rubicon

Elsöpört ember, eltörölhetetlen életmű

150 éve született Richter Gedeon - 1872. szeptember 23.
5 perc olvasás
Az alapítás

A legismertebb magyar gyógyszerész a Heves megyei Ecséden született. Terménykereskedő szülei a gyermek egyéves korában elhunytak, így testvérével apai nagyszüleinél és az Engel családnál nevelkedett Gyöngyösön, ahol az ország első homeopátiával gyógyító kórháza működött. A gyöngyösi ferences középiskola után egy gyöngyösi gyógyszertárban gyakornokként kezdte pályáját.  

1893-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti, majd Orvosi Karára. Szigorlatát kitűnő eredménnyel 1895 júniusában tette le, majd két évig dolgozott egy budapesti gyógyszertárban. Ezután európai tanulmányútra indult, és négy év alatt angol, német, francia és svájci gyógyszertárakban szerzett tapasztalatokat, amelyeknek köszönhetően hazatérése után vállalkozásba fogott. Nyugat-Európában megismerte a modern gyógyszertári és üzemi gyógyszerészetet, és behatóan foglalkozott az organoterápiával, azaz az állati eredetű szervekből készülő készítményekkel történő gyógykezeléssel. 

Richter GedeonForrás: Wikimedia Commons

Richter 1902-ben átvette a forgalmas Üllői út 105. alatt található Sas patika üzemeltetési jogát a szülői örökség pénzzé tételével. A következő évben forgalomba is hozta adrenalintartalmú készítményét, és – hála a hatóanyag vérnyomásemelő és vérzéscsillapító hatásának – már a kezdetekkor rendkívül nagy kereslet mutatkozott rá. Mivel a Sas patika laboratóriuma egy idő után képtelen volt elegendő gyógyszert gyártani, Richter Gedeon elhatározta, hogy kibővíti a termelést. 1906-ban Kőbányán megvásárolta a Cserkesz utca 63. alatti telket, ahol megkezdte egy ipari termelésre alkalmas gyógyszergyár építését, amivel 1908-ra el is készült. Érdekesség, hogy elsősorban a Kőbányai Sörgyár és más ottani üzemek munkásainak feleségeit alkalmazta.

A gyár innentől sikertörténetté vált: sikeres készítmények, szabadalmak sora, bővítés és export. Richter Gedeon egyszerre volt a nemzetközi tudományos kutatásokat naprakészen ismerő tudós és az igényeket villámgyorsan felmérő üzletember. Kiemelkedő terméke volt a Hyperol fertőtlenítő és a Kalmopyrin lázcsillapító, amelyeket valamennyien ismerünk. A Hyperol az első világháborús katonák alapfelszerelésének részévé vált. A tulajdonos emberségből is jelest érdemelt, ugyanis nemcsak dolgozóinak képzésére fordított energiát, hanem tisztességesen meg is fizette őket. Vállalatánál számos külföldi gyógyszerészt és mérnököt is alkalmazott, a nemzetközi kapcsolatokat tovább mélyítve nyitott képviseletet például

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.