Eszterháza és Haydn

„Meg­bá­mul­tuk a fé­nyes ki­vi­lá­gí­tá­so­kat, a lán­go­ló tün­dér­pa­lo­tá­kat, ame­lyek­kel a kül­döt­tek ver­seng­ve igye­kez­tek egy­mást túl­szár­nyal­ni. Es­ter­há­zy her­ce­gé azon­ban va­la­mennyin túl­tett. […] A nagy­úr az ün­ne­pé­lyes nap tisz­te­le­té­re mel­lőz­te ked­ve­zőt­len fek­vé­sű szál­lá­sát s an­nak kör­nyé­két, ha­nem ehe­lyett a Ross­markt szép hárs­fa­so­rát éke­sí­tet­te föl, elöl szí­ne­sen ki­vi­lá­gí­tott por­tál­lal, a hát­tér­ben pe­dig még an­nál is fé­nye­sebb táv­lat­tal. A fák kö­zött át­tet­sző ta­lap­za­ton fény­pi­ra­mi­sok és go­lyó­bi­sok áll­tak, egyik fá­tól a má­si­kig lám­pa­fü­zé­rek hú­zód­tak, s azo­kon csil­lá­rok függ­tek. Itt an­da­log­tunk hát né­gyes­ben, úgy érez­tem ma­gam Gret­chen ol­da­lán, mint­ha az elí­ziu­mi boldog me­ző­kön jár­kál­nék, ahol az em­ber a fá­ról tö­ri a kris­tály­ser­le­get, amely tüs­tént meg­te­lik a kí­vánt bor­ral, s ahol ke­zé­vel ráz­za le a gyü­möl­csöt, amely az­tán a tet­szés sze­rin­ti étel­re vál­to­zik” – ír­ta 1764-ben Goe­the, ami­kor Frank­furt­ban Má­ria Te­ré­zia fia, Jó­zsef né­met-ró­mai csá­szár­rá ko­ro­ná­zá­sá­nak ün­ne­pe el­kez­dő­dött. Ural­ko­dó­ja kép­vi­se­le­té­ben Es­ter­há­zy Mik­lós (1714–1790) her­ceg volt je­len, ki­nek egyé­ni­sé­gét a kortársak a ne­ve elé tett „Fé­nyes” szó­val jel­le­mez­ték, s aki – mint az ak­kor 15 esz­ten­dős, han­gu­la­tok­ra ka­masz­ként nyil­ván ér­zé­keny köl­tő le­je­gyez­te – már itt rá­szol­gált a ka­pott jel­ző­re.