Bárdossy László

Vannak a magyar történelemnek olyan személyiségei, akiknek neve hívó szóvá vált, s ezért életükkel és sorsukkal igen sokan azonosulnak, ellenben mások hevesen elutasítják őket, ebből következőleg körülöttük újból és újból összecsapnak az indulatok. Bárdossy László magyar királyi miniszterelnök is közéjük tartozik.

1890. december 10-én Szombathelyen kisnemesi-hivatalnoki családban született. Édesapja, Bárdossy Jenő miniszteri tanácsos volt, édesanyja pedig felsőőri Zarka Gizella. Középiskoláit Eperjesen és Budapesten végezte, tehát a történeti Magyarország széles térségeit ismerte meg már fiatalon. Jogot Budapesten kívül Berlinben és Párizsban tanult, így látóköre, angol, német, francia nyelvismerete és éles elméje révén hamar társai fölé magasodott. Idealizmus, kifinomult erkölcsi érzék, a szép formákhoz vonzódás, az esztétikum sajátosságainak tanulmányozása jellemezte leginkább. Így aligha véletlen, hogy a frissen diplomázott fiatalember 1913-ban a kultusztárcához került, ahol megismerte a korabeli magyar államigazgatást, annak munkamódszereit, mentalitását. A minisztériumi ranglétrán lassan haladt előre, 1921-ben jutott el a miniszteri titkári kinevezésig, s egy ideig Pest vármegye tanfelügyelőjeként is tevékenykedett.

1922. február 18-án került új munkahelyére, a még mindig szervezés alatt álló önálló magyar Külügyminisztériumba, ahol szükség volt jól képzett, nyelveket tudó személyekre. A Dísz téren – ahol a két háború között a magyar diplomáciát irányították – a sajtóosztály helyettes vezetője lett. 1926-ban kapott miniszteri osztálytanácsosi kinevezést, nem sokkal később már a sajtóosztály vezetője, 1930-ban pedig a londoni követség tanácsosa, tehát első beosztott tisztviselője, a követ távollétében a misszió vezetője volt. Nem lehetett lélekvidámító feladat annak idején a magyar sajtópolitika irányításában részt venni. Az ország külföldi presztízse a mélyponton volt, a berendezkedő ellenforradalom megszületésének körülményei már önmagukban is nagy visszatetszést szültek, ezt a propaganda még alaposan fel is nagyította. A társadalmi haladás és a nemzeti szemlélet ismét szembekerült egymással, a hivatalos Magyarország ebből a szempontból is nagyon rossz hadállásból vette fel a küzdelmet az antant, és még sokkal inkább a kisantant propagandájával szemben. Az ellensúlyozást két alapvető ok nehezítette. Egyrészt a magyar propagandában nagyon sok volt az elavult elem, nem vetettek igazából számot azzal, hogy pusztán a magyar sérelmek felemlegetésével nem lehet meggyőződéses híveket szerezni a magyar revízió ügyének. Az ország vezetői az egész