Horthy István

Gyer­mek­kor, is­ko­lák

Hor­thy Ist­ván 1904. de­cem­ber 9-én szü­le­tett Po­lá­ban. Ele­mi is­ko­láit Bécs­­ben, az Au­gu­sti­neum­ban, a kö­zép­is­ko­la al­só négy osz­tá­lyát pe­dig Ba­den­ben vé­gez­te. Ap­ja kí­ván­sá­gá­nak meg­fe­le­lően min­den tan­év vé­gén Po­zsony­ban ma­gyar tan­terv sze­rint is osz­tály­vizs­gát tett. A csa­lá­di ha­gyo­mányt kö­vet­ve 1918 au­gusz­tu­sá­ban a Ha­di­ten­ge­ré­sze­ti Aka­dé­miá­ra je­lent­ke­zett, és szep­tem­ber kö­ze­pén az Inn-par­ti Brau­nau­ban meg­kezd­te ta­nul­má­nyait. A Mo­nar­chia összeom­lá­sa miatt azon­ban az is­ko­lát ok­tó­ber vé­gén be­zár­ták. Hor­thy Ist­ván vissza­tért a csa­lá­di bir­tok­ra, Ken­de­res­re.

A Ta­nács­köz­tár­sa­ság bu­ká­sát és a Nem­ze­ti Had­se­reg bu­da­pes­ti be­vo­nu­lá­sát kö­ve­tően, 1919 no­vem­be­ré­től a Tol­dy Fe­renc Fő­reá­lis­ko­lá­ban foly­tat­ta a ta­nul­má­nyait. A kö­zép­is­ko­la utol­só két osz­tá­lyát ma­gán­ta­nu­ló­ként, össze­­von­tan vé­gez­te, 1922 jú­niu­sá­ban érett­sé­gi­zett. Eb­ben az év­ben vi­téz­zé avat­ták. A csa­lá­di ha­gyo­má­nyok­kal és a ha­son­ló tár­sa­dal­mi hely­ze­tű kö­zép­bir­to­kos csa­lá­dok fiai­val el­len­tét­ben nem jo­gi ta­nul­má­nyok­ba kez­dett, ha­nem a Jó­zsef Ná­dor Mű­sza­ki Egye­tem gé­pész­mér­nö­ki ka­rá­ra irat­ko­zott be. Vá­lasz­tá­sát ap­ja is tá­mo­gat­ta, aki ko­moly pers­pek­tí­vát lá­tott a mű­sza­ki pá­lya és a gaz­da­sá­gi kar­rier le­he­tő­sé­gé­ben.

Hor­thy Ist­ván fia­tal ko­ra óta rend­sze­re­sen spor­tolt: vi­tor­láz­ni még ap­ja ta­ní­tot­ta, a kö­zép­is­ko­lá­ban pe­dig ki­vá­ló ví­vó­nak és lö­vész­nek bi­zo­nyult. A csa­lá­di sza­ba­di­dő el­töl­tés­éhez hoz­zá­tar­to­zott té­len a sí­zés, nyá­ron a lo­vag­lás és a va­dá­szat. Ka­masz­ko­rá­ban meg­sze­ret­te a tech­ni­kai spor­to­kat. Ti­zen­hat éve­sen, 1920. ok­tó­ber 24-én in­dult el­ső mo­tor­ke­rék­pár-ver­se­nyén. A ké­sőb­biek­ben is rend­sze­re­sen részt vett mo­tor­ke­rék­pár­ral és au­tó­val kü­lön­bö­ző te­rep- és gyor­sa­sá­gi fu­ta­mo­kon. El­ső ko­moly győ­zel­mét 1926-ban arat­ta, a Gug­ger-­he­gyi ver­se­nyen. A csa­pat­spor­tok kö­zül a lo­vas­pó­lót ked­vel­te legin­kább. Be­ke­rült a ma­gyar vá­lo­ga­tott­ba, és részt vett több nem­zet­kö­zi ku­pa­ver­se­nyen, köz­tük 1940-ben Bri­o­ni­ban.

Hor­thy Ist­ván egye­te­mi évei alatt is­mer­ke­dett meg a re­pü­lés­sel. Elő­ször 1923 jú­niu­sá­ban ült re­pü­lő­gé­pen – ak­kor még utas­ként. Tag­ja, majd 1926-tól if­jú­sá­gi el­nö­ke volt a Mű­egye­te­mi Sport­re­pü­lő Egye­sü­let­nek, mely a kor­szak leg­ki­vá­lóbb re­pü­lő­konst­ruk­tő­reit és sport­pi­ló­táit tö­mörítet­te. Szín­vo­na­las pi­ló­ta­kép­zést azon­ban csak a hon­véd­ség biz­to­sí­tott. Ezért az if­jú Hor­thy meg­sza­kí­tot­ta egye­te­mi ta­nul­má­nyait, és 1926. augusz­tus 12-én be­vo­nult ön­kén­tes ka­to­nai szol­gá­lat­ra. 

Si­ke­rült be­ke­rül­nie az el­ső két tar­ta­lé­kos­tiszt-je­lölt kö­zé, akik a had­erő ke­re­té­ben re­pü­lős kép­zést kap­tak, és 1927 szep­tem­be­ré­ben le­tet­te a pi­ló­ta­vizs­gát. A Má­tyás­föl­dön 1928. má­jus 17-én meg­ren­de­zett, nagy­sza­bá­sú re­pü­lő­na­pon lát­vá­nyos mű­re­pü­lő-be­mu­ta­tót tar­tott. Le­sze­re­lé­se után, 1928 jú­niu­sá­ban be­fe­jez­te az egye­te­met. A dip­lo­ma meg­szer­zé­sét kö­ve­tően, 1929 ok­tó­be­ré­ben tar­ta­lé­kos re­pü­lő had­naggyá avat­ták.

Ap­ja tá­mo­gat­ta, hogy vi­lá­got lás­son, hi­szen a Mo­nar­chia ten­ge­ré­sze­ként ő ma­ga is kö­rül­ha­józ­ta a föl­det. Egyik nagy­báty­já­val, Hor­thy Je­nő­vel 1928–1929 kö­zött több hó­na­pos af­ri­kai uta­zá­son vett részt. A ha­za­té­rést kö­ve­tően, 1929 ok­tó­be­ré­ben is­mét út­nak in­dult, be­jár­ta Nyu­gat-­Eu­ró­pa nagy­vá­ro­sait, majd kö­zel egy év­re az Egye­sült Ál­la­mok­ba uta­zott.

Gaz­da­sá­gi kar­rier

Ha­za­té­ré­se után, 1930 no­vem­be­ré­től a Ma­gyar Ál­la­mi Vas-, Acél- és Gép­gyá­rak (MÁVAG) cse­pe­li üze­mé­ben he­lyez­ke­dett el. Fő­mér­nök­ként al­kal­maz­ták az au­tó­busz-gyár­tá­si rész­leg­nél. A kö­vet­ke­ző évek­ben fo­ko­za­to­san lép­delt elő­re a rang­lét­rán, 1933-ban mű­sza­ki ta­ná­csos lett, 1935-ben igaz­ga­tó­he­lyet­tes­sé ne­vez­ték ki, 1937 jú­liu­sá­ban igaz­ga­tó­vá lép­tet­ték elő, majd 1939 ok­tó­be­ré­ben meg­bí­zást ka­pott a ve­zér­igaz­ga­tói teen­dők el­lá­tá­sá­ra. Gyors elő­me­ne­te­lé­ben nyil­ván­va­lóan sze­re­pe volt csa­lá­di kap­cso­la­tai­nak. Mun­ká­ja so­rán azon­ban min­den szem­pont­ból al­kal­mas­nak bi­zo­nyult az elért beosz­tás el­lá­tá­sá­ra. Felada­tait nagy fel­ké­szült­ség­gel, szak­mai pre­ci­zi­tás­sal vé­gez­te. 

