni kellett, hogy az Elnök részt vett egy „igazságtalan” háborúban, s a majdani Jugoszlávia legnépesebb államalkotó nemzete, a szerbek ellen fogott fegyvert. Amikor alakulata a galíciai frontra indult, minden emberre szükség volt. Broz is szabadult, majd derekasan harcolt, de 1916 húsvét vasárnapján súlyosan megsebesült és orosz fogságba esett. Felépülését követően szibériai fogolytáborokba került, ahol hamar meggyűlt a baja az orosz hatóságokkal is, mivel kifogásolta, hogy a hadifoglyok nem kapják kézhez a Vöröskereszt segélyadományait. Szabadulását az 1917-es

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.