Bordélyvilág a békebeli Budapesten

„Nincs va­la­mi kü­lö­nö­sebb ér­de­kes­ség eb­ben a vá­ros­ban?

De­hogy­ nincs, ké­rem. De nap­pal al­sza­nak, csak éj­jel le­het odamen­ni.”

A 20. szá­zad ele­jé­nek több mint 42 000 pél­dány­ban meg­je­lenő élc­lap­ja, a Fi­di­busz vicc­bé­li vá­ros­la­kó­ja kí­nál­ta így met­ro­po­li­sa lát­vá­nyos­sá­gait a vi­dék­ről ér­ke­ző­nek. A hu­mo­ros és il­luszt­rált he­ti­lap, amely min­den egyes ká­vé­ház­ba és ka­szi­nó­ba járt – becs­lé­sek sze­rint ilyen mó­don több száz­ezer ol­va­só­ja is le­he­tett – ko­moly hír­köz­ve­tí­tő és köz­vé­le­mény-for­má­ló erő­vel bírt. Ar­ról be­szélt, ar­ról írt, ami­ről a vá­ros sut­to­gott. És a vá­ros ar­ról plety­kált lá­za­san, amit a Fi­di­busz ki­fi­gu­rá­zott vagy ami min­den­kit ér­de­kelt. A bé­ke­be­li szá­zad­for­du­lós idők­ben legin­kább a nők­ről. A bó­dí­tó él­ve­ze­tek­ről. A bor­dé­lyok­ról. A pros­ti­tú­ció­ról.