A beregi egyezmény

A pápa és a magyar király közötti ellentétek akkor kezdődtek, mikor András 1225-ben kiűzte Magyarországról a pápai oltalom alatt álló német lovagrendet. A király és a magyarországi klérus ellentétét pedig a király új gazdaságpolitikája váltotta ki. Az örökös pénzzavarral küszködő, pazarló, költekező életmódot folytató András az adókat és illetékeket zsidó és muzulmán bérlőknek adta, akik egy összegben fizették a királynak az éves bérletet. Sokak szemében úgy tűnt, Magyarországot nem a keresztények kormányozzák. Ugyanakkor az 1222. évi Aranybulla egyes cikkelyei, különösen a sótárolással kapcsolatos intézkedés – miszerint sót csak a régi királyi sóraktárakban, a Bihar megyei Szalacson, továbbá Szegeden és a végeken lehet tárolni – sértette az egyházak évtizedek óta meglévő sótárolási és -értékesítési monopóliumát. Az Aranybulla 1231-es megújításakor a magyarországi egyház vezető képviselői IX. Gergely pápa erélyes támogatásának segítségével orvosolták sérelmeik egy részét, s az esztergomi érsek jogot kapott arra is, hogy a rendelkezéseket be nem tartó királyt egyházi fenyítékkel élve kiközösítse.

Az Aranybulla 1231. évi megújítása azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az izmaeliták és a zsidók megmaradtak a pénzverő kamarák és más közhivatalok élén, az egyháziak pedig újabb birtokokat és jövedelmeket veszítettek. Róbert esztergomi érsek, a helyzetet megelégelve, 1232. február 29-én interdiktum alá vetette az országot, azaz megtiltotta az