Mér­nök­ként részt vett a 424-es gőz­moz­dony fej­lesz­té­sé­ben, egy két­él­tű, köz­úti-vas­úti jár­mű ter­ve­zé­sé­ben és a Szil­va­y-­fé­le tűz­ol­tó ké­szü­lék to­vább­fej­lesz­té­sé­ben. Igaz­ga­tó­ként ko­moly sze­re­pe volt a MÁVAG ter­me­lő­ka­pa­ci­tá­sá­nak bő­ví­té­sé­ben, a vál­la­la­ti pro­fil szé­le­sí­té­sé­ben, új te­lep­he­lyek lé­tesí­té­sé­ben. A cég mun­kás­lét­szá­ma 1937 és 1939 kö­zött 5000 fő­ről 24 500 fő­re emel­ke­dett, je­len­tős ka­to­nai meg­ren­de­lé­sek­hez és kül­föl­di szál­lí­tá­sok­hoz ju­tott, ame­lye­ket sok eset­ben ma­ga Hor­thy Ist­ván in­té­zett. A Bo­rá­ros té­ri (ma Pe­tő­fi) híd szer­ke­ze­ti ele­mei­nek el­ké­szí­té­séért ma­gas ál­la­mi ki­tün­te­tés­ben ré­sze­sült.

A kortársak ál­tal egy­be­hang­zóan elis­mert szak­mai te­vé­keny­sé­gét azon­ban bi­zo­nyos mér­té­kig beár­nyé­kol­ta sza­ba­dos ma­gánéle­te. Hor­thy Ist­ván és öccse, ifj. Hor­thy Mik­lós az éj­sza­kai élet, a szó­ra­ko­zó­he­lyek vi­lá­gá­nak is­mert alak­jai vol­tak. A kor­ban és tár­sa­dal­mi ál­lás­ban hoz­zá­juk ha­son­ló arany­if­jak gond­ta­lan éle­tét él­ték. Mi­vel azon­ban a kor­mány­zó fiai vol­tak, jó­val na­gyobb köz­ér­dek­lő­dés irá­nyult fe­lé­jük. Szá­mos tár­sa­sá­gi plety­ka ke­rin­gett mu­la­to­zá­saik­ról, nő­ü­gyei­kről. A szó­be­széd sok­szor fel­na­gyí­tot­ta, ki­szí­nez­te a ve­lük kap­cso­la­tos hí­re­ket, és könnyel­mű, szok­nya­bo­lond dzsent­ri­fiú­ként mu­tat­ta be őket.

A Fel­vi­dék vissza­csa­to­lá­sa ide­jén, a hon­véd­ség rész­le­ges moz­gó­sí­tá­sa kap­csán Hor­thy Ist­vánt is be­hív­ták ka­to­ná­nak. Va­dász­pi­ló­ta­ként szol­gált 1938. szep­tem­ber és de­cem­ber kö­zött a Bu­da­pest vé­del­mét el­lá­tó 1/5. va­dász­re­pü­lő szá­zad­nál. Le­sze­re­lé­sét kö­ve­tően, 1939. ja­nuár 1-jén fő­had­naggyá lép­tet­ték elő. Kár­pát­al­ja bir­tok­ba­vé­te­le idő­sza­ká­ban, 1939. már­cius–áp­ri­lis­ban, majd a Len­gyelor­szág el­le­ni né­met tá­ma­dás ide­jén, au­gusz­tus–szep­tem­ber­ben is­mét ka­to­nai szol­gá­la­tot tel­je­sí­tett. Egy év alatt több mint hat hó­na­pot töl­tött egyen­ru­há­ban. A ké­sőb­biek­ben, ami­kor a MÁV el­nö­ke lett, a leg­na­gyobb ha­zai ha­di­üzem ve­ze­tő­je­ként már nem hív­ták be.

So­ka­kat meg­le­pett, ami­kor 1940. jú­nius 1-jén ki­ne­vez­ték a MÁV el­nö­ké­nek. Ko­ráb­ban a vál­la­lat élé­re min­dig nagy ta­pasz­ta­lat­tal ren­del­ke­ző bel­ső szak­em­ber ke­rült. Nyil­ván­va­ló volt, hogy új po­zí­ció­ját je­len­tős mér­ték­ben a ne­vé­nek kö­szön­he­ti. Az if­jú Hor­thy azon­ban ezút­tal is igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni rá­ter­mett­sé­gét, al­kal­mas­sá­gát, hogy meg­fe­lel­jen a ki­ne­ve­zé­sét kí­sé­rő fo­ko­zott vá­ra­ko­zás­nak. MÁV-­el­nö­ki teen­dőit lel­ki­is­me­re­te­sen és nagy szor­ga­lom­mal vé­gez­te. Rend­kí­vül gyor­san tá­jé­ko­zó­dott a vál­la­la­ti ügyek­ben, ki­vá­ló szak­em­be­rek­kel vet­te kö­rül ma­gát, akik vé­le­mé­nyét min­dig meg­hall­gat­ta. A ve­ze­tő­ség mun­ká­já­ban meg­ho­no­sí­tott több, Nyu­ga­ton lá­tott mód­szert, amely a ha­té­kony, gyors és krea­tív prob­lé­ma­megol­dást se­gí­tet­te.

A MÁV eb­ben az idő­szak­ban rend­kí­vül nagy felada­tok előtt állt. Nem­csak a vas­úti köz­le­ke­dés kor­sze­rű­sí­té­sét kel­lett el­vé­gez­ni, ha­nem a te­rü­le­ti vissza­csa­to­lá­sok ré­vén új­ra ma­gyar fenn­ha­tó­ság alá ke­rü­lő ré­gió­kat is­mét be kel­lett kap­csol­ni a ha­zai gaz­da­sá­gi vér­ke­rin­gés­be, a köz­le­ke­dé­si há­ló­zat­ba. Mi­vel Er­dély­nek csak egy ré­sze ke­rült vissza, a vas­úti há­ló­zat mű­kö­dő­ké­pes­sé té­te­lé­hez új vo­na­lak épí­té­sé­re volt szük­ség (a Dé­da–Sze­ret­fal­va sza­kasz). A gyors ered­mé­nyek­ben dön­tő sze­re­pe volt az új el­nök szer­ve­ző­mun­ká­já­nak. A vo­nal­bő­ví­tés és a tech­ni­kai mo­der­ni­zá­ció mel­lett Hor­thy Ist­ván a Nyu­ga­ton lá­tot­tak alap­ján kü­lön­bö­ző szo­ciá­lis és mun­kás­jó­lé­ti in­téz­ke­dé­sek­kel is igye­ke­zett biz­to­sí­ta­ni a vas­út szín­vo­na­las és ki­szá­mít­ha­tó mű­kö­dé­sét.

A MÁV-­el­nök­ség­gel együtt az if­jú Hor­thy több más köz­le­ke­dé­si és ide­gen­for­gal­mi vál­la­lat ve­ze­tő­sé­gé­nek is tag­ja volt. Részt vett a Ma­gyar Fo­lyam- és Ten­ger­ha­jó­zá­si Rt., az IBUSZ és a Kö­zép-­eu­ró­pai Uta­zá­si Iro­da mun­ká­já­ban.

