rubicon

Hogyan játszotta ki az internálást a magyar békeküldöttség?

lock Ingyenesen olvasható
1 perc olvasás

A magyar békedelegáció 1920. január 9-én érkezett meg Párizsba, ahol a magyar küldöttség mellé kirendelt ötfős osztag vezetője, Marie-Joseph Henry alezredes fogadta a csoportot. A 66 fős delegációt a franca főváros és a kanyarodó Szajna között húzódó kis erdőség, a Bois de Boulogne nyugati oldalán álló Château de Madridban szállásolták el, ahogy ez néhány hónappal korábban a bolgár küldöttséggel is történt. A magyar küldöttség egyedül volt a hotelben, ugyanakkor az összekötő osztag minden lépését figyelte. Bár a szálloda melletti parkban – a Bois de Boulogne-ban –, valamint a szomszédos Neuilly-sur-Seine városkában (ma már Párizs része) szabadon sétálhattak, Párizsba csak külön engedéllyel és a „Mission Henry” egy tagjának kíséretében mehettek be, nehogy újságírók, politikusok segítségével szélesebb körben is ismertté tegyék álláspontjukat.

1920-as zsebtérkép Párizsról
Forrás: Wikimedia Commons - Geographicus Rare Antique Maps

Ezt az elszigeteltséget kívánták a magyarok a Bois de Boulogne-ban adott titkos találkozókkal megtörni. Személyes kapcsolataikat, rokoni szálakat felhasználva számos franciát hívtak el egy-egy titkos beszélgetésre a park sűrűn körülnőtt padjainak egyikéhez. A beszélgetés alatt a delegáció egy-két tagja biztosította a nyugodt körülményeket az ösvények őrzésével, s veszély esetén füttyjellel figyelmeztette a beszélgetőket. 

A titkos randevúknak nem lett nagy hozadéka: a magyarok ugyan megismerték a francia belpolitika hátterét, de a békével kapcsolatos magyar álláspont nem jutott el a közvéleményhez.

Március végén a delegáció hazautazott, és csak egyetlen magyar diplomata maradt a szállodában. Egy napon betoppant hozzá Henry alezredes, és mosolyogva egy lapot adott át: „Íme […] mindazoknak a listája, akiknek találkát adtak a Bois de Boulogne-ban: nem szemrehányásképpen mondom, dehogyis! Csak éppen nem szeretném, hogy annyira együgyűeknek tartsanak bennünket.”

Sose voltunk jó összeesküvők!

103 cikk ezzel a kulcsszóval