Forradalom vagy polgárháború

A király kivégzésével lezárult a forradalom első szakasza. Az alattvalói ellen külső segítségért folyamodó uralkodót árulónak bélyegezték, és szabályos bírósági tárgyalás után lefejezték. Később a kivégzett király családja visszatért, és látszólag ott folytatta az uralkodást, ahol a forradalom kitörésekor abbahagyta. A restauráció azonban nem tartott sokáig. A dinasztiának újból, s mostmár végleg el kellett hagynia az országot.

A fenti sorokat változtatás nélkül leírhatnánk akár a nagy francia forradalom, akár az angol polgári forradalom történetének összefoglalásaként. A látszólagos egyezések azonban éppen a lényeget takarják el: a két forradalom közötti különbségeket, amelyeket másfél évszázad változásai teremtettek.

A vulgáris marxista történetfelfogás szerint az angol polgárság a nagy forradalomban legyőzte a nemességet, elhárította a kapitalizmus előtt tornyosuló feudális maradványokat, ezáltal hozzásegítette Angliátl, hogy elinduljon a tőkés fejlődés útján. Ez a forradalom értelmezés egyenes vonalat húz Cromwell, Robespierre és Lenin közé. Ez azonban nehezen egyeztethető össze a 17. századi angol társadalom tényeivel. Az angol parasztság terheiben és jogaiban például nem történt jelentős változás Cromwell uralma idején. Néhány elmaradt vidéket kivéve seholsem szedtek már dézsmát vagy követeltek robotot Angliában, a parasztok legnagyobb része a forradalom előtt, alatt és után egyaránt járadékot fizetett a földesúrnak. Nehéz lenne a tényekkel összhangba hozni azt a csábító feltételezést is, hogy a lefejezett I. Károly gazdaságpolitikája kizárólag a nemesség, míg Cromwellé kizárólag a polgárság érdekeit szolgálta volna. Ha pedig az önkényuralmat felváltó demokratikus kormányzatban keressük a forradalom lényegét, s közelebbről szemügyre vesszük a forrásokat, végképp zavarba jövünk. A királyságot felváltó protektorátus egy évtizede alatt ugyanis a parlament összetétele és szerepe sokkal kevésbé felelt meg a modern demokrácia elvárásainak, mint I. Károly uralmának kezdeti éveiben.

A Hosszú Parlament megnyitása (1640) és II. Károly trónra lépése (1660) közti időszak története ma is heves tudományos viták tárgya. Ennek a két viharos évtizednek történetét valószínüleg jobban megértjük, ha nem a 19. század fogalmait akarjuk visszavetíteni a vallásháborúk századába, hanem analógiát keresve az akkori Európában nézünk szét. Amikor I. Károly feje a porba hullott, a francia királyságot is hatalmas vihar rázta meg. Az egész Európára kiterjedő, elhúzódó gazdasági válság Franciaországot is sújtotta, és a harmincéves háborúban kimerült, túladóztatott társadalom legkülönbözöbb rétegei szálltak szembe a meggyengült királyi hatalommal. Az a kompromisszum, amelyet a