Közéle­ti szerep

Csa­lá­di hely­ze­te és a gaz­da­sá­gi élet­ben elért je­len­tős po­zí­ciói ré­vén fo­ko­za­to­san nőtt Hor­thy Ist­ván közéle­ti, tár­sa­dal­mi meg­bí­za­tá­sai­nak szá­ma. Szá­mos tár­sa­dal­mi szer­ve­zet, tes­tü­let, moz­ga­lom tény­le­ges vagy rep­re­zen­ta­tív ve­ze­tő poszt­já­ra kér­ték fel. Ezek kö­zül csak azo­kat vál­lal­ta, ame­lye­ket va­ló­ban kö­zel ér­zett ma­gá­hoz, ame­lyek a sport­tal, a tech­ni­ká­val, a köz­le­­ke­dés­sel vagy az if­jú­ság ne­ve­lé­sé­vel áll­tak kap­cso­lat­ban. 

Örö­kös dísz­el­nö­ke volt a Mű­egye­te­mi Sport­re­pü­lő Egye­sü­let­nek és a Mű­egye­te­mi At­lé­ti­kai és Foot­ball Club­nak. El­nö­ki felada­to­kat lá­tott el a Ma­gyar Po­lo Club­nál, alel­nök­ként mű­kö­dött a Ma­gyar To­u­ring Club­nál, ve­ze­tő­sé­gi tag volt a Ma­gyar At­lé­ti­kai Club­nál. Részt vett az Or­szá­gos Ide­gen­for­gal­mi Ta­nács te­vé­keny­sé­gé­ben, tag­ja volt a Ma­gyar Külügyi Tár­sa­ság el­nö­ki ta­ná­csá­nak. Vá­laszt­má­nyi tag­ként be­kap­cso­ló­dott a So­ciety of the Hun­ga­ri­an Qu­ar­terly mun­ká­já­ba, be­ke­rült a Ma­gyar Sta­tisz­ti­kai Ta­nács el­nök­sé­gé­be. Alel­nö­ki, majd társ­el­nö­ki posz­tot töl­tött be a Ma­gyar Köz­le­ke­dés­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság­nál, alel­nök­ké vá­lasz­tot­ták a Ba­la­to­ni Ha­jó­zá­si Tár­sa­ság­nál, ve­ze­tő­sé­gi tag­ja volt a Ma­gyar Au­to­mo­bil Egye­sü­let­nek. Az if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek kö­zül tisz­te­let­be­li társ­el­nö­ki po­zí­ciót fog­lalt el a Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség­nél, el­nö­ki felada­to­kat lá­tott el a Diák­kap­tár Szö­vet­ség­nél. 

A leg­fon­to­sabb tár­sa­dal­mi meg­bí­za­tá­sai a re­pü­lés­hez kö­tőd­tek, 1938 ok­tó­be­ré­ben a Ma­gyar Ae­ro Szö­vet­ség el­nö­ké­vé vá­lasz­tot­ták. A re­pü­lés te­rü­le­tén tett erő­fe­szí­té­se elis­me­ré­se­ként 1938-ban be­ke­rült a leg­je­len­tő­sebb nem­zet­kö­zi re­pü­lő­szer­ve­zet, az Ot­to Li­lien­tal Tár­sa­ság tag­jai so­rá­ba. A kö­vet­ke­ző év­ben, 1939. szep­tem­ber 4-én ki­ne­vez­ték a had­erőn kí­vü­li pi­ló­ta­kép­zés cél­já­ból lét­re­ho­zott Hor­thy Mik­lós Nem­ze­ti Re­pü­lő Alap el­nö­ké­nek.

Pi­ló­tai ké­pes­sé­geit bi­zo­nyí­tot­ta, ami­kor 1939 má­ju­sá­ban rend­kí­vül rossz idő­já­rá­si vi­szo­nyok kö­zött meg­nyert egy Bu­da­pest–Lon­don tú­ra­re­pü­lő-ver­senyt. 1939 jú­liu­sá­ban Bom­bay­be re­pült üz­le­ti tár­gya­lás­ra, oda-vissza 12 930 ki­lo­mé­tert meg­té­ve egye­dül. Há­zas­ság­kö­té­se után, 1939 áp­ri­li­sá­ban a sa­ját re­pü­lő­gé­pén vit­te nász­út­ra a fe­le­sé­gét. Vé­gig­re­pül­ték a Föld­kö­zi-ten­ger me­den­cé­jét, két hét alatt 8000 ki­lo­mé­tert tet­tek meg.

Hor­thy Ist­ván hosszú időn ke­resz­tül nem fog­lal­ko­zott a po­li­ti­ká­val, ilyen jel­le­gű fel­ké­ré­se­ket nem vál­lalt. Gaz­da­sá­gi meg­bí­za­tá­sai­nak volt bi­zonyos po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­suk, a MÁVAG ve­ze­tő­je­ként részt vett fon­tos gaz­da­ság­po­li­ti­kai dön­té­sek­ben. Kül­föl­di tár­gya­lá­so­kat foly­ta­tott, járt Bel­gium­ban, Né­metor­szág­ban és Len­gyelor­szág­ban, ahol nem­csak vál­la­la­ti ve­ze­tő­ként, ha­nem – a kor­mány­zó fia lé­vén – egy­faj­ta gaz­da­sá­gi-dip­lo­má­ciai sze­rep­kör­ben lé­pett fel. A MÁV-­el­nö­ki po­zí­ció még in­kább együtt járt bi­zo­nyos po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sok­kal. Az or­szág leg­na­gyobb ál­la­mi vál­la­la­ta ugyanis meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi és hon­vé­del­mi sze­re­pet ját­szott. Hor­thy Ist­ván több al­ka­lom­mal is je­len volt a kor­mány­ülé­se­ken. Po­zí­ció­ja fon­tos­sá­gát je­lez­te, hogy 1941. jú­nius 4-én ál­lam­tit­ká­ri ran­got ka­pott. MÁV-­el­nök­ként több­ször konf­lik­tus­ba ke­ve­re­dett a né­met szer­vek­kel kü­lön­bö­ző gaz­da­sá­gi szál­lí­tá­sok­kal, il­let­ve az or­szág te­rü­le­tén át­vo­nu­ló né­met csa­pa­tok ügyé­vel kap­cso­lat­ban.

A nyil­vá­nos po­li­ti­zá­lás­tól azon­ban tá­vol tar­tot­ta ma­gát, kor­mány­za­ti vagy párt­po­li­ti­ku­si kö­rök­kel kap­cso­la­to­kat nem tar­tott. A kor­mány­párt­ban vagy tiszt­vi­se­lői, ka­to­na­tisz­ti kö­rök­ben nem is volt kü­lö­nö­seb­ben nép­sze­rű. Hi­va­ta­los po­li­ti­kai funk­ciót 1940. augusz­tus 29-én ka­pott, ami­kor Jász-Nagy­kun-Szol­nok vár­me­gye fel­ső­há­zi tag­gá vá­lasz­tot­ta. Et­től kezd­ve részt vett a má­so­dik ka­ma­ra ipar­ügyi és ke­res­ke­del­mi bi­zott­sá­gá­nak mun­ká­já­ban, de a par­la­men­ti ülé­se­ken nem sze­re­pelt.

