Gótok, vandálok, frankok

A gótok eredetéről Jordanes, a VI. században élt gót származású történetíró latin nyelvű munkája, a Getica tudósít. Eszerint a harcias germán nép Scandza szigetéről származott, amelyet a Skandináv-félszigettel azonosíthatunk. Skandináviából ezután fokozatosan déli irányba vándoroltak a rettegett, tejfelszőke harcosok, akik a róluk megemlékező Tacitus korában, a II. század elején a Balti-tenger mellett, a mai Lengyelország tengerparti részén éltek. Bő száz év múlva, 230 körül viszont már a Fekete-tenger északi partvidékét tartották rettegésben, ahol feldúltak több római kereskedelmi telepet.

A gótok első nagyobb támadásukat Philippus Arabs császár (244–249), az Örök Város ezeréves fennállását megünneplő imperátor uralkodása alatt indították a Római Birodalom ellen, amikor betörtek a Balkánra. Az elkövetkező évek a gótellenes háborúk jegyében teltek a rómaiak számára, 251-ben pedig az a szégyen is megesett a birodalommal, hogy Decius császár, illetve fia, Herennius Etruscus életüket vesztették a gótok ellen vívott abrittusi csatában. Először az ifjú caesart terítette le egy nyílvessző, mire édesapja csak annyit mondott, hogy „egyetlen katona elvesztésének nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget”, majd maga a teljhatalmú imperátor is életét vesztette a mocsaras vidéken megvívott ütközetben. Decius volt az első római császár, aki csatában esett el. A gót veszély később sem múlt el. A 260-as évek zűrzavaros időszakában, amikor az infláció, a járványok és a számtalan trónbitorló mellett a barbár betörések miatt is szenvedett a Római Birodalom, a gótok flottát építettek, és a vikingeket 600 évvel megelőzve a tengeren is öregbítették a germánok harci dicsőségét. Gót kalózok dúlták fel az ókori világ csodájának számító epheszoszi Artemisz-templomot, valamint Rodoszt és Ciprus szigetét, miközben a szárazföldi barbár sereg megostromolta és kifosztotta Athént, valamint felprédálta a Peloponnészoszi-félszigetet, megsemmisítve számos építészeti csodát. A zsákmánnyal hazatérő gót seregen ugyan Claudius császár győzelmet aratott, amiért felvette a Gothicus, „Gótokat legyőző” melléknevet, ám az uralkodó utóda 271-ben már kénytelen volt kiüríteni Dacia provinciát (a mai Erdély területét), amely így a gótok martalékává lett.

Dacia kiürítése után a Fekete-tenger északi partvidékén élő gótok egy csoportja nyugatabbra, részben a kiürített tartomány területére települt át. A gótok kettészakadtak. A nyugati gótok, vagy vizigótok (másképpen: tervingiek, vagyis erdőlakók) ettől kezdve a Balth uralkodói család fennhatósága alatt a Dnyesztertől a mai Erdélyig húzódó földeken éltek, míg az