Hogy lett ebből forradalom?

A Romanov-dinasztia számára intőjelként szolgálhatott volna az orosz lakosság elégedetlensége. A két fővárosban a háború küszöbén egyre magasabbra csapott a tömegeket megmozgató sztrájkhullám, a szervezett munkásság mind elkeseredettebben tiltakozott az adminisztráció cinikus döntései ellen. A politikai vezetés iránti elégedetlenség össztársadalmivá vált, amit jól jelzett, hogy az értelmiség, a középrétegek és a munkásküldöttek parlamenti képviselői között korábban elképzelhetetlen konszenzus jött létre a háború idején az ország legfőbb törvényhozó szerve, az Állami Duma üléstermében.

Az orosz birodalom súlyos társadalmi gondjai között – már akkor is – az egyik legfontosabb a nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldatlansága volt. A pétervári adminisztráció és az udvar ellenségként kezelte és minden eszközzel alárendelt, jogfosztott sorban tartotta nemzetiségi alattvalóit. Ez a központ, sőt a rendszer ellen hangolta a nemzeti méltóságukban elemi módon sértett lengyeleket, ukránokat, finneket (tehát a birodalom legfejlettebb régióit) éppúgy, mint a félnomád életet folytató (1916-ban fegyveresen fellázadt, majd Kínába menekült) kirgizeket, vagy a Kaukázus muzulmán lakosságát. A cárizmus oroszosító politikájával szembeni ellenállás szinte mindenütt összefonódott a lakosság szociális követeléseivel. Így történt 1905–1907-ben a Baltikumban, Grúziában és Örményországban, s hasonló megmozdulások érlelődtek már 1914-ben is.

A háború kitörése, az országot fenyegető ellenességgel szembeni együvé tartozás érzése eleinte kialakította a nemzeti érzés primátusát, és ennek nyomán létrejött a rövid életű társadalmi béke, amely átmenetileg „befagyasztotta” a politikai és gazdasági követeléseket az orosz „csonkaparlament” soraiban (ahonnan a mentelmi jog semmibevételével Szibériába száműzték a defetista bolsevik képviselőket). A „teutonellenes” hazafiság, no meg a büntetéstől, a frontra kerüléstől való félelem ideig-óráig lokalizálta a munkásmozgalmat is. Ám 1916 vége felé, az életszínvonal katasztrofális romlása hónapjaiban iszonyú erővel lángolt fel újra a rendszerellenes tömegmozgalom, ami egy álló esztendeig nem is csitult. A bolsevikok nagyrészt ezen az elemi erejű társadalmi akaratnyilvánítási hullámon evezhettek be a hatalom révébe 1917 őszén.

Az elégedetlenségnek eleinte inkább gazdasági, semmint politikai okai voltak. Noha a háború elején igen sok élelmiszer, főleg gabona halmozódott fel Szibériában és a Volga-vidéken, a rossz közlekedési és elosztási viszonyok miatt az ország már 1915 végétől a hiánygazdaság gondjaival küszködött. A közel