Hős, balek vagy áruló?

A ma­gyar tör­té­ne­lem te­le van drá­mák­kal, tra­gi­kus hő­sök­kel, de jó szán­dé­kú té­ve­dők­kel is. Még az azo­nos ol­da­lon ál­lók kö­zött is gya­ko­riak vol­tak a sú­lyos el­len­té­tek, ame­lyek a vesz­tes hely­ze­tek­ben akár vég­ze­te­sen is el­mé­lyül­tek. A mai po­li­ti­kai vi­ták is könnyen át­ter­jed­nek a múlt­ra, az egy­ko­ri szen­ve­dé­lyes csa­tá­kat az utó­dok foly­tat­ják. A ré­geb­bi ko­rok fő­sze­rep­lői­ről úgy-a­hogy kiala­kult egy el­fo­ga­dott kép, amely ál­ta­lá­ban el­na­gyolt, gyak­ran pon­tat­lan. Hí­re­sebb ki­rá­lyaink és had­ve­zé­reink megíté­lé­se ilyen, de el­mond­ha­tó ez 19. szá­za­di nagy­jaink­ról, Szé­che­nyi­ről, Kos­suth­ról, Deák­ról is – a köz­tisz­te­let el­fe­di és el­fe­led­te­ti nagy vi­tái­kat. Az utol­só száz év vi­ta­tott ese­mé­nyei­vel és sze­rep­lői­vel kap­cso­lat­ban nincs és a jö­vő­ben sem vár­ha­tó szé­les kör­ben osz­tott fel­fo­gás. A sú­lyo­san ne­ga­tív sze­rep­lő­ket, mint Kun Bé­la, Szá­la­si, Rá­ko­si és szá­mos tár­suk, a fél­bo­lon­dok mel­lett csak né­hány tu­dat­lan, sőt alá­va­ló vé­del­me­zi. Beth­len Ist­ván, Te­le­ki Pál vagy An­tall Jó­zsef ese­té­ben ma már a mér­leg in­kább po­zi­tív irány­ba haj­lik, de el­ma­rasz­ta­lóik sem fog­nak el­hall­gat­ni, il­let­ve foly­ta­tó­kat fog­nak ta­lál­ni. Ti­sza Ist­ván és Hor­thy Mik­lós, Ká­ro­lyi Mi­hály és Ká­dár Já­nos megíté­lé­sekor ma is in­du­la­tok csap­nak össze, és hiá­ba szü­le­tik ró­luk akár a legala­po­sabb, min­den el­fo­gult­ság­tól men­tes élet­rajz, mo­nog­rá­fia, nem fog­ja meg­győz­ni azo­kat, akik­nek na­gyon jó vagy na­gyon rossz vé­le­mé­nyük van ezek­ről a sze­mé­lyek­ről.