Bűn és büntetlenség

Biszku Bé­la, a Ká­dár-rend­szer egyik legor­to­do­xabb, leg­ke­mény­vo­na­la­sabb po­li­ti­ku­sa, aki vé­res sze­re­pet ját­szott az 1956-os meg­tor­lá­sok­ban, utol­já­ra a Leg­vi­dá­mabb ba­rakk cí­mű do­ku­men­tum­film­ben állt ka­me­rák elé 1990-ben. Ezt kö­ve­tően mély hall­ga­tás­ba bur­ko­ló­zott, mint ahogy el­mond­ta, ek­kor ügy­véd­je ta­ná­csol­ta, in­kább ma­rad­jon csend­ben és hát­tér­ben. Azóta Biszku Bé­la nem so­kat vál­to­zott. Ma­radt a Ká­dár Já­nos Ba­rá­ti Tár­sa­ság tag­ja, né­ha-né­ha egy egy ta­lál­ko­zó a ré­gi elv­tár­sak­kal és a gon­do­lat­ban nap mint nap le­pör­gő film a ré­gi va­dá­sza­tok­ról, a ha­tal­mas te­nisz­csa­ták­ról, ’56 vé­res ok­tó­be­ré­ről, a KB-ü­lé­sek­ről, a nyá­las elv­tár­si csó­kok­ról és Gor­ba­csov áru­lá­sá­ról. És köz­ben nem vál­toz­tat­ta meg a né­ze­teit, nem gon­dol­ta meg ma­gát, nem bánt meg sem­mit, s gyak­ran idé­zi Lu­kács Györ­gyöt, aki sze­rint a leg­rosszabb szo­cia­liz­mus is jobb, mint a leg­jobb ka­pi­ta­liz­mus.