rubicon

Hajók jóvátételre

2 perc olvasás

A második világháború után a nagy múltú budapesti hajógyárakban jelentős számban kellett hajókat építeni a szovjet jóvátétel terhére. Ezek között voltak tengerjáró hajók, folyami személyszállítók, belvízi áruszállító egységek is. Több típust a jóvátétel teljesítése után megrendelésre is gyártottak a Szovjetuniónak. 

A háború végén a magyar hajópark tekintélyes részét Nyugatra hurcolták. A két világháború között sikeres magyar Duna-tengerhajózás egységei mellett elvitték a hajógyárból a még félig kész nagy hajótesteket is. A németek által Kreims közelében felrobbantott VIII-as Duna-tengerjáró hajó testét a kiemelés után visszavitték ugyan Budapestre, de a hajót már jóvátételként,

Manics néven fejezték be a Szovjetunió számára. Még a hajógyár területén éppen az átadása előtt bombatalálatot kapott Komárom Duna-tengerjárót is sikerült helyreállítani, csakhogy rövid időn belül ez is a szovjet tengeri flottát gyarapította Desna néven. Ugyanez történt a Duna-deltában 1943-ban megsérül Kolozsvárral, amelyet Ural néven vettek használatba.

A szovjet jóvátételre gyártott Jaroszlav Galan 450 LE-s személyszállító gőzhajó az Óbudai Hajógyárban, 1952

A háború után a bekészletezett alapanyagokkal gyorsan meg lehetett kezdeni a jóvátételi feladatok teljesítését: már 1946-ban elkészült a Simeiz és a Koreiz 1200 tonna hordképességű tengeri áruszállító, majd 1948 végére a Don, Massandra, Kalmiusz

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.