Nyil­vá­nos po­li­ti­kai fel­lé­pés he­lyett már az 1930-as évek kö­ze­pé­től fo­ko­za­to­san kiala­kult sa­já­tos köz­ve­tí­tői sze­re­pe. Szá­mos olyan eset­ben, ami­kor a pro­to­koll miatt kü­lön­bö­ző kez­de­mé­nye­zé­sek­kel nem le­he­tett köz­vet­le­nül a kor­mány­zó­hoz for­dul­ni, őt kér­ték meg a ké­ré­sek, ja­vas­la­tok nem hi­va­ta­los to­váb­bí­tá­sá­ra. Ugyan­csak elő­for­dult, hogy ami­kor a kor­mány­zó nem akart hi­va­ta­lo­san ál­lást fog­lal­ni, vé­le­ményt nyil­vá­ní­ta­ni va­la­mi­lyen ügy­ben, a fián ke­resz­tül jut­tat­ta el az üze­ne­tét. Ilyen köz­ve­tí­tő sze­re­pet foly­ta­tott Hor­thy Ist­ván 1937-ben a kor­mány­zói jog­kör bő­ví­té­se kö­rül kiala­kult vi­tá­ban, 1939 ele­jén, az Im­ré­dy Bé­la mi­nisz­ter­el­nök le­vál­tá­sá­ra irá­nyu­ló po­li­ti­kai egyez­te­tés­ben vagy a lengyel me­ne­kül­tek Nyu­gat­ra tá­vo­zá­sát elő­ké­szí­tő, bi­zal­mas lé­pé­sek so­rán.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ki­rob­ba­ná­sát kö­ve­tően Hor­thy Ist­ván is fon­tos sze­rep­lő­je lett a fo­ko­za­to­san szé­le­se­dő Hor­thy-kul­tusz­nak. En­nek ré­sze­ként 1940 ok­tó­be­ré­ben a ki­bő­ví­tett hár­mas­ha­tár-he­gyi köz­pon­ti vi­tor­lá­zó­re­pü­lő-bá­zist ró­la ne­vez­ték el. Bár vi­tat­ha­tat­lan ér­de­mei vol­tak a ha­zai re­pü­lős­kép­zés fej­lesz­té­sé­ben és a hár­mas­ha­tár-he­gyi te­lep kiépí­té­sé­ben, a hi­va­ta­los kez­de­mé­nye­zés el­ső­sor­ban a kor­mány­zói csa­lád nép­sze­rű­sí­té­sét szol­gál­ta. Az if­jú Hor­thy elő­ször eluta­sí­tot­ta, hogy a bá­zis az ő ne­vét vi­sel­je, és csak a sport­re­pü­lés ve­zér­ka­rá­nak hosszas rá­be­szé­lé­sé­re, il­let­ve a Ka­bi­net­iro­da szor­gal­ma­zá­sá­ra egye­zett be­le. 

He­lyet­tes vagy utód

A po­li­ti­kai éle­tet 1937-ben je­len­tő­sen fel­ka­var­ta a kor­mány­zói jog­kör nagy­mér­té­kű, az utód­aján­lást is ma­gá­ban fog­la­ló ki­bő­ví­té­sé­re tett kez­de­mé­nye­zés. Et­től kezd­ve gyak­ran meg­fo­gal­ma­zó­dott a vád, hogy Hor­thy Mik­lós kor­mány­zói di­nasz­tiát kí­ván ala­pí­ta­ni, és a hi­va­ta­lát Ist­ván fiá­ra akar­ja örö­kí­te­ni. Egye­sek még azt is el­kép­zel­he­tő­nek tar­tot­ták, hogy a kor­mány­zó ki­rállyá ko­ro­náz­tat­ja ma­gát vagy a fiát. Eze­ket a fel­té­te­le­zé­se­ket azon­ban sem­mi nem tá­masz­tot­ta alá. 

A kor­mány­zói jog­kör ki­ter­jesz­té­se a szél­ső­jobb­ol­dal vissza­fo­gá­sát szol­gál­ta, amit a tit­kos sza­va­zás be­ve­ze­té­se nyo­mán ta­pasz­talt nyi­las elő­re­tö­rés utóbb in­do­kolt is. Az utód­lá­si jog komp­ro­misszu­mos vál­to­za­tá­nak tör­vény­be ik­ta­tá­sát kö­ve­tően a kor­mány­zó nem a fiát je­löl­te utód­nak, ha­nem há­rom ko­ráb­bi mi­nisz­ter­el­nö­köt: Beth­len Ist­vánt, Ká­ro­lyi Gyu­lát és Da­rá­nyi Kál­mánt. A fel­té­te­le­zés azon­ban ma­ka­csul tar­tot­ta ma­gát, amely­nek az is tá­pot adott, hogy a kor­mány­zó­ság hold­ud­va­rá­ba tar­to­zó, ra­di­ká­lis nem­ze­ti cso­por­tok szí­ve­sen tá­mo­gat­ták vol­na, hogy Hor­thy Ist­ván az ap­ja örö­ké­be lép­jen.

Ez a kér­dés 1941 őszén ka­pott is­mét na­gyobb hang­súlyt. A né­met ter­jesz­ke­dés és a ha­zai szél­ső­jobb­ol­dal to­váb­bi erő­sö­dé­se olyan hely­ze­tet te­rem­tett, amely­ben a kor­mány­zó be­teg­sé­ge, vissza­vo­nu­lá­sa vagy erő­sza­kos el­tá­vo­lí­tá­sa nyo­mán meginog­ha­tott vol­na az al­kot­má­nyos be­ren­dez­ke­dés, és meg­nyíl­ha­tott vol­na az út a né­met ér­de­ke­ket fenn­tar­tás nél­kül ki­szol­gá­ló, a par­la­men­tá­ris in­téz­mé­nye­ket fel­szá­mo­ló dik­ta­tú­ra kiépí­té­se előtt. A kor­mány­zó ezért 1941 no­vem­be­ré­ben a mi­nisz­ter­el­nök­nek írt hi­va­ta­los le­ve­lé­ben kor­mány­zó­he­lyet­te­si po­zí­ció lét­re­ho­zá­sát kez­de­mé­nyez­te, egy­ben nyil­ván­va­ló­vá tet­te, hogy er­re a tiszt­ség­re Ist­ván fiát szán­ja.

A kor­mány­zói kez­de­mé­nye­zést kö­ve­tően Hor­thy Ist­vánt min­den ol­dal­ról tá­ma­dá­sok ér­ték. Sze­mé­lyén ke­resz­tül a ka­to­li­kus egy­ház ve­ze­té­se és a kon­zer­va­tív le­gi­ti­mis­ta kö­rök a kor­mány­zói in­téz­mény hosszú tá­vú fenn­tar­tá­sát uta­sí­tot­ták el, amely megaka­dá­lyoz­hat­ta Ot­tó vissza­té­ré­sét a ma­gyar trón­ra. Bi­zo­nyos li­be­rá­lis és de­mok­ra­ta cso­por­tok Hor­thy Ist­vánt az ap­ja ne­vé­vel fém­jel­zett, csak kor­lá­to­zott tár­sa­dal­mi moz­gás­te­ret biz­to­sí­tó rend­szer­rel azo­no­sí­tot­ták, és nem kí­ván­ták en­nek a kur­zus­nak a meg­hosszab­bí­tá­sát. A szél­ső­jobb­ol­dal jól lát­ta, hogy az if­jú Hor­thy kor­mány­zó­he­lyet­te­si po­zí­ció­ba eme­lé­se csak ap­ja hely­ze­tét és az ál­ta­la kép­vi­selt mér­sé­kelt po­li­ti­kai irány­vo­na­lat erő­sí­te­né, ezért min­den esz­közt meg­ra­gad­tak, hogy le­já­ras­sák.

