rubicon

Előre a Szlovák Tanácsköztársaságért?

A felvidéki hadjárat
18 perc olvasás

A trianoni döntéshez vezető út történetének számos részlete a mai napig heves viták tárgya a magyar közéletben. Az elmúlt száz évben komoly vetélkedés folyt a különböző világnézeti oldalak között, hogy melyik bal- vagy éppen jobboldali rezsim (a Károlyi-kormány, a Tanácsköztársaság, a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg) tette a legtöbbet az ország területi integritásának megvédéséért. Ebben a vitában gyakran előkerülő érv, hogy a Magyarországi Tanácsköztársaság – a korszak politikai rendszerei közül egyedüliként – legalább megpróbálta a Felvidék egy részét visszafoglalni a megszálló csehszlovák csapatoktól. Jelen írás először megvizsgálja, hogy mennyire (nem) lebegett célként a proletárdiktatúra politikai vezetése előtt az ezeréves határok visszaállítása, majd bemutatja, hogy milyen mértékben motiválta a történelmi Magyarország megvédése az egyszerű közkatonákat. 

A Budapesten 1919. március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaságnak igen súlyos külpolitikai kihívásokkal kellett szembenéznie. A történelmi Magyarország jelentős részét ekkorra már elfoglalták a környező országok csapatai. A Délvidéket Pécs környékével együtt délszláv, a Felvidéket csehszlovák, míg Erdélyt egészen a Vaskoh–Csucsa–Zilah–Nagybánya–Máramarossziget vonalig ro­mán erők szállták meg. A proletárállam ellenségei ráadásul minden fronton

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.