Egy széttört régió nyomorúsága

Jugoszlávia katasztrofális felbomlása, Cseh-szlovákia szétválása, az állandó növekedése ellenére fogyó, szegényedő Románia mizériái, a magyar kisebbségek rendezetlen helyzete, röviden: a közép-európai régió megbékélésének, még a legkezdetlegesebb integrációjának újabb kudarca is bizonyítja a versailles-i rendezés tökéletes tökéletlenségét.

A befejezetlenség és a tökéletlenség kaotikus viszonyai akkor is súlyosan nehezednek az egész „felszabadult” keleti régióra, ha elismerjük, hogy a versailles-i – a saint germaini, a trianoni – békerendezés a feudális múlt, a császári és királyi abszolutizmus számos elavult maradványát felszámolta, a monarchiabeli nemzeti elnyomás és diszkrimináció tarthatatlan viszonyait megszüntette, illetve a volt elnyomottak javára fordította. El kell ismernünk mindenekelőtt Lengyelország újraegyesítésének, Csehszlovákia megalkotásának, a szerb, a horvát, a szlovén önrendelkezésnek a történelmi jogosultságát, akkor is, ha hibáztatjuk a magyar népesség önrendelkezési jogának megtagadását. A versailles-i békerendszer legfőbb, máig ható súlyos ellentmondása abban rejlik, hogy történelmileg megérett, progresszív döntéseit súlyos igazságtalanságok, félreismerések és félrefogások terhelték.

A békeszerződés kétségtelenül Magyarországot sújtotta a legerősebben. A trauma olyan