Ingyenesen olvasható
Vértanúnak tekinthető átvitt értelemben minden olyan személy, aki az igazságért az életét adja. Ebben az értelemben az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc aradi hősei is vértanúknak tekinthetők. A katolikus egyház tanítása szerint a vértanúk olyan keresztények, akik hitükről életük feláldozásával tesznek tanúságot, hitük megvallásáért halálbüntetést kapnak vagy kínzások közepette halnak meg. Az egyház elismeri a „fehér vértanúságot” is, ide tartoznak azok, akik természetes halállal halnak meg, de az erényeket vértanúsággal felérő módon gyakorolják. Bogdánffy Szilárd püspököt 1949-ben tartóztatták le a román kommunista hatóságok. „Meddig hisz Istenben?” – kérdezték vallatói. Sokat kínozták, verték, a hite azonban megtartotta. Rabtársainak mindezekről csak ennyit mondott: „El lehet viselni.” A börtönben elszenvedett kínzások következtében 1953. október 2-án a nagyenyedi börtön cellájában halt meg. Vértanú volt: 42 évesen életét adta az evangéliumért, a hitéért, az egyházért.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született az akkor a magyarországi Torontál vármegyéhez, ma a szerbiai Vajdasághoz tartozó Feketetón. Az észak-bánsági település lakosságának közel fele volt magyar az 1910-es népszámlálás szerint. Jelentős volt a szerb lakosság aránya, a falu 15%-a pedig német nemzetiségűnek vallotta magát. A Bánságra jellemző etnikai sokszínűség a Bogdánffy családnál is tetten érhető: a família híres örmény nemesi család leszármazottja. Édesapja, Bogdánffy Ignác kántortanítóként tevékenykedett. Szilárd elemi iskoláit Torontálkeresztesen végezte, 9 éves volt, amikor a trianoni békediktátum következtében Romániához került szülőföldje is. A Temesvári Piarista Gimnáziumban 1929-ben érettségizett, majd teológiai tanulmányait a nagyváradi Teológiai Akadémián kezdte meg. Két év elteltével tanárai a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték a kiváló növendéket, tanulmányai befejeztével azonban visszatért egyházmegyéjébe, itt szentelték pappá 1934-ben. Élete meghatározó pillanata volt ez: fő célja innentől kezdve a katolikus ifjúság oktatása, lelki vezetése lett. Szolgálatát helyettes tanárként és prefektusként a szatmári papnevelő intézetben kezdte meg. 1935-től kezdve több nagyváradi tanintézmény hittanáraként működött, pedagógusként Nagyvárad magyar és román tannyelvű iskoláiban egyaránt tisztelve szeretett és nagyra becsült nevelő volt. 1937-ben, hogy a román előírásoknak megfeleljen és továbbra is tanárként működhessen, a balázsfalvi görögkatolikus teológián licenciátust szerzett. 1938-tól a váradi Orsolya-rend által vezetett Tanítóképző Intézetben is tanított hittant. Sokoldalú munkája következtében a városi ifjúság nagy részével kapcsolatba került, a fiatalok hamar megszerették a művelt, barátságos paptanárt. Mindez egyre kevésbé tetszett a román hatóságoknak, így 1939-ben koholt váddal letartóztatták. A vád a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel volt. A koncepciós eljárás eredményeként román állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Rövid ideig a fővárosi Ranolder Intézet (katolikus gimnázium és ipari leányiskola, a mai Leövey Klára Gimnázium elődje) hittanára volt.
Forrás: Wikimedia Commons
1940 szeptemberében térhetett haza a második bécsi döntés nyomán ismét Magyarországhoz visszakerülő Nagyváradra. Márton Áron gyulafehérvári püspök 1940. szeptember 15-ével kinevezte teológiai tanárnak a nagyváradi Papnevelő Intézetbe. 1943. augusztus 31-ig hittudományi főiskolai helyettes tanár, majd 1943. szeptember 1-től a főiskola erkölcstani tanszékének tanára. A teológián zsidókat bújtatott, ezért 1944-ben el kellett rejtőznie. Ugyanezen év novemberétől a nagyváradi Premontrei Fiúgimnáziumban is tanított. A doktori fokozatot időközben megszerző paptanár a nyilas hatalomátvételt követően is részt vett az üldözöttek mentésében.
A Partium 1945-től de facto, az 1947-es párizsi békétől de iure ismételten Romániához került. 1945 és 1947 között, a háborút követő tanárhiány miatt, Bogdánffy nemcsak hittant, hanem latint, franciát és matematikát is tanított. 1947 tavaszán elfogadta Scheffler János püspök hívását, és Szatmáron a püspök titkára lett. A szovjetek által megszállt kelet-közép-európai térségben mindenhol végbement a kommunista fordulat. Romániában – Magyarországhoz hasonlóan – 1948-ban államosították az egyházi középiskolákat, és bezáratták a helyi papnevelő intézetet is. Bogdánffy Felsőbányán és Szinfaluban titkos szemináriumokat szervezett a papi utánpótlás biztosítására. Az egyre fokozódó romániai keresztényüldözés várható fejleményeire tekintettel a Vatikán engedélyezte, hogy titkos püspököket szenteljenek. 1949. február 14-én a bukaresti nunciatúrán titokban püspökké szentelte őt Gerald Patrick Aloysius O´Hara nuncius érsek.
A Balkán országaiban a kommunizmus mellett erős nacionalista ideológia is érvényesült, szemben például Magyarországgal. Amikor a nacionalista-kommunista román vezetés a római katolikus egyházat be akarta olvasztani a román nemzeti egyházba, ezáltal elszakítva Rómától az erdélyi katolikusokat, Bogdánffy Szilárd bátran szembefordult ezzel a szándékkal, és megtagadta a kért együttműködést. A válasz nem maradt el: 1949. április 5-én a kommunista állambiztonsági szervek letartóztatták. Négy év alatt, ítélet nélkül, megjárta Románia hírhedt börtöneit. 1949. szeptember 3-án a nagyváradi Securitate börtönében volt, majd 1951-ben a jilavai és a Máramaros-szigeti börtönök lakója volt. 1953. április első napjaiban a Capul Midia (fekete-tengeri kikötő) börtönébe került, majd augusztus 16-án átszállították a nagyenyedi börtönbe. Koncepciós perben tizenkét évnyi kényszermunkára ítélték. Bár védőinek sikerült elérniük az ítélet megsemmisítését, a per újratárgyalására már nem kerülhetett sor. Ekkor súlyos betegséggel küzdött, tüdőpanaszai voltak. Szeptember végén legyengült állapotban szállították a betegszobába: tüdőgyulladása és magas láza volt. Tanúk állítása szerint volt gyógyszer, de egy bizonyos dr. Ranca nevezetű „börtönorvos” nem adott neki, mondván, nem kár érte, ha meghal. Bogdánffy Szilárd október 2-án hunyt el a nagyenyedi börtön betegszobájában. Október 4-én este 7 órakor szállították el holttestét, és temették el a „Három jegenye” elnevezésű rabtemetőbe, amelynek helyén ma már gyár áll. Pontos sírhelye így ismeretlen.
1991-ben, a kommunizmus bukását követően kezdeményezték boldoggá avatási eljárásának megindítását. 2010. október 30-án boldoggá avatták a nagyváradi székesegyházban. A boldoggá avatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel. Magyar vértanú volt, keresztény hős, akire igaz a mondás: Devictus vincit. Legyőzetve győzött, életét odaadva a rábízottakért.