A kri­ti­kák­ban meg­fo­gal­ma­zó­dott, hogy még túl fia­tal, nincs kel­lő po­li­ti­kai ta­pasz­ta­la­ta, hi­va­ta­li jár­tas­sá­ga. Sze­mé­re ve­tet­ték, hogy nem volt hi­va­tá­sos ka­to­na, holott ez a ma­gyar ál­lam­fők ese­té­ben min­dig is fon­tos le­gi­ti­má­ciós té­nye­ző­nek szá­mí­tott. A szél­ső­jobb­ol­dal tá­mad­ta Nyu­gat-ba­rát­sá­gát és a zsi­dó kér­dés­ben ta­nú­sí­tott tar­tóz­ko­dó ma­ga­tar­tá­sát, je­lez­ve, hogy meg­vá­lasz­tá­sá­val csak a né­met ve­ze­tés el­len­szen­vét vív­ná ki az or­szág. A leg­több kri­ti­ka azon­ban ko­ráb­bi sza­ba­dos ma­gánéle­te miatt ér­te, amely meg­ne­he­zít­het­te egy ma­gas köz­jo­gi mél­tó­ság szá­má­ra fel­tét­le­nül szük­sé­ges tár­sa­dal­mi presz­tízs ki­ví­vását.

Hor­thy Ist­ván megíté­lé­sét a há­bo­rú ak­tuá­lis ese­mé­nyei­vel és a kö­ve­ten­dő ma­gyar ma­ga­tar­tás­sal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ja is je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ta. Bár er­ről hi­va­ta­lo­san nem nyi­lat­ko­zott, köz­tu­do­má­sú volt, hogy el­le­nez­te a Ju­go­szlá­viá­val szem­be­ni ka­to­nai fel­lé­pést, mert egy le­het­sé­ges szö­vet­sé­ges el­vesz­té­se mel­lett a nyu­ga­ti ha­tal­mak szi­go­rú vá­lasz­lé­pé­sé­től is tar­tott. Jú­nius­ban a Szov­jetunió el­le­ni há­bo­rú­ból va­ló ki­ma­ra­dás mel­lett fog­lalt ál­lást. A ha­di­ál­la­pot be­je­len­té­sét kö­ve­tően ezt nyíl­tan már nem han­goz­tat­ta, de fo­lya­ma­to­san szor­gal­maz­ta ap­já­nál, hogy a front­ra kül­dött csa­pa­to­kat mi­nél előbb hoz­zák ha­za, és az or­szág csak a le­he­tő leg­cse­ké­lyebb erők­kel ve­gyen részt eb­ben a há­bo­rú­ban. 

Volt bi­zo­nyos köz­ve­tett sze­re­pe Werth Hen­rik, a Ve­zér­kar fő­nö­ke le­vál­tá­sá­ban is, az utó­dául ki­ne­ve­zett Szom­bat­he­lyi Fe­renc­re ő hív­ta fel ap­ja fi­gyel­mét. Lát­vá­nyos mó­don elítél­te az Egye­sült Ál­la­mok­kal szem­be­ni ha­di­ál­la­pot ki­nyil­vá­ní­tá­sát, és de­monst­ra­tív mó­don sze­mé­lye­sen is részt vett a Bu­da­pest­ről tá­vo­zó ame­ri­kai kö­vet bú­csúz­ta­tá­sán. Az új­vi­dé­ki vé­res ese­mé­nyek­ről tu­do­mást sze­rez­ve vál­lal­ta, hogy köz­ve­tí­ti ap­já­nak Baj­csy-Zsi­linsz­ky End­re til­ta­ko­zó me­mo­ran­du­mát, és ma­ga is a fe­le­lő­sök meg­bün­te­té­sét szor­gal­maz­ta. Mindez­zel a Nyu­gat-ba­rát, mér­sé­kelt po­li­ti­kai kö­rök­ben erő­sí­tet­te ön­ma­ga iránt a bi­zal­mat, a né­met­ba­rát, szél­ső­jobb­ol­da­li erők ré­szé­ről vi­szont csak nőtt az eluta­sí­tás.

Az 1942 ja­nuár­já­ban el­ké­szült kor­mány­zó­he­lyet­te­si tör­vény­ja­vas­lat is­mét fel­szí­tot­ta a po­li­ti­kai vi­tá­kat. Mi­után azon­ban a kon­zer­va­tív és li­be­rá­lis kö­rök ál­tal legin­kább kri­ti­zált pont, az utód­lá­si jog ki­ke­rült a szö­veg­ből, a mér­sé­kelt po­li­ti­kai erők mind fel­so­ra­koz­tak a kor­mány­zó po­zí­ció­ját és a fennál­ló al­kot­má­nyos par­la­men­ti rend­szert erő­sí­tő jog­sza­bály mö­gött. A nyi­la­sok vi­szont ko­ráb­ban pél­dát­lan dur­va han­gon, al­pá­ri stí­lus­ban tá­mad­ták a tör­vény­ja­vas­la­tot. Az egész fő­vá­rost elárasz­tó röp­lap­jai­kon a po­zí­ció vá­ro­má­nyo­sát, az if­jú Hor­thyt er­kölcs­te­len, zül­lött se­lyem­fiú­nak, Nyu­gat-i­má­dó, zsi­dó­bé­renc fi­csúr­nak ne­vez­ték, s az egész ma­gyar kor­mányt ha­zaáru­ló­nak bé­lye­gez­ték.

A röp­lap­kam­pány hang­ne­me, ag­resszi­vi­tá­sa és szer­ve­zett­sé­ge mér­sé­kelt po­li­ti­kai kö­rök­ben óriá­si fel­há­bo­ro­dást kel­tett, és szin­te min­den közéle­ti té­nye­ző a klé­rus­tól a ra­di­ká­lis nem­ze­ti cso­por­to­kon át a szo­ciál­de­mok­ra­tá­kig a kor­mány­zat mö­gé állt. A kor­mány­zó­he­lyet­tes-vá­lasz­tás­ra 1942. feb­ruár 19-én ke­rült sor. Hor­thy Ist­vánt a vá­ra­ko­zá­sok­nak meg­fe­le­lően az or­szág­gyű­lés két há­zá­nak együt­tes ülé­sén köz­fel­kiál­tás­sal kor­mány­zó­he­lyet­tes­sé vá­lasz­tot­ták.

Ma­gas köz­jo­gi mél­tó­ság­ban

A kor­mány­zó­he­lyet­tes-vá­lasz­tás nem­zet­kö­zi vissz­han­got kel­tett. A Ma­gyaror­szág­gal egy szö­vet­sé­gi rend­szer­ben lé­vő ál­la­mok és több sem­le­ges or­szág saj­tó­ja na­gyobb ter­je­de­lem­ben mél­tat­ta az új po­zí­ció je­len­tő­sé­gét és Hor­thy Ist­ván ér­de­meit, de még egyes brit és ame­ri­kai la­pok is be­szá­mol­tak tár­gyi­la­gos, rö­vid hír­ben az ese­mény­ről.

