Biszku Béla szerepe az 1956-os forradalom megtorlásában

Biszku Bé­la 1957. már­cius 1-je és 1961. szep­tem­ber 13-a kö­zött volt a For­ra­dal­mi Mun­kás–Pa­raszt Kor­mány belügy­mi­nisz­te­re. Ab­ban az idő­ben lett a Ká­dár-kor­mány tag­ja, ami­kor a for­ra­da­lom meg­tor­lá­sá­nak ter­ve­zé­se és meg­szer­ve­zé­se kez­dő­dött. A sta­tá­riá­lis bí­ró­sá­gok már mű­köd­tek (1956. no­vem­ber 11-én 18 órá­tól az 1956. évi 22. és 28. tvr. alap­ján), és lé­te­zett már az 1957. évi 4. szá­mú tör­vényere­jű ren­de­let (1957. ja­nuár 15-étől), amely felál­lí­tot­ta a me­gyei (és fő­vá­ro­si) bí­ró­sá­go­kon a gyor­sí­tott el­já­rást le­foly­ta­tó kü­lön­ta­ná­cso­kat. Le­he­tő­sé­get adott a sú­lyo­sí­tá­si ti­la­lom mel­lő­zé­sé­re (ak­kor is le­he­tett sú­lyo­sí­ta­ni az íté­le­tet, ha csak vé­del­mi fel­leb­be­zés volt be­je­lent­ve a vád­lott ja­vá­ra), és jog­sza­bá­lyi le­he­tő­ség volt 16. élet­évét be­töl­tött fia­tal­ko­rú ha­lál­ra íté­lé­sé­re és ki­vég­zé­sé­re is. Ugyanak­kor nem lé­te­zett még a Leg­fel­sőbb Bí­ró­ság Nép­bí­ró­sá­gi Ta­ná­csa, amely el­ső fo­kon bár­mely ügy­ben jog­erő­sen ítélt – töb­bek kö­zött Nagy Im­re és már­tír­tár­sai ügyé­ben –, és má­sod­fo­kon bár­mely ügy­ben a fel­leb­be­zést el­bí­rál­hat­ta (ezt az 1957. áp­ri­lis 6-án kelt 1957. évi 25. tvr. hoz­ta lét­re). 1957. június 15-én jelent meg a megtorlás rend­szerét továbbfejlesztő 1957. évi 37. tvr.

Biszku Bé­la egy­részt – a belügyi tár­ca ve­ze­té­se ré­vén – a rend­őr­sé­gen, az ügyész­sé­gen és a bí­ró­sá­go­kon le­foly­ta­tott „tisz­to­ga­tá­sok” fő moz­ga­tó­ja volt, to­váb­bá kor­lát­lan ura az in­ter­ná­lá­sok­nak és az elő­ze­tes le­tar­tóz­ta­tot­tak ki­vá­lasz­tá­sá­nak, más­részt az MSZMP leg­ma­ga­sabb ve­ze­tő tes­tü­le­té­nek tag­ja­ként köz­vet­len rá­ha­tá­sa volt a meg­tor­lás meg­szer­ve­zé­sé­re és vég­re­haj­tá­sá­ra. E mi­nő­sé­gé­ben – mert nem lé­tez­tek füg­get­len bí­ró­sá­gok Ma­gyaror­szá­gon – köz­vet­len be­fo­lyást gya­ko­rolt a bí­ró­ság­gal ki­mon­da­tott íté­le­tek­re. Ez a ha­ta­lom mo­no­lit rend­sze­ré­ből kö­vet­ke­zett. Az ál­lam­ha­tal­mi ágak szét­vá­lasz­tá­sát ta­ga­dó párt­ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés­ben ugyanis a bí­rói füg­get­len­ség nem lé­te­zik, s a bí­ró­ság csak a dik­ta­tú­ra esz­kö­ze, a „legéle­sebb fegy­ver” az osz­tály­harc­ban.