Forradalmár nagymester

Orléans hercegei XIV. Lajos öccsének voltak a leszármazottai, vagyis az uralkodóház kihalása esetén trónra léphettek volna. A Napkirály öccsének fia volt Franciaország régense XV. Lajos kiskorúsága idején, és az ő dédunokáját választották meg 1771-ben a francia szabadkőművesek nagymesterének. Orléans hercege (1747–1793) a királyság egyik leggazdagabb arisztokratája volt, rajongott az angol szokásokért, és fokozatosan szembekerült a királyi családdal. 1788-ban a párizsi legfelsőbb bíróság ülésén nyilvánosan törvénytelennek minősítette XVI. Lajos egyik rendeletét, majd nagyszabású propaganda-hadjárattal készítette elő a rendi gyűlés választásait. Követőinek népes tábora abban reménykedett, hogy a hercegnek sikerül elnyernie a régensi címet vagy a királyi trónt, ám ő igen rossz szónoknak és határozatlan politikusnak bizonyult, így sem a tömegeket, sem az Alkotmányozó Nemzetgyűlést nem tudta meggyőzni arról, hogy az állam élén lenne a helye. Hamarosan két szék között a pad alá került: a királyi család őt tekintette a forradalom egyik irányítójának, a forradalom híveinek szemében viszont csak egy gyanús arisztokrata volt.

A szabadkőműves-ellenes legendák szerint úgy választották nagymesterré, hogy Jacques de Molay 14. századi templomos nagymester szobra előtt le kellett szúrnia egy koronás bábut, s ettől kezdve a szabadkőművesek élén a templomosok bosszúját hajtotta végre. Amikor 1792. augusztus 10-én a királyságot megdöntötte egy népfelkelés, a királyi családot a Temple nevű lakótoronyban börtönözték be, a templomos lovagok egykori palotájának megmaradt részében. XVI. Lajost pedig egyetlen szavazattöbbséggel ítélték halálra a Nemzeti Konventben, s ezt a szavazatot a herceg adta le.

Mindebből azonban semmi sem igaz. A herceg egyszerűen gyáva volt: már 1791-ben belépett a Jakobinus Klubba, a királyság megdöntése után pedig új nevet kért a párizsi városházán, és ezután a Philippe Égalité, vagyis Egyenlőség Fülöp nevet viselte. A királyi családot valóban a Temple-ban helyezték el, de nem a szabadkőművesek döntöttek így, hanem a párizsi községtanács, amely csak itt látta megoldhatónak az őrzésüket. A király pere idején Orléans hercege a Konvent képviselője volt, a Hegypárt megfélemlített túsza. Mindenkinek megígérte, hogy az uralkodó kivégzése ellen fog szavazni, de nem merte megtenni. Amikor leadta szavazatát a halálra, mély megvetéssel fogadták, s Robespierre állítólag így morgott: „Szerencsétlen! Ő az egyetlen, aki tartózkodhatott volna, s nem merte megtenni!” 721 jelen lévő Konvent-tag közül 361 szavazott a feltétel nélküli halálra és 26 a halálra, azzal a feltétellel, hogy a Konvent vitassa meg a kivégzés elhalasztásának lehetőségét. Ha ezt a 26