rubicon

Egy másik Spárta

13 perc olvasás
Forrásaink egy része Spártát egyenlőségre törekvő, szigorú katonaállamként ábrázolja, amely még a pénzt is számuýzte falai közül, más források viszont kipellengérezik a spártaiak pénzéhségét és kapzsiságát. Az egyenlő parcellák valóban szerény megélhetést biztosíthattak volna, ám voltak spártai polgárok, akik rendszeresen indultak, sőt győztek is az igen költséges kocsiversenyeken. Úgy tűnik, Spárta világa sokkal színesebb és összetettebb volt, mint ahogy a történelemkönyvek lapjain ábrázolják.

A spártai „bronzházú” Athéna-szentélyben Kr. e. 440 körül egy Damónón nevű spártai sportember fiával, Enümakratidasszal együtt márványba vésett feliratot állított, megörökítve kettejük fényes győzelmeit. Mindketten már gyerekként indultak kisebb versenyek stadionfutásán, és felnőttként számos győzelmet arattak futásban, lovaglásban és négyesfogat-hajtásban. Lovaikat maguk hajtották, tehát nem szerződtettek profi hajtókat, mint ez oly gyakori volt, és azt is hangsúlyozták, hogy a lovak saját tenyészetükből származtak, vagyis nem vásárolták őket. Győzelmeik száma mai szemmel nézve is imponáló: 25 kocsiverseny-, 8 lóverseny- és 24 futóverseny-győzelmet mondhattak magukénak. Ezeket az eredményeket összesen kilenc lakedaimóni, illetve peloponnészoszi játékon érték el.

A győzelemsorozat Damónón gyerekkorában kezdődött a gyerek-stadionfutással, és feltehetőleg Enümakratidasz felnőttkorában ért véget, amikor ő is abbahagyta az aktív versenyzést. Ebből arra következtethetünk, hogy Damónón a felirat állítása előtt mintegy harminc évvel, Kr. e. 470 körül kezdte sportpályafutását, a lótenyészet alapjait pedig még apja vethette meg. Mivel legalább öt versenygyőztes lóról olvashatunk (a négyes fogatot húzókról és a hátaslóról), amelyek a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.