A kor­mány­zó­he­lyet­tes kez­det­ben nem ka­pott ko­mo­lyabb ön­ál­ló po­li­ti­kai felada­tot, hi­szen az ál­lam­fő tel­jes kö­rűen el­lát­ta hi­va­ta­lát. Hor­thy Ist­ván fő­ként a hi­va­ta­los rep­re­zen­tá­ció­ban, pro­to­kol­lá­ris ese­mé­nye­ken he­lyet­te­sí­tet­te a kor­mány­zót, te­her­men­te­sít­ve ap­ját a nyil­vá­nos sze­rep­lé­se­ken. Lá­to­ga­tást tett több hon­véd­ala­ku­lat­nál, be­mu­ta­tó­kon, csa­pat­zász­ló-a­va­tá­so­kon vett részt, hogy ez­zel is erő­sít­se a hon­véd­ség­gel va­ló kap­cso­la­tát. Meg­je­lent kü­lön­bö­ző ün­nep­sé­ge­ken, az if­jú­ság már­cius 15-i se­reg­szem­lé­jén, szá­mos kul­tu­rá­lis és sport­ren­dez­vé­nyen. Ko­ráb­bi tár­sa­dal­mi meg­bí­za­tá­sai­ról új po­zí­ció­ja miatt le­mon­dott, de több szer­ve­zet­nél, pél­dául a cser­kész­szö­vet­ség­nél fő­véd­nö­ki sze­re­pet vál­lalt. 

Bár hi­va­ta­los sze­rep­lé­sei jó­részt csak rep­re­zen­tá­ciós jel­le­gűek vol­tak, nem hi­va­ta­los for­má­ban szá­mos közéle­ti kér­dés ke­rült elé. Mint az or­szág má­so­dik köz­jo­gi mél­tó­sá­gát több ügy­ben ke­res­ték meg, il­let­ve kü­lön­bö­ző té­mák­ban ő ma­ga is tá­jé­ko­zó­dott és foly­ta­tott bi­zal­mas meg­be­szé­lé­se­ket. Köz­re­mű­kö­dött a ma­gyar nyel­vű gö­rög teo­ló­giai kép­zés megin­dí­tá­sá­ban. Lé­pé­se­ket tett a Szé­kely­föld vil­la­mo­sí­tá­sá­nak kiépí­té­sé­re, Bu­da­pest ve­ze­tői­vel a köz­mű­hely­zet ja­ví­tá­sá­ról ta­nács­ko­zott. A Köz­le­ke­dés­tu­do­má­nyi Tár­sa­sá­got át­fo­gó köz­le­ke­dés­fej­lesz­té­si kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ra kér­te fel. 

Fon­tos­nak tar­tot­ta a ha­zai tö­meg­tá­jé­koz­ta­tás ön­ál­ló­sá­gá­nak, vi­szony­la­gos sok­szí­nű­sé­gé­nek megőr­zé­sét a né­met be­fo­lyá­si kí­sér­le­tek­kel szem­ben. Eh­hez min­den se­gít­sé­get megadott Ul­lein-­Re­vicz­ky Fe­renc saj­tó­fő­nök­nek. Tá­mo­gat­ta az MTI és a Ma­gyar Rá­dió élé­re Ná­ray An­tal ki­ne­ve­zé­sét, akit mér­sé­kelt, nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­sé­gű és nyu­ga­ti orien­tá­ció­jú em­ber­nek is­mert. Bi­zal­mas egyez­te­té­se­ket foly­ta­tott a pol­gá­ri és ka­to­nai tit­kos­szol­gá­la­tok mun­ká­já­nak össze­han­go­lá­sa és pol­gá­ri el­lenőr­zés alá vo­ná­sa ér­de­ké­ben felál­lí­tan­dó Ál­lam­vé­del­mi Köz­pont ügyé­ben. Szor­gal­maz­ta, hogy mi­nél előbb tör­tén­je­nek lé­pé­sek a meg­sza­kadt kap­cso­la­tok tit­kos új­ra­fel­vé­te­lé­re a Nyu­gat­tal. Az e feladat­tal Nyu­gat­ra kül­dött meg­bí­zot­tak­kal sze­mé­lye­sen is kon­zul­tált.

Már a kor­mány­zó­he­lyet­tes-vá­lasz­tás után el­dön­töt­te, hogy a né­met nyo­más­ra front­ra ke­rü­lő 2. had­se­reg kö­te­lé­ké­ben ma­ga is front­szol­gá­la­tot tel­je­sít. Egy­részt ka­to­nai ta­pasz­ta­la­to­kat kí­vánt gyűj­te­ni a há­bo­rús hely­zet jobb át­te­kin­té­sé­hez, más­részt igye­ke­zett presz­tízst sze­rez­ni hi­va­ta­la el­lá­tá­sá­hoz a ko­ráb­ban igen eluta­sí­tó hon­véd­sé­gi kö­rök előtt. Pél­dát akart mu­tat­ni, hogy a há­bo­rú ter­hei az egész nem­zet­re egy­for­mán ne­he­zed­nek, és sze­re­tett vol­na meg­fe­lel­ni a szél­ső­jobb­ol­dal tá­ma­dá­sai­ra is, amely gyá­va­ság­gal, a szol­gá­lat aló­li ki­bú­jás­sal vá­dol­ta. Be­vo­nu­lás­ra ösz­tö­nöz­te az is, hogy bár ma­gas köz­jo­gi mél­tó­ság­ra emel­ték, ko­moly közéle­ti felada­to­kat egyelő­re nem ka­pott.

A mér­sé­kelt kon­zer­va­tív kö­rök és a kor­mány­zat egy ré­sze, sőt ma­ga Kál­lay Mik­lós mi­nisz­ter­el­nök is el­le­nez­te, hogy ki­men­jen a front­ra. Fél­tet­ték a tes­ti ép­sé­gét, il­let­ve a né­me­tek ol­da­lán va­ló sze­mé­lyes ka­to­nai rész­vé­telt rossz üze­net­nek tar­tot­ták a Nyu­gat fe­lé. A kor­mány­zó azon­ban egyetér­tett fia dön­té­sé­vel. Ha­dvi­selt ka­to­na­ként ter­mé­sze­tes­nek tar­tot­ta, hogy a fia is ki­ve­szi a ré­szét a har­cok­ból. Hor­thy Ist­ván má­jus­ban vo­nult be Szol­nok­ra, ahol fel­ké­szí­tet­ték a front­szol­gá­lat­ra, és át­kép­zést ka­pott az új Re–2000 Hé­ja va­dász­re­pü­lő­gép­re.

[sub_article=3930]

Front­szol­gá­lat

Az 1. va­dász­re­pü­lő-osz­tály, kö­te­lé­ké­ben Hor­thy Ist­ván fő­had­naggyal, jú­lius 2-án ér­ke­zett meg a had­mű­ve­le­ti te­rü­let­re. A kor­mány­zó­he­lyet­tes a fron­ton min­den ki­vé­te­le­zés és lu­xus nél­kül, ugyanolyan kö­rül­mé­nyek kö­zött élt, mint az egy­ség bár­mely más tiszt­je. Szab­vány­sá­tor­ban, majd desz­kák­ból összeál­lí­tott fa­ba­rakk­ban la­kott má­sod­ma­gá­val. El­fű­ré­szelt ola­jos­hor­dó­ban vagy a kör­nye­ző pa­ta­kok, ta­vak vi­zé­ben tisz­tál­ko­dott. A kö­zös tisz­ti sá­tor­ban ét­ke­zett, de ép­pen az ő kez­de­mé­nye­zé­sé­re meg­szün­tet­ték a kü­lön tisz­ti kony­hát, és min­den­ki a le­gény­sé­gi kosz­tot et­te. A pi­ló­ták­nak já­ró re­pü­lé­si pót­ada­got, gyü­möl­csöt, cso­ko­lá­dét megosz­tot­ta sze­re­lői­vel. 

