Biszku Béla Angyalföldön, 1956–57

A XIII. ke­rü­let – ahol 1956 őszén Biszku Bé­la már más­fél éve a párt­bi­zott­ság el­ső tit­ká­ra – volt az egyet­len ke­rü­let, ahol a for­ra­dal­mi erők no­vem­ber 4-éig nem tud­tak je­len­tő­sebb be­fo­lyást sze­rez­ni, cse­kély szá­mú meg­moz­du­lá­suk ve­re­ség­gel zá­rult. A ke­rü­le­ti rend­őr­ka­pi­tány­ság Bog­dán Jó­zsef ve­ze­té­sé­vel még a fegy­ver­szü­net ide­jén is (ek­kor már egye­dül a bu­da­pes­ti ke­rü­le­tek kö­zül) nyíl­tan vé­del­mez­te a „né­pi de­mok­rá­ciát”, an­nak el­le­né­re, hogy a párt­ve­ze­tők az ok­tó­be­ri har­cok ide­jén – Bisz­ku­val együtt – min­den tá­jé­koz­ta­tás nél­kül tel­jes és passzív il­le­ga­li­tás­ba vo­nul­tak, s így a küz­dő rend­őr­ség­nek „sem el­mé­le­ti, sem gya­kor­la­ti vo­nat­ko­zás­ban” nem nyúj­tot­tak tá­mo­ga­tást.

Biszku sze­re­pe ok­tó­ber 30-án, a Köz­tár­sa­ság té­ri párt­ház ost­ro­ma­kor vált fon­tos­sá: a szo­ron­ga­tott hely­zet­ben lé­vő vé­dők több eset­ben for­dul­tak hoz­zá se­gít­sé­gért. Elő­ször nem akart tu­do­mást ven­ni a hely­zet sú­lyos­sá­gá­ról, még Me­ző Im­ré­nek sem hitt, majd ar­ra a hi­vat­koz­va, hogy „a XIII. ke­rü­let nem ma­rad­hat vé­de­lem nél­kül”, meg­ta­gad­ta a tá­mo­ga­tást. Má­sod­szo­ri hí­vás­kor Biszku megígér­te, hogy pán­cé­lo­so­kat küld a párt­ház fel­men­té­sé­re, azok azon­ban egy óra múl­va sem ér­tek oda, mi­köz­ben a