rubicon

Huszárerények és katonai szimbólumok

Jászkun zászlók, hadijelvények, egyenruhák
17 perc olvasás

Kevés olyan régiója van Magyarországnak, amely annyira kivette részét a háborúskodásokból a magyar történelem vérzivataros évszázadai során, mint a Jászkun kerület. A jászok és a kunok a 13. század negyvenes éveiben történt betelepülésüket követően emberileg és anyagilag rendkívül sokat áldoztak a haza oltárán, hogy nehezen megszerzett kiváltságaikat és kollektív nemességüket megtarthassák. 

Könnyűlovasságuk olyannyira híres volt, hogy a „jászkun katonai virtus” a 18. század második felétől a második világháború végéig fogalomnak számított. A Jászkun kerület 1876-ban történt megszűnéséig a jászkunok presztízs­kérdést csináltak abból, hogy fiaik lóháton katonáskodjanak – két rendelkezés is született arról, hogy a jászkunokat csak huszárnak lehet elvinni, az elsőt 1849 tavaszán Kossuth hozta, míg a másik 1850-ben I. Ferenc József rendelkezése volt –, mivel azt tartották magukról, hogy őket az Isten is huszárnak teremtette. Egy korabeli forrás szerint a jászkun nép úgy ült a lovon, mintha rá lett volna vasalva.

 

A jászkun férfiak világos- és sötétkék színű felsőruházatot visel­tek ezüstzsinórokkal és pitykékkel, ezt „rókatorkos” mente és csizma egészítette ki. A jászok fejükön fehér báránybőr kucsmát, míg a kunok fekete nemezsüveget, széles vagy pörge karimájú kalapot hordtak. A 18. század első felében Bél Mátyás leírta, hogy a kunok és a jászok kékbe és fehérbe öltözködtek. Palugyai Imre tudósítása szerint: „Nép-ruházata a jász-kúnnak topographi s éghalji viszonyaihoz alkalmazott, s általában igen egyenlő. A férfiak fő ruházati czikke a bunda [suba] […] alatta nem is hordoz magán e nép vászonnemü ruházatnál egyebet. Némi kivételt tesz ebben a kis- és nagy-kún nép; melly többször s főkép

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.