A tisz­tek­kel és a le­gény­ség­gel egyaránt köz­vet­len, ba­rát­sá­gos ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tott. Az egy­ség tag­jait ar­ra kér­te, hogy a hi­va­ta­lo­san elő­írt fő­mél­tó­sá­god meg­szó­lí­tás he­lyett egy­sze­rűen a rang­já­nak meg­fe­le­lően fő­had­nagy úr­nak szó­lít­sák. Sze­re­tett ugyan fél­re­hú­zód­ni, új­sá­got, köny­vet ol­vas­ni, de részt vett a kö­zös prog­ra­mok­ban, bridzs­par­ti­kon, a szá­za­dok kö­zöt­ti fut­ball­meccseken is.

Front­szol­gá­la­ta ide­jén is el­lá­tott bi­zo­nyos kor­mány­zó­he­lyet­te­si felada­to­kat. Csa­pat­lá­to­ga­tá­so­kon vett részt, meg­je­lent a he­lyi uk­rán la­kos­ság meg­nye­ré­se ér­de­ké­ben szer­ve­zett bi­za­lom­erő­sí­tő ren­dez­vé­nye­ken. Tár­gyalt a front­ra ér­ke­ző, szem­lét vég­ző ma­gas ran­gú ma­gyar tisz­tek­kel, il­let­ve or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lők­kel. A Ka­bi­net­iro­da ké­ré­sé­re – bár en­nek a leg­ke­vés­bé sem örült – ren­del­ke­zé­sé­re állt a ha­di­tu­dó­sí­tó új­ság­írók­nak és a pro­pa­gan­da­fel­vé­te­le­ket ké­szí­tő Ma­gyar Film­iro­da stáb­já­nak. Rend­sze­res je­len­té­se­ket kül­dött a ta­pasz­ta­la­tai­ról a Kor­mány­zó Ka­to­nai Iro­dá­já­nak, a kor­mány­nak és a ve­zér­kar­nak. A hi­va­ta­los je­len­té­sek szi­go­rú pro­to­koll sze­rint ké­szül­tek, azo­kat a kor­mány­zó­he­lyet­tes szárny­se­gé­de, Sza­bó Lász­ló ve­zér­őr­nagy ön­töt­te vég­le­ges for­má­ba, így ezek­ben csak né­hány gya­kor­la­ti jel­le­gű prob­lé­mát le­he­tett fel­vet­ni. 

Va­ló­já­ban Hor­thy Ist­ván rend­kí­vül bo­rú­san ítél­te meg a há­bo­rús ki­lá­tá­so­kat. Meg volt győ­ződ­ve ró­la, hogy a né­me­tek ve­szí­te­ni fog­nak, és ha a ma­gyar ve­ze­tés nem hajt vég­re idő­ben va­la­mi­lyen for­du­la­tot, ak­kor az or­szág­ra ta­lán még Tria­non­nál is tra­gi­ku­sabb hely­zet vár­hat. Ér­zé­kel­ve azon­ban a po­li­ti­kai elit és a tisz­ti­kar je­len­tős ré­szé­nek té­ves hely­zet­ér­té­ke­lé­sét, há­bo­rús il­lú­zióit és a szél­ső­jobb­ol­dal min­den té­ren je­lent­ke­ző nyo­má­sát, nemigen lá­tott reá­lis kiu­tat.

A kor­mány­zó­he­lyet­tes jú­lius– augusz­tus­ban 24 har­ci be­ve­té­sen vett részt a Don-ka­nyar tér­sé­gé­ben. Két al­ka­lom­mal ke­ve­re­dett lé­gi harc­ba szov­jet va­dá­szok­kal, a gé­pét mind­két­szer több ta­lá­lat is ér­te. Au­gusz­tus 6-án jár­őrö­zés köz­ben Da­vi­dov­ka fe­lett egy na­gyobb szov­jet kö­te­lé­ket vett ész­re. A meg­le­pe­tés elő­nyét ki­hasz­nál­va kí­sé­rő­jé­vel azon­nal meg­tá­mad­ta a nagy túl­erő­ben lé­vő el­len­sé­get, és rö­vid tűz­harc­ban több­ször is el­ta­lált egy LaGG–3-as szov­jet va­dász­gé­pet, amely füst­csí­kot húz­va me­re­de­ken zu­han­ni kez­dett. Ezt kö­ve­tően a töb­bi szov­jet gép tá­ma­dá­sa elől si­ke­re­sen ki­tér­ve a két ma­gyar va­dász vissza­tért a bá­zi­sá­ra. Bár a szov­jet re­pü­lő föld­be csa­pó­dá­sát egyi­kük sem lát­ta, az eset ki­vizs­gá­lá­sa után a re­pü­lő­cso­port ve­ze­té­se elis­mer­te Hor­thy Ist­ván lé­gi győ­zel­mét. Ez alap­ján a 2. had­se­reg pa­rancs­no­ka a harc­ban ta­nú­sí­tott helyt­ál­lá­sért és a szov­jet gép le­lö­vé­séért a kor­mány­zó­he­lyet­test a Ma­gyar Ér­dem­rend lo­vag­ke­reszt­je had­isza­la­gon a kar­dok­kal ki­tün­te­tés­re ter­jesz­tet­te fel.

A front­ról ér­ke­ző hí­rek, a nö­vek­vő vesz­te­sé­gek, a sú­lyos­bo­dó lé­gi har­cok ar­ra ösz­tö­nöz­ték a ha­zai mér­sé­kelt po­li­ti­kai kö­rö­ket, hogy egy­re job­ban sür­ges­sék a kor­mány­zó­he­lyet­tes ha­za­té­ré­sét a front­ról. Kál­lay kez­de­mé­nye­zé­sé­re a kor­mány el­ren­del­te, hogy Hor­thy Ist­ván ha­la­dék­ta­la­nul fe­jez­ze be va­dász­re­pü­lő­-csa­pat­szol­gá­la­tát, vezé­nyel­jék át a had­se­reg­törzs­höz, majd né­hány na­pos csa­pat­lá­to­ga­tás után tér­jen ha­za Ma­gyaror­szág­ra. Az au­gusz­tus 11-én kiadott ren­de­le­tet azon­ban csak 16-án kap­ta meg a 2. had­se­reg pa­rancs­nok­sá­ga.

A kor­mány­zó­he­lyet­tes ezek­ben a na­pok­ban rö­vid sza­bad­sá­got kért és Ki­jev­be uta­zott, hogy ta­lál­koz­has­son a fe­le­sé­gé­vel, aki ön­kén­tes ápo­ló­nő­ként ér­ke­zett a front­ra, és egy ki­je­vi ha­di­kór­ház­ban vál­lalt szol­gá­la­tot. 

A kor­mány­zó­he­lyet­tes ha­lá­la

Ami­kor Hor­thy Ist­ván ér­te­sült ró­la, hogy au­gusz­tus 20-tól át­ke­rül a had­se­reg­törzs­höz, és csa­pat­lá­to­ga­tá­sok vár­nak rá, amíg ha­za nem ren­de­lik, en­ge­délyt kért a had­se­reg­pa­rancs­nok­tól egy utol­só (25.) har­ci be­ve­tés­re.

