Egyháziak hétköznapjai a középkorban

A püspökök, a felszentelt áldozópapok és szerpapok (diaconusok) mellett az egyháziak többsége egész életében megmaradt a papi rend alsóbb fokozatain (vagyis nem misézhetett, s nem szolgáltathatta ki a szentségeket). De idetartoztak a különféle szerzetesrendek tagjai, valamint különösen a 12. századtól igen gyorsan növekvő létszámú diákok is. E heterogén csoportok közös ismérve a tonzúra volt, jelentős kiváltságokkal és jogokkal rendelkeztek, s összefoglalóan klerikusoknak nevezték őket. Számuk mai szemmel nézve hihetetlenül nagy volt. A 15. században egyes városokban arányuk a 10%-ot is elérte. A jeles magyar egyháztörténész, Szántó Konrád becslése szerint 1500 körül Nyugat- és Közép-Európa, vagyis a latin szertartású kereszténység 50–60 millió lakosa közül 1,5–3 millióra tehető az egyházmegyés papság száma. A szerzetesekkel és a diákokkal most nem foglalkozunk, ők sajátos, önmagában is változatos csoportot és életformát képviseltek az egyházi társadalmon belül. Figyelmünket ezúttal a világi papságra összpontosítjuk.

Az első századokban a keresztény közösségben az istentiszteleti szolgálatot végzők és a többi hívő mindennapjai, életmódja között nem voltak lényeges eltérések. A püspököket és a papokat a hívők közössége a maga