Au­gusz­tus 20-án haj­nal­ban Hor­thy Ist­ván és kí­sé­rő­je fel­szállt az ilovsz­ko­jei bá­zis­ról, és a szom­szé­dos re­pü­lő­tér fe­lé tar­tott, hogy csat­la­koz­zon az on­nan in­du­ló kö­zel­fel­de­rí­tő gép­hez, s azt be­ve­tés­re kí­sér­je. A rep­tér fe­lett a kor­mány­zó­he­lyet­tes egy erő­sen szű­kí­tett for­du­ló­ba kez­dett, amely­nek so­rán a V.421 jel­zé­sű Hé­ja gép du­gó­hú­zó­ba esett, és 5 óra 7 perc­kor a föld­be csa­pó­dott. Az üt­kö­zés kö­vet­kez­té­ben Hor­thy Ist­ván azon­nal éle­tét vesz­tet­te. A tra­gi­kus ese­mény ki­vizs­gá­lá­sá­ra felál­lí­tott bi­zott­ság je­len­té­se sze­rint re­pü­lő­baleset tör­tént, ame­lyet több té­nye­ző együt­tes ha­tá­sa vál­tott ki: a tí­pus re­pü­lé­si tu­laj­don­sá­gai­val kap­cso­la­tos prob­lé­mák, a túl ala­csony re­pü­lé­si ma­gas­ság és fel­te­he­tően a pi­ló­ta pil­la­nat­nyi hi­bá­ja, té­ves hely­zet­fel­mé­ré­se.

[sub_article=3931]

A ha­lál­hír au­gusz­tus 20-án dél­előtt ér­ke­zett meg Bu­da­pest­re. A kor­mány­zói csa­lá­dot mé­lyen le­súj­tot­ta a tra­gé­dia, amely a köz­vé­le­mény­ben is nagy meg­döb­be­nést kel­tett. A hon­véd­csa­pa­tok és a re­pü­lő­cso­port is szen­ve­dett már vesz­te­sé­ge­ket, de a kor­mány­zó fiá­nak, az or­szág má­so­dik köz­jo­gi mél­tó­sá­gá­nak ha­lá­lá­val va­la­hogy sen­ki nem szá­molt.

Min­den­ki ma­gya­rá­za­tot ke­re­sett a tör­tén­tek­re, így a ha­lál­hír nyo­mán szá­mos szó­be­széd ka­pott szárny­ra. A szél­ső­jobb­ol­dal is­mét tá­ma­dás­ba len­dült, azt ter­jesz­tet­ték, hogy a kor­mány­zó­he­lyet­tes egy át­dor­bé­zolt név­na­pi éj­sza­ka után, ré­sze­gen ült a gé­pé­be, ezért zu­hant le. Mér­sé­kelt, Nyu­gat-ba­rát kö­rök­ben me­rény­let­ről sut­tog­tak, me­lyet a né­me­tek vagy a nyi­la­sok szer­vez­tek, hogy meg­fosszák a kor­mány­zót leg­főbb tá­ma­szá­tól, és így aka­dá­lyoz­za­nak meg egy eset­le­ges po­li­ti­kai for­du­la­tot. Ez volt a kor­mány­zó­he­lyet­tes fe­le­sé­gé­nek meg­győ­ző­dé­se is. 

So­kan a had­se­re­get, bi­zo­nyos tisz­ti kö­rö­ket vá­dol­tak nem­tö­rő­döm­ség­gel a meg­bíz­ha­tat­lan ha­di­tech­ni­ka al­kal­ma­zá­sáért, a vissza­hí­vó pa­rancs ké­se­del­mes vég­re­haj­tá­sáért. Egyes ka­to­nai kö­rök vi­szont Hor­thy Ist­ván élet­ko­rát, ke­vés re­pü­lé­si gya­kor­la­tát hány­tor­gat­ták fel, és azo­kat hi­báz­tat­ták, akik pro­pa­gan­da­o­kok­ból a front­ra en­ged­ték a kor­mány­zó­he­lyet­test. A hí­resz­te­lé­sek­kel el­len­tét­ben azon­ban a fel­tárt ada­tok sze­rint vé­let­len re­pü­lő­baleset tör­tént, ami­lyen más ki­vá­ló pi­ló­ták­kal is elő­for­dult.

Hor­thy Ist­ván ha­lá­la után új­ra fel­lán­gol­tak a vi­ták a kor­mány­zó­he­lyet­te­si tiszt­ség kö­rül. Is­mét men­de­mon­dák ter­jed­tek Hor­thy Mik­lós di­nasz­ti­kus szán­dé­kai­val kap­cso­lat­ban. So­kan azt fel­té­te­lez­ték, hogy a kor­mány­zó a má­sik fiát, Mik­lóst akar­ja kor­mány­zó­he­lyet­te­si hi­va­tal­hoz jut­tat­ni, vagy alig két­éves uno­ká­ját, ifj. Hor­thy Ist­vánt kí­ván­ja meg­ko­ro­náz­tat­ni. A ta­lál­ga­tá­sok­nak azon­ban ezút­tal sem volt sem­mi alap­juk. A kor­mány­zó­he­lyet­te­si poszt be­töl­tet­len ma­radt. A kor­mány­zó csak em­lék­tör­vény el­fo­ga­dá­sá­hoz ra­gasz­ko­dott, amely mél­tó em­lé­ket ál­lít a fiá­nak, gon­dos­ko­dik öz­ve­gyé­ről és ár­vá­já­ról, és olyan ne­ve­lést, kép­zést biz­to­sít a kis­fiú szá­má­ra, hogy a jö­vő­ben akár ko­moly közéle­ti felada­tok el­lá­tá­sá­ra is fel­ké­szült le­gyen.

A kor­mány­zó­he­lyet­tes kö­rül szé­les kö­rű kul­tusz bon­ta­ko­zott ki. A kor­mány­zat fon­tos po­li­ti­kai sze­re­pet szánt Hor­thy Ist­ván em­lé­ké­nek, sze­mé­lyét hi­va­ta­lo­san az al­kot­má­nyos par­la­men­ti be­ren­dez­ke­dés és a nem­ze­ti ér­de­kek ön­felál­do­zó vé­del­me­ző­je­ként ál­lí­tot­ta be, bur­kolt uta­lá­sok­kal pe­dig a há­bo­rú­ból va­ló kiút­ke­re­sés jel­ké­pé­vé is tet­te. Em­lé­ke előtt ál­la­mi ren­dez­vé­nyek­kel, a kas­sai re­pü­lő­aka­dé­mia, a szol­no­ki lé­gi­bá­zis és más in­téz­mé­nyek el­ne­ve­zé­sé­vel tisz­te­leg­tek. Ren­ge­teg megem­lé­ke­ző új­ság­cikk és 12 na­gyobb élet­raj­zi mun­ka je­lent meg ró­la. Szá­mos em­lék­ün­nep­sé­get szer­vez­tek, csaknem öt­ven szob­rot és em­lék­táb­lát ál­lí­tot­tak a tisz­te­le­té­re, kü­lön­bö­ző tes­tü­le­tek, szer­ve­ze­tek ren­del­ték meg a port­ré­ját szék­há­zuk­ba. Egy sor te­le­pü­lé­sen ut­cát, te­ret vagy kü­lön vá­ros­részt ne­vez­tek